Betört egy házba, átöltözött a lopott ruhába, elrakott egy „Tele van szeretettel szívem" feliratú bögrét, aztán elaludt

2020. május 22., 12:05

Szerző:

„Tavaly október 5-én reggel jelentették a rendőrségnek, hogy egy berettyóújfalui családi házba az éjszaka betörtek. A bejelentő megzavarta az elkövetőt, így pontos személyleírást tudott adni róla.

Az egyenruhások perceken belül el is fogták a feltételezett elkövetőt, aki elmondta a rendőröknek, hogy még kora este tőrt be az ingatlanba. Kutakodása közben ruhákat és cipőket is talált a házban, így gyakEzután

Ezt egy papírtáskába, valamint egy szatyorba

összegyűjtött pár használati eszközt, úgymint bögre, ágynemű, gyufa, azonban a keresés közben az egyik szobában elaludt.

Íme a tetszetős bögre:

Fotó: police.hu

A 32 éves férfi reggel felkelt, magához vette az összekészített használati cikkeket, majd

a kertben lévő szőlőből kezdett falatozni.

Ekkor jelent meg a tulajdonos felesége, mire hősünk futásnak eredt. Pechjére egy kerítés állta útját, amit a kezében lévő papírtáskával és szatyorral nem tudott átmászni, így azokat felakasztotta rá és üres kézzel menekült tovább. A rendőrök egy szomszédos utcában kapták el. 

A rendőrök az ügy iratait átadták az ügyészségnek – tudatta a police.hu.

Tavaly májusban Esztergomban Csabával történt hasonló eset, igaz ő alaposan be volt rúgva:

Gödöllőn a múlt februárban pedig két betörő aludt el egyszerre, miután ugyancsak részegen betört egy irodába: