Baranyi Krisztina függetlenként indul a ferencvárosi polgármesteri posztért, mert áprilisban minden párt csődöt mondott

2018. október 29., 08:20

Szerző:

Hiába kereste több párt is, a Juhász Péter-féle Együtt megszűnése után párt nélkülivé vált Baranyi Krisztina úgy döntött, függetlenként indul a jövő évi önkormányzati választáson Ferencvárosban. Ezt a helyi önkormányzati képviselő, akinek nevéhez fűződik a többi között a IX. kerületi parkolási botrány kirobbantása is, a saját Facebook-oldalán jelentette be. Mint írta:

„2019-ben független jelöltként elindulok Ferencváros polgármesteri tisztségéért. Több párt is megkeresett, hogy tegyem ezt az ő színeikben, de azt gondolom, hogy nekem itt a magam szintjén is szembe kell néznem az április 8-i katasztrofális ellenzéki vereség tanulságaival.

Áprilisban mindenki csődöt mondott.

Az ellenzéki pártok képtelenek voltak megfelelni a választóik elvárásának, az egymás iránti gyanakvás, rivalizálás és a sokszor személyes sérelmek okozta ellenségeskedés megakadályozta, hogy a választói akarat érvényesüljön.”

Ehhez Baranyi Krisztina rögtön hozzátette, komolyan kellene venni, hogy egy kormánypárti jelölttel szemben egy ellenzéki induljon esélyesként. Épp ezért már most nyilvánosságra hozta programját, amelynek a támogatására felkértem az összes ellenzéki pártot, a kétfarkúaktól a Jobbikig. „Mert hiszem, hogy helyi szinten mindenhol lehet olyan megegyezés, amely egy megvalósítható és előrevivő programról, a választók jólétéről és érdekeiről szól, nem pozíció- és pénzosztogatásról” – írta.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.