Bénító létszámhiány fenyeget a tűzoltókat, a havi nettó 160 ezer forint helyett inkább más munkát vállalnak

A lánglovagok egyre nagyobb hányada menekül Ausztriába és vállal más típusú, de jobban fizető állást.

2019. január 25., 16:42

Szerző:

Kevés fizetés, motiválatlanság és hatalmas elvándorlás jellemzi napjainkban a tűzoltószakmát, így az ATV-nek nyilatkozó szakszervezeti vezető szerint hamarosan olyan létszámhiány lesz, amit már nem tudnak kezelni. Salamon Lajos a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke arról beszélt, hogy elsősorban béremelésre lenne szükség. Igaz, hogy 2015-től kaptak 50 százalékos emelést úgy, hogy első évben 30 százalékot, utána minden évben 5-5 százalékot, csakhogy közben a minimálbéremeléssel a civil szféra nagyon elhúzott mellettük.

Salamon elmondása szerint a kezdő kollégák nettó 160 ezer forint körül kapnak, és 4 év után emelik 0,2 százalékkal, újabb 4 év múlva megint 0,2 százalékkal a bérüket. 10 év után kapnak szolgálati idő pótlékot, ami a 38 650 forintos alapilletményük 75 százaléka.

10-15 éves munkaviszonynál 170, maximum 200 ezer forint a nettó keresetük, éjszakai pótlék nélkül.

Salamon említette, hogy a drága tanfolyamok közben is elhagyják a szakmát a fiatalok, vagy ha elvégzik, és addig más területen akár 30 ezerrel többért kapnak állásajánlatot, azonnal elmennek. Mivel a 25 év után igénybe vehető korkedvezményes nyugdíjat is elvették tőlük, hiába az életpályamodell, nincs ami motiválja a fiatalokat – tette hozzá a szakszervezeti vezető.

Salamon Lajos, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke

A kérdésre, hogy van-e valami remény, vagy ígéret a változásra, Salamon elmondta, hogy most fognak tárgyalni a belügyi érdekegyeztető tanáccsal, de ígéret egyelőre nincs. Itt azt is megemlítette, hogy eddig aki 11-12 éve tűzoltóként dolgozott, megkapta a tűzoltó főtörzsőrmesteri rangot, de most csak címzetes törzsőrmesteri rangja lehet. Nagyon nagy az elvándorlás – folytatta a szakszervezeti elnök – 2010-ig csak azok mentek el, akik a korkedvezményes nyugdíjat igénybe vették.

Jelenleg viszont egyes megyékben már 36,5 százalékos az elvándorlás.

Érzékelhető az országon belüli elvándorlás is, nagyrészt a nyugati megyékbe mennek, és mivel 24/48 órás műszakban dolgoznak, a szabad 48 órájukban más területen vállalnak munkát. Többen innen is tovább mennek Ausztriába. Salamon szerint

a lengyel, cseh és szlovák tűzoltók körülbelül  30 százalékkal keresnek többet, és a korkedvezményes nyugdíjuk is megmaradt.   

Az érdekvédő beszélt arról is, hogy aki tud maradni 60 éves koráig a rendszerben, utána rendelkezési állományba kerül, és már csak az alapilletményt kapja meg, ami kedvezőtlenül befolyásolja nyugdíjösszegét. A szakszervezeti elnök elmondta, hogy a tűzoltók nem sztrájkolhatnak, és nem is demonstrálhatnak, mert az egyenruhát nem vihetik ki a laktanyából. Csak egyet tehetnek, hogy folyamatosan felhívják a figyelmet a problémákra, mert hamarosan olyan létszámhiány lesz, amit már nem tudnak kezelni – tette hozzá. Egyébként a létszámhiányról szólt az a megdöbbentő poén is, amellyel a soproni tűzoltók búcsúztatták egyik kivándorló kollégájukat tavaly szeptemberben.

„Sok sikert kívánunk a külföldre távozó kollégáknak! Sok betűből álló országokba ne menjetek, mert nem vagyunk már annyian, így például Saint Vincent és a Grenadine-szigetek kizárva”

Fotó: Egységes Tűzoltó Szakszervezet honlapja