Balog Zoltán elhagyja az Országgyűlést, szerda délelőtt visszaadta a mandátumát

2018. október 17., 11:24

Szerző:

Egy órán belül adja be azt a levelet Balog Zoltán, amely arról szól, hogy visszaadja a parlamenti mandátumát.

Ezt az ATV Start című műsorban jelentette be ma reggel a volt humánerőforrás-miniszter.

Balog Zoltán ezzel beváltja ígéretét, amelyet a szeptemberi, velencei frakcióülésen tett. Egyúttal ez az első nap, hogy hivatalosan is az egyháza, Magyarországi Református Egyház lelkipásztoraként dolgozik főállásban. Nem teljesen vonul ki a közéletből – mondta a volt fideszes képviselő –, de 1989 óta tagja annak, és egy szakasz lezárása után érdemes valami újat kezdeni, és mint mondta, onnan talán a múlt is másképpen látszik. Elárulta azt is, hogy súlyos betegsége volt.

Balog Zoltán a Polgári Magyarországért Alapítvány vezetője, és miniszterelnöki romaügyi biztosként is dolgozik tovább. Elképzelhető, hogy „brüsszeli küldetést” kap, a politikai network-építés és a Fidesz sokrétű szövetségesi körének az erősítése lesz a feladata az Európai Néppártban, főleg a Sargentini-jelentés elfogadása után..

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.