Kényszerítés miatt is elítélték a bicskei gyermekotthon pedofília miatt fegyházba küldött exigazgatóját

2019. november 25., 19:33

Szerző:

Kényszerítés miatt is elítélték a bicskei gyermekotthon volt igazgatóját a Székesfehérvári Törvényszéken. Első fokon 2 év 3 hónap börtönbüntetést kapott, a szexuális visszaélés miatt jogerősen kiszabott 8 év fegyház mellé. A vád szerint Vásárhelyi János már felfüggesztett igazgatóként próbálta helyettese segítségével rábírni az egyik ellene valló gyereket, hogy vonja vissza a vallomását – számolt be az ítéletről az RTL Klub Híradója.

Az igazgató és helyettese a gyerekek szerint jóban volt egymással. Egyik áldozata korábban a Házon kívülnek mesélt arról, hogy az igazgatóhelyettes pénzt kínált neki azért, hogy vonja vissza a vallomását. Az ügyész szerint az igazgató is megpróbálta befolyásolni az egyik gyereket, hogy vonja vissza vallomását, ezért Vásárhelyi János és helyettesét kényszerítéssel vádolta meg az ügyészség.

Az RTL Klub Híradó szerint csak az egykori helyettes vett részt a mai tárgyaláson, a volt igazgató a börtönből követte, hogy mi történik a tárgyalóteremben. 

A vádlottak védői szerint csak akkor történt volna bűncselekmény, ha erőszakkal, vagy fenyegetéssel veszik rá a gyerekeket vallomásuk visszavonására, de ilyen szerintük nem történt. A bíró viszont úgy látta, hogy mindketten bűncselekményt követtek el.

A csatorna arról is beszámolt, hogy az igazgatóhelyettes az ügy kirobbanása után egy iskolában helyezkedett el, de miután kiderült, hogy büntetőeljárás folyik ellene, elbocsátották. A csatorna úgy tudja, hogy jelenleg is tornatanárként dolgozik. A bíróság most a tanítástól is eltiltotta, de mivel a döntés nem jogerős, csak az iskolán múlik, hogy továbbra is ott dolgozhat-e.

A bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon volt igazgatóját a Győri Ítélőtábla idén szeptemberben jogerősen nyolc év fegyházra és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte a gondozására bízott gyermekekkel szemben elkövetett szexuális bűncselekmények miatt. A tényállás szerint 9 esetben Vásárhelyi János szexuálisan közeledett a nevelése és gyámsága alatt álló gyermekekhez, amelyek több esetben szexuális együttlétet eredményeztek. Az tavaly júniusban derült ki, hogy a volt igazgatót nemcsak szexuális zaklatás és erőszak, hanem vesztegetés és kényszerítés miatt is bíróság elé állítják.

A gyermekotthonban történt bántalmazásokról ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

Tegnap 16:25

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.