Beperli a Magyar Hang az Aldit, mert nem árulja az áruházlánc az újságot

2019. március 4., 12:15

Szerző:

Majdnem egy év telt el azóta, hogy Simicska Lajos az országgyűlési választások után bezárta a Magyar Nemzetet, az egykori magyar nemzetesek elindították a Magyar Hang című hetilapot. Mostanra az egyik legnagyobb példányszámú hetilap lett, decemberben 11 500 példány fogyott belőle. A legtöbb áruházláncnál és a benzinkutak többségénél is kapható, az Aldinál mégsem árulják az újságot. A Magyar Hang ezért beperli az Aldit – értesült a Media1.

A portál úgy tudja, a lap megelégelte, hogy hiába próbálkoznak az Aldinál. Álláspontjuk szerint az áruházlánc diszkriminációt valósít meg, és kimeríti a tisztességtelen piaci magatartás fogalmát, amikor a mindössze néhány ezres példányszámú Figyelőt árusítja, de a Magyar Hangot nem hajlandó kitenni a polcaira.

Lukács Csaba lapigazgató a Media1-nek elmondta, hogy a Magyar Hang levelére az ügyben az Aldi azt válaszolta, hogy az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. árukínálatát folyamatosan a vásárlói igények és visszajelzések szerint alakítja. A sajtótermékek esetében az áruházlánc évente több alkalommal egyeztet a Lapker Zrt.-vel a magyarországi nyomtatott lapok értékesített példányszámaival kapcsolatban és ezek, illetve a Lapker Zrt. javaslatai, valamint fogyasztói elvárások alapján dönt az üzleteiben kapható sajtótermékek portfóliójáról. Megvizsgálják azonban a Magyar Hang értékesítési példányszámait és az áruházi értékesítés lehetőségeit.

Lukács Csaba hozzáfűzte, hogy január óta nem történt változás.

– Úgy tűnik, a multinacionális vállalatok globális szinten kiállnak az alapvető emberi értékek mellett (diszkrimináció-mentesség, sajtószabadság), de a regionális piacokon, ha az üzleti érdekük azt kívánja, hogy jóban kell lenni valakivel a hatalomból, már nem tartják ezeket ennyire fontosnak. Egy civil szervezet segítségével pert akarunk indítani ellenük diszkrimináció miatt, mert a jóval kisebb példányszámú, kormánypárti Figyelőt gond nélkül árulják, és minden más közéleti hetilapot is

– nyilatkozta Lukács Csaba.

A Media1 megjegyzi, hogy nem először fordult elő hasonló probléma az Aldival. Nem sokkal a G-nap után, 2016 márciusában az akkor éppen Simicska Lajos érdekeltségében lévő és kormánykritikussá vált Magyar Nemzetet az áruházlánc egyik napról a másik levette a polcairól, a helyére pedig a kormánypárti Magyar Idők került.