Brutális kettős gyilkosság Diósdon: a 18 éves József baltával végzett két ismerősével, majd hívta a rendőrséget

2020. április 24., 11:30

Szerző:

Két emberrel végzett a gyanú szerint csütörtök éjszaka egy 18 éves férfi Diósdon – tudatta honlapján a rendőrség

A hírhez még azt is hozzáteszik, hogy a feltételezett elkövető kezén máris kattant a bilincs,

ugyanis a férfi péntek hajnali 1 óra 30 perc körül maga telefonált a rendőrségre azzal, hogy baltával végzett két ismerősével.

Helyszínelők Diósdon
Fotó: police.hu

A kiérkező járőrök a helyszínen elfogták, majd előállították Z. Józsefet, elszámoltatása, a helyszíni szemle megkezdődött. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Alosztálya több emberen elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.