Betörte a börtön bejáratának üvegajtaját, majd összevagdosta magát egy debreceni férfi

2020. február 24., 16:30

Szerző:

Már az előkészítő ülésen ítéletet hozott a Debreceni Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki az egyik helyi patikának a kirakatát, továbbá a helyi börtönt portájának üvegét is megrongálta - írja a 24.hu

A férfi beismerő vallomást tett és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról is. Az elsőfokú bíróság 2 év 6 hónap fegyházra ítélte a büntetett előéletű férfit rongálás és garázdaság miatt. Emellett 3 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

A. R. tavaly ősszel  térkővel dobálta a Csapó utcában található gyógyszertár három rétegű üvegét, ettől az üveg megrepedt. Az ablaküvegben 850 ezer forint kár keletkezett. A férfi ezt követően megjelent a helyi börtön portájánál, ahol agresszív magatartást tanúsított, majd kővel bedobta az intézet két üvegablakát .

A férfi a törött üvegdarabbal több helyen megsebesítette magát.

Az intézetben lévő orvos a férfit elsősegélyben részesítette, valamint azonnal értesítették a mentőszolgálatot és a rendőrséget az esetről.

15:00

Április 16-án, kedden elindult a központi szúnyoggyérítés, amelyet évek óta a katasztrófavédelem irányít. Tavasszal túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik. A szúnyogok tenyészőhelyén egy természetes baktérium által termelt fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak a vízbe. Ez a fehérje a kijuttatott dózisban kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el, minden más élőlényre, még az árvaszúnyogokra is ártalmatlan.