Bayer Zsolt bekeményít: a fideszes megmondóember kioknyomozná, hogy más újságírók mennyiért laknak a Várban

2020. február 15., 16:58

Szerző:

Oknyomozó újságírással kísérletezik Bayer Zsolt, a Magyar Nemzet Fidesz-tag munkatársa. Igaz, ezt egy egyelőre egy inkább a publicisztikai műfajba sorolható nyílt levélben hozta a közönség tudomására, az írást V. Naszályi Márta I. kerületi polgármesternek címezte - írta a 24.hu.

Bayerről a 24.hu írta meg, hogy meglehetősen jutányos áron, 32 ezer forintért bérel lakást a budai Várban, az Úri utcai ingatlanért cserébe pedig egy pilisszentkereszti faházat adott, ami két hónappal az üzlet nyélbeütése után ismét a fideszes publicista családja – az egyik fia – tulajdonába került. Megkérdezték erről az újságírót is, aki előbb hazudott a lakásszerzés körülményeiről, majd elismerte a történteket. Ugyanakkor helyreigazítási pert indított a lap ellen, amit jogerősen elvesztett, az ötmillió forint sérelmi díjat követelő keresetét pedig végül nem is adta be a bíróságra.

Bayer Zsolt
Fotó: Népszabadság-archív/Földi Imre

Bayer viszont most maga is a közérdekű adatigénylés eszközéhez nyúlt, arra kíváncsi, hogy mekkora lakást bérel és mennyiért a Várban

  • Vámos Ágnes, a tavalyi önkormányzati választáson az ellenzék által támogatott jelölt, az önkormányzat tanácsadója,
  • Bakró-Nagy Ferenc, az Index munkatársa,
  • Tamási Miklós, a CEU Open Society Archives egykori vezetője, a Fortepan alapítója,
  • Diósdi László újságíró,
  • illetve hogyan jutott magántulajdonú ingatlanhoz
  • Baráth Etele egykori szocialista országgyűlési képviselő, volt miniszter.
  • Bayer arra is kíváncsi, hogy volt-e szerepe ebben V. Naszályi Márta édesanyjának, aki egykor az I. kerület jegyzője volt.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.