Már 200 fölé emelekdett a bejrúti robbanás halálos áldozatainak száma

2020. augusztus 10., 14:27

Szerző:

Hétfőre a kétszázat is meghaladta a múlt hét keddi bejrúti robbanásban elhunyt áldozatok száma, és még most is több tucat embert keresnek

– írja a BBC a bejrúti kormányzóra, Marwan Abboudra hivatkozva, amelyet az Index szemlézett. 

A hatóságok szerint egy korábban elkobzott hajó vegyianyag-rakománya robbant fel, de a történtek pontos okait még nem sikerült tisztázni. Legkevesebben ötezren sérültek meg, és százezrek otthona vált lakhatatlanná, amikor felrobbant több mint 2700 tonna, évek óta a kikötőben tárolt ammónium-nitrát.

Bejrúti robbanás A német Technikai Segélyszervezet Szövetségi Intézetének (THW) tagjai kutatnak áldozatok után a romok között

A detonációt követően kiderült, hogy illetékesek éveken át rendszeresen figyelmeztették a hatóságokat, hogy a hatalmas mennyiségű ammónium-nitrát kikötői tárolása veszélyt jelent, de végül senki nem tett semmit, hogy a vegyszert elszállítsák a raktárból.

Már 19 embert vettek őrizetbe a robbanással kapcsolatban.