Bezár Orbán Gáspár vallási mozgalma, a Felház, de azt ígéri, hogy a legjobb rész még hátra van

2018. október 6., 16:33

Szerző:

Orbán Viktor fia, Orbán Gáspár keresztény vallási mozgalma, a Felház szombat délután posztolt egy bejegyzést a Facebookon arról, hogy a szervezet életében vége a három éve tartó kezdeti szakasznak, a 2018. őszi szemeszter alkalom az utolsó a Felház működésében, ezt követően pedig a vizsgaidőszak után, 2019. márciusában záróalkalmat tartanak.

 

„A Felházzal egy mozgalom indult el, aminek kezdetét a három és fél évig tartó Felház alkalmak jelentik. A Felház alkalmak befejezése ennek a kezdetnek a vége és egyben a mozgalom következő szakaszának elindulása. Az így kialakuló mozgalomnak csakúgy, mint a Felháznak, mindenkor az Evangélium bemutatására és az Egyház építésére kell irányulnia.

A fenti folyamatokhoz egy mostantól számítva körülbelül másfél éves átmeneti időszak szükséges.

Nagyon hálásak vagyunk Jézus Krisztusnak mindazért, amit az elmúlt három évben a Felházon keresztül elvégzett. Hisszük, hogy Isten átformálja Magyarországot és Európát, és megtiszteltetés számunkra, hogy részesei lehetünk ennek a munkának. Örömmel és izgatottan tekintünk a jövőbe, hiszen ez csak a kezdet volt, a legjobb rész még hátra van!” – hangzik a sokat ígérő Facebook-poszt.

Középen, mellényben Orbán Gáspár
Fotó: Felház/Facebook

A Felházról a 24.hu készített riportsorozatot egy éve, amelyből ugyan rengeteg kérdés kimaradt, az viszont kiderült belőle, hogy Orbán Viktor fia az alkalmakon „ismeretlen nyelven imádkozik és gyógyít”, az egész életét átadta Jézusnak.  A mozgalmat 2015-ben öt fiatal indította egy nappaliban. Ezután 12 héten át találkoztak, majd jött egy nyári szünet, utána pedig nyilvánosan folytatták. Azóta volt rendezvényük a Körcsarnokban, megtöltötték a MOM Sportot is.  A cikkben megszólalók azt állították, nem akarnak a Felházból karriert csinálni, nem lesz abból sem gyülekezet, sem egyház, sem felekezet. És pénzt sem akarnak keresni vele maguknak.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.