Bármikor újra megtörténhet a tragédia, és Magyarország nem akar mindezzel szembesülni

2019. február 23. 06:26 - szerző: Ónody-Molnár Dóra

Nem tudjuk, hol vannak az elkövetők segítői, miért nem kerültek eljárás alá, hol vannak a szellemi, érzelmi felbujtók, hol vannak a konkrét politikai felelősök és felbujtók, hol vannak azok, akik pénzelték a gyilkosokat, ki állt mögöttük, miért titkosították a nemzetbiztonsági bizottság egyik vizsgálati jelentését, mi áll annak hátterében, hogy az akkor még Európai Parlamenti képviselőként dolgozó Mohácsi Viktória sorozatban kapta a halálos fenyegetéseket. Mindezt Setét Jenő roma polgárjogi aktivista sorolja, akivel a tatárszentgyörgyi terrorcselekmény tizedik évfordulóján beszéltünk.

– A romák elleni rasszista gyilkosságoknak nevezett eseménysorozat készületlenül érte a közvéleményt. De ez nem magyarázza a tragédiát övező közönyt. Máig nem látjuk a jeleit annak, hogy a történtek részévé váltak volna a nemzeti emlékezetnek, a bűncselekményt kiváltó rasszizmus elutasítása pedig a nemzeti identitásnak. Mi ennek az oka?

– Abban, hogy megtörténhetett a rasszista gyilkosságsorozat, szerepe van a média végtelenül aljas magatartásának. Kiemelném e körben az Erdélyi Mónika nevével fémjelzett show-műsort, amely debil vadállatként, vérfertőző barmokként mutatta be a műsorban pénzért szerepet vállaló cigányokat. Ez is hozzájárult annak a lelkületnek a kialakításához, amely szerint „mi, magyarok nem ilyenek vagyunk, ezek cigányok”. Engem is kirázott a hideg ezektől az emberektől, irtóztam tőlük, elfogott egyfajta szégyenérzet. Ez a műsor megágyazott az eseményeknek.

Fotó: Hernád Géza

– Azt hittem, a pártokkal kezdi, amelyek elárasztották a nyilvánosságot azzal, hogy a legfőbb probléma a cigányság.

– A Mónika-show ezt megelőzte. A média oly mértékben határozza meg az emberek egymáshoz való viszonyát, amelynek az erejét nem szabad lebecsülni. Ha nem ömlene a közmédia valamennyi csatornájából a migráns- és Soros-ellenes retorika, a kormányzati szereplők hiába mondanák a négy fal között. Ugyanez igaz a cigányellenes előítéletekre is. Az a többség, amely birtokolja a hatalmi erőforrásokat, benne a médiát, megteremtett a romák feje fölött egy olyan, társadalmilag konstruált cigányképet, amivel mi nem tudunk azonosulni. Viszont a többség ezen keresztül identifikálja azt, hogy magyar. Vagyis: magyar az, aki nem cigány. Szerintük. Szerintem meg én is magyar vagyok, és az itt élő nyolcszázezer roma is magyarként tekint önmagára. 1990-től 2010-ig volt valamiféle politikai kultúra ebben az országban. 2005 előtt bárki könnyen belebukhatott abba, ha nyilvánosan cigányozott. Súlyos retorziója volt a rasszista beszédnek, viselkedésnek. Majd jött 2006, Olaszliszka, ami mindent felülírt. A romamozgalom addigi több évtizedes munkáját nullázta le és hergelte a végletekig a cigányok ellen a közhangulatot, amire ráépült egy párt, amelynek szövetségese volt az a média, amely évekig hazudta, hogy a Magyar Gárda pusztán hagyományőrző egyesület. Az olaszliszkai tragédiánál aztán minden gát átszakadt, és a politikai retorika egyik fő tétele a cigánybűnözés lett. Csakhogy a magyarországi romamozgalmak soha nem mondták, hogy azt a cigány embert, aki bűnt követett el, nem kell megbüntetni. Mi csak azt követeltük, hogy a jog és az igazságszolgáltatás egyenlően mérjen a bűnelkövetők közt. Csakhogy ugyanazért, amiért Győr környékén felmentő ítélet születik, Kelet-Magyarországon letöltendő börtönbüntetést rónak ki. Tragédia, ha nem a bűncselekményt, hanem a származást üldözik. Azzal, hogy megszületett a cigánybűnözés fogalma, potenciális bűnelkövetőnek bélyegezték a nyolcszázezres roma közösséget. A média pedig teret engedett mindennek. Eszement állapotok uralkodtak, a pártok egymással versenyeztek a cigányellenes retorikában.

– És ez a retorika tetszett a Mónika-show által meggyúrt közvéleménynek.

– Igen. A show-ban megjelenő debil emberek keltette hatásra rákapcsolódott a politika masszív hazugsága. Az, hogy a cigányok a szociális rendszeren élősködnek, pluszerőforrásokat kapnak. Ezzel szemben sem ma, sem korábban nem volt olyan ellátás, amit azért adtak volna, mert valaki cigány. Mégis elhitették a társadalommal, hogy létezik ilyen. A politika elhitette azt az eszement állítást is, hogy a cigány kisebbség terrorizálja a többséget. Ehhez se akarata, se erőforrása nincs. Van itt néhány hazugság tehát, amit szorosan egymás mellé rendezett a többségi társadalom. Erre jött a megélhetési gyerekvállalás súlyos hazugsága, ami ma is komoly meggyőződés bal- és jobboldalon egyaránt. Csakhogy Magyarországon akkor is magas volt a gyerekszám a romák körében, amikor még nem létezett szociális ellátórendszer. És ugyanilyen magas volt a hasonlóan szerény anyagi körülmények között élő nem roma népesség körében is. Az alacsony iskolázottság és a jövedelmi helyzet miatt a világon mindenütt magasabb a gyerekszám az egyébként kevesebb ideig élő szegények körében. A roma emberek tömegeiben a magára hagyottság érzését növelte mindez: szinte egyetlen nem roma közszereplő sem állt ki a hazugságokkal szemben.

– E helyzetelemzés feleleveníti a tíz évvel ezelőtti, a gyilkosságok idején érezhető társadalmi közhangulatot. Miért nincs tele a nyilvánosság ehhez hasonló elemzésekkel, hogy mindez ne történhessen meg újra?

– A történtek idején az államhatalom intézményei minden módon tagadták, hogy a gyilkosságsorozatnak etnikai motivációja volna. Sőt! Eleinte romákat börtönöztek be azzal, hogy cigányok közötti leszámolásokról van szó. A többségi társadalom szeretné magát európai, civilizált demokratának látni, miközben e vágyott identitásával szemben más retorikát használ, más cselekvéssort hajt végre. A cigányok elleni gyűlöletkeltés Szögi Lajos és Marian Cozma szörnyű halála kapcsán fölerősödött. A cigányok együttéreztek mindkét áldozattal, de a média eltagadta a cigány emberek és a szervezett roma közösségek együttérzését, holott több cigány önkormányzat is misét adott Szögi Lajos emlékére. Inkább ellenünk hergeltek a cigánybűnözés kifejezés sulykolásával. Mindezek mellett azt is hangoztatták, hogy ha a cigányok valamit elkövetnek, akkor nem kapnak büntetést. De minden kutatás ennek az ellenkezőjét igazolja: a cigány emberek ugyanazokért a cselekedetekért hamarabb és sokkal súlyosabb büntetést kapnak. Ezek a folyamatok vezettek odáig, hogy megjelent egy extrém csoport, amelynek a tagjai azt mondták, kezükbe veszik az igazságszolgáltatást. És aztán hat embert, köztük egy ötéves kisgyermeket, a származásuk miatt kivégeztek.

– Az okok külön-külön is felkavarók, ezért még inkább felfoghatatlan, hogy mit csinált a társadalom az elmúlt tíz évben. Az államhatalom intézményei minden módon tagadták a gyilkosságok etnikai motivációját. Ezt kevés hibának nevezni. Hol az őszinte beszéd?

– Az ország nem akar mindezzel szembesülni. Ebben meghatározó szerepe van a politikusoknak és a véleményformálóknak. Amikor láttuk, hogy a közvélemény szabadulna az események emlékezetétől is, roma emberek és más civilek elhatároztuk, hogy ezt nem hagyjuk. 2011-től elkezdtünk megemlékezéseket szervezni. Balog Zoltán évről évre kiadott egy közleményt, s az első öt évben valamennyiben egy lapon említette az olaszliszkai gyilkosságot és a Tatárszentgyörgyön történteket. Most is számos olyan hozzászólást kapok, hogy „de a Szögi Lajos”. Csakhogy egy bűncselekményt nem lehet a másikkal magyarázni. Nem lehet az ötéves Csorba Robika meggyilkolására magyarázat a Szögi Lajos elleni bűncselekmény! Be kell vallani, hogy ez egy kollektív büntetés, bosszú volt. Akkor nem kell úgy tenni, mintha itt normális jogrend lenne. Meglehet, sokan gondolják úgy, hogy rendben van, ha egy cigány ember által elkövetett bűncselekményre egy ötéves kisfiú meggyilkolása válasz lehet. De Csorba Robika nem ölt meg senkit, nem követett el senki ellen semmit.

– Miért van az, hogy a tragédia nem vált ki mély együttérzést a többségben?

– Mert ez nem fájt az értelmiségnek, nem fájt az országnak, nem fájt senkinek. De mi olyan Magyarországot akarunk, ahol csak a konkrét bűnelkövető felel a tettéért, ahol nem vitatjuk el egymás magyarságát. Sokkal több a közös ügyünk, mint a különbözőségünk.

– Egy egészséges társadalomban maguktól is beindulnak a megtisztuláshoz vezető folyamatok.

– Nem történt meg e tragédia kibeszélése. De ahhoz nekünk is beszélnünk kell! Beszélnünk kell például arról, hogy mi, romák, mit gondolunk például az olaszliszkai tragédiáról. Megpróbáljuk a sorozatgyilkosság áldozatainak emlékét életben tartani, és ebben nem is vagyunk eredménytelenek. Az évfordulók idején megszólalásra kényszerítettük a kormányt, s voltak évek, amikor 100-140 településen generáltunk megemlékezéseket, továbbá ma már vagy féltucatnyi emléktábla őrzi az áldozatok emlékét. Ezért rengetegen dolgoztak. Amikor az események történtek, Kolompár Orbán akkori roma önkormányzati elnök minden helyszínen megjelent, mindenhol megszervezte az áldozatok családjának megsegítését. Daróczi Ágnes kárenyhítési támogatást kérelmezett az áldozatok családjainak megsegítésére, az eseményeket Hidvégi-Balogh Attila újságíró dokumentálta. Horváth Aladárnak köszönhető, hogy a tatárszentgyörgyi temetés méltóképp történt meg, és részt vett a sértettek jogi képviseletének és segítésének szervezésében is.

Fotó: Hernád Géza

– Megdöbbenve hallottam az elsőrendű vádlott kirendelt ügyvédjétől, hogy az elmúlt tíz évben sem joghallgató, sem oktató, sem kutató, sem egyetemi tudományos műhely nem kereste tényfeltárási szándékkal.

– A rasszista indítékú sorozatgyilkosság olyan hihetetlen, mintha nem is velünk történt volna meg. Nekem akkor vált végletesen megrendítővé, amikor megnéztem Hajdú Eszter filmjét, az Ítélet Magyarországont. Nincs benne narráció, csak forog a kamera. Azt üzeni a film, hogy olyan aljas állami eljárást éltünk át, amelyben nem az elszenvedett cselekmény volt a fontos, hanem az, hogy az érintettek romák. Megalázóan, hátrányos megkülönböztetést okozva járt el a rendőrség, a mentők eleve rasszista fenntartásokkal mentek ki a helyszínre, a nyomozó hatóságok, a tűzoltók, a katasztrófavédelem munkatársai is, aki az ügyben érintett volt, olyan súlyosan előítélettel terhelten nyilatkozott, hogy a ma érvényben lévő etikai és jogi normák szerint nem is láthatnának el közfeladatot. Ezek a személyek nem csak diszkrimináltak, hanem rasszista módon beszéltek, gondolkodtak és cselekedtek. Ideértve azt a rendőrt is, aki összevizelte a nyomokat. Négy elkövetőt elfogtak. De nem tudjuk, hol vannak a segítőik, miért nem kerültek eljárás alá, hol vannak a szellemi, érzelmi felbujtók, hol vannak a konkrét politikai felelősök és felbujtók, hol vannak azok, akik pénzelték a gyilkosokat, ki állt mögöttük, miért titkosították a nemzetbiztonsági bizottság egyik vizsgálati jelentését, mi áll annak hátterében, hogy az akkor még európai parlamenti képviselőként dolgozó Mohácsi Viktória sorozatban kapta a halálos fenyegetéseket, amiért el is kellett menekülnie az országból. Megannyi megválaszolatlan kérdés. A roma közösségekben elvarratlan az ügy, és máig él a félelem, mert azt érzik, mindez bármikor újra megtörténhet.

– De ma nincs gárda. A cigánybűnözés kifejezést nyilvánosan régóta nem ejtette ki senki.

– 2009 után még folyamatosak volt a gárdavonulások, a megfélemlítő terrorakciók. A Fidesz-kormány idején történt, hogy Magyarország egy települését, Gyöngyöspatát és annak roma közösségét hónapokra foglyul ejtették szélsőséges alakulatok. Aggaszt, hogy nem tudjuk, mi van a félkatonai szervezetek fegyverraktáraival, kiképzőtáboraival. Mert csak azokat tiltották be, amelyeket bejegyeztek, és álpolgárőri tevékenységet végeztek. De például a Betyársereg, amely nem bejegyzett szervezet, ma is zavartalanul működik. A különbség az, hogy a korábbi nyílt, végletekig durva rasszista politikai közbeszédet felváltotta egy finomabb formájú, amelyben teret engedtek olyan kifejezéseknek, mint például a megélhetési gyerekvállalás. Ezek tartalmukban ugyanolyan előítéletes, a cigány magyarokat a nem cigány magyaroktól elidegenítő fogalmak, mint a korábbiak. Szalonképesebbek, de a céljuk, tartalmuk ugyanaz.

– A lekötetlen gyűlöletvegyértéket most mintha a migránsok és Soros György töltenék be. Ez azért is érdekes, mert migránsok nincsenek Magyarországon. Lehet transzformálni a gyűlöletet fiktív gyűlöletté? Vagy a gyűlölet nem vész el, csak átalakul, és előbb-utóbb meg fogja találni a klasszikus célpontjait, a cigányokat, a zsidókat is?

– A romák is elhitték a kormány migránsellenes retorikáját. De abban az országban, ahol elértéktelenednek az emberi jogok, mindegy, hogy ki a támadás elsődleges célpontja. Bárki legyen is a gyűlölet célpontja, ha ez határozza meg a társadalom és a politika hétköznapjait, az rossz mindenkinek.

– Mit lehetne tenni, hogy tíz év múlva, a huszadik évfordulón ne ugyanerről beszélgessünk?

– A mostani megemlékezésen emléktáblát avatunk, fáklyás felvonulást szervezünk. Meghívunk nem roma szerveződéseket, pártokat, közszereplőket, remélem, sokan eljönnek. Felkértük Hidvégi-Balogh Attilát, írja meg a rasszista gyilkosságokat és támadásokat a romák szemén keresztül bemutató kötetet. 1994 óta, amióta része vagyok a roma civil jogvédő mozgalmaknak, mindig az volt a vezérfonalunk, akár a Roma Polgárjogi Alapítványnál, akár a TASZ-nál, akár a NEKI-nél dolgoztam, hogy őrizzük a társadalmi békét, kerüljük el az etnikai konfliktusokat. Ez nem sikerült, s áldozattá váltunk. Amikor a gárdavonulások történtek, azt mondtuk, még a legreménytelenebb helyzetben is, hogy a magyar államnak, a jogrendnek meg kell miket védenie. Sok esetben nem volt alapja a bizakodásunknak. De nem jelölhettünk meg más rendezőelvet a romák számára, mint azt, hogy az igazságszolgáltatásra, a rendvédelmi szervekre kell bízni a társadalmi béke helyreállítását. A világ más hasonló közösségei már rég gyújtogatnának. Mi, magyar roma közszereplők egységesen és helyesen jártunk el, amikor azt mondtuk, hogy a szélsőjobbal szemben erőszakmentesen, a jogrendre támaszkodva kell védekeznünk.