Bírálat és retorzió – A kormány nem tárgyal Horváth Aladárral, miután kritizálta Orbán Viktort

2020. április 18., 17:44

Szerző:

Elzárkózik a kormányzat a Horváth Aladárral való egyeztetéstől a leghátrányosabb helyzetű települések ügyében, miután a Magyarországi Roma Parlament elnöke, a Társadalmi Kerekasztal kezdeményezője - lapunknak nyilatkozva - bírálta Orbán Viktort.

Erről maga a roma vezető tájékoztatta a 168 Órát. Mint elmondta, bő egy hónappal ezelőtt válságkezelő intézkedési javaslatokkal keresték meg a kormányzatot, ahonnan az a válasz érkezett, hogy a kérdéssel Vecsei Miklós miniszterelnöki megbízott foglalkozik. Horváth Aladár felvette a kapcsolatot a kormányfő megbízottjával. Azt kívánta tisztázni vele, hogy melyek azok a legnehezebb helyzetben levő települések, amelyeknek a kormányzat idén felzárkóztatási segítséget nyújt.

Fotó: Horváth Aladár Facebook-oldala

 

Hetekkel ezelőtti első – videókonferenciás – megbeszélésükön Vecsei elmondta, hogy 31 településen már elkezdték a felzárkóztatási-válságkezelési programot, amely – mint hangsúlyozta - helyi szociális diagnózison alapul, és amely évente harmincegynéhány településsel kiegészül. A miniszterelnöki megbízott hozzátette: erre az évre még nem kapták meg a támogatás fedezetét a soron következő 36 település tekintetében.

Horváth Aladár lapunknak megjegyezte, hogy Vecsei Miklós egyben annak a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak az alelnöke, amely mintegy harminc további településen jelen van. 

Abban állapodtak meg, hogy a kérdésre két hét múlva visszatérnek. Annak elteltével azonban Vecsei Miklós munkatársa azt közölte Horváth Aladárral, hogy miután időközben a roma vezető nyilatkozatot adott a 168 Órának, és abban bírálta Orbán Viktort, a miniszterelnöki megbízottnak a továbbiakban nem áll módjában leülni vele tárgyalni. 

Horváth Aladár abban a megszólalásában a „munkaalapú társadalom” demagóg diktátorának nevezte a miniszterelnököt - kiemelve, hogy a kormányzat olyan időszakban zárkózik el a munkavégzési ellentételezés nélkül nyújtott támogatástól, amikor közben mindenkinek azt mondja, hogy maradjon otthon. Emellett – utalt vissza előbbi megnyilatkozására a roma vezető – azt a szemrehányást tette a miniszterelnöknek, hogy válságkezelési programja nem terjed ki a társadalom legszegényebb tíz százalékára. 

Horváth Aladár szerint a válság alatt – amikor az emberek már éheznek, és félő, hogy betör a koronavírus-járvány - fel kellene függeszteni a kilakoltatásokat, el kellene tekinteni a közművek kikapcsolásától, élelmiszert, tisztítószert, védőeszközt kellene adni a legszegényebb családoknak, illetve meg kellene kétszerezni a szociális juttatásokat, a családi pótlékot, az öregségi nyugdíjminimumot, illetve a közmunka bérét. 

A roma vezető mindezek után nyílt levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz. Abban emlékeztetett arra a kezdeményezésükre, hogy hozzanak létre a leszakadó kistérségek, gettótelepülések speciális gondjainak kezelésére szakosodott válságkezelő csoportot.

Kérte azt is: fogadja be a kormányzat A Város Mindenkié Csoport javaslatát, miszerint az önkormányzatok kapjanak rendkívüli költségkeretet, hogy krízistámogatást tudjanak nyújtani a rászoruló családoknak.

A Magyarországi Roma Parlament elnöke, a Társadalmi Kerekasztal kezdeményezője azzal a felhívással fordult az európai uniós intézmények vezetőihez, hogy indítsanak rendkívüli segélyakciót a legrosszabb helyzetben lévő magyar, illetve más európai települések érdekében. „A magyar hatóságokhoz megfogalmazott kéréseinkre nem kapunk érdemi választ, a helyzet egyre csak romlik” – írta Horváth Aladár. 

Erre a levelére egyelőre azt a – még nem érdemi – választ kapta Brüsszelből, hogy Helena Dallinak, az Európai Bizottság egyenlőségi kérdésekben illetékes máltai tagjának a hivatala vizsgálja meg az EU rendkívüli segélyakciójára irányuló kérését.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.