„Bele fogunk nézni a könyörtelen gyilkos szemedbe!" – dühös állatvédők tüntetettek a balotaszállási nő háza előtt

2019. augusztus 19., 14:31

Szerző:

„Tegnap felkerekedtünk és úgy döntöttünk, végre a szemébe nézünk. Voltak terveink, hogy miképp veszünk revansot az asszonyon. Kizárólag olyan emberekkel mentünk, akik bevállalták volna cselekedetük után kiszabott esetleges büntetést. Egy előző posztunkban már leírtuk, hogy mért nem akartuk »civilek« jelenlétét. Ez nem az a szituáció, ahol még a minket, akiket sokszor próbára tettek már a hasonló esetek, vissza tudják fogni magukat. Nem akartuk hogy ott legyetek, mert akkora bennetek a düh és a bosszúvágy, hogy féltettük volna Titeket attól, hogy olyasmit tesztek, amit később megbántok" – idézi a 24.hu. a Szurkolók az állatkínzás ellen csoport tagjai a Facebook-posztját a borzasztó balotaszállási állatkínzás után.

A poszt szerint az állatvédőket azonban olyan rendőri készültség várta, hogy esélyük nem volt megközelíteni a házat. „Az ott maradt állatokat szerettük volna szemügyre venni, milyen állapotban vannak, és ha kell segítséget adni nekik. Bárhonnan próbáltunk is fondorlattal bejutni, azonnal tíz rendőr szaladt felénk" – hangzik a poszt, amelyben az állatvédők azt ígérik:  

Bele fogunk nézni a könyörtelen gyilkos szemedbe! Egy ország dühödt lakosságával kell szembenézned majd! Nem végeztünk.

Visszamegyünk. Erre mérget vehet mindenki”.

A balotaszállási állatkínzó egy nő, aki a kocsijához kötötte és kilométereken át vonszolta a kutyáját csak azért, mert megszökött a vihar elől. Amikor a helyszínen felelősségre vonták, kiderült, hogy a nő nem is sérti, mi a probléma, állítása szerint vonszolt ő már lovat is a kocsija után. 

A fentihez hasonló fenyegetések érik azt a dencsházi nőt is, aki krumplival, kenyérrel, hússal és alkohollal fizetett egy férfinak azért, hogy agyonverje a kutyáját.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.