Bencsik András lapja meglepődött, hogy olvasói 60 százaléka szerint rossz dolog a CEU Bécsbe költözése

2018. december 12., 08:16

Szerző:

„A CEU amerikai diplomát adó képzéseit Bécsbe telepíti át, vagyis a Soros-egyetem részben Bécsbe költözik, de maga az intézmény továbbra is itt marad Budapesten. Ön szerint ez jó vagy rossz?" – kérdezte legfrissebb számában a Demokratacímű hetilap. 

A lap e szavakkal foglalta össze saját, 500 fős mintán végzett kutatásának eredményét:

„Meglepetésre a megkérdezettek 60 százaléka részben vagy egészben rossz dolognak tartja, hogy a Soros-egyetem amerikai diplomát adó képzéseit Bécsbe telepíti át. Csupán 10 százalék tartja ezt jónak, és további 19 százalék részben jónak, azaz

a jelek szerint a közvéleményben ez a válság másképpen csapódott le, mint a jobboldali nyilvánosságban.

A közömbösök aránya csupán 11 százalék volt."

(A 24.hu nyomán)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.