Balatonkenesén vett egy hotelt a Fidesz kedvenc biztonsági embere

2020. január 16., 18:47

Szerző:

A Fidesz kedvenc őrző-védő cégét a Valton Sec. Kft.-t is vezető Varga Lajos fémjelezte Tamburmajor Invest Kft. vette meg a Magyar Telekom balatonkenesei szállodáját – derül ki a hvg.hu cikkéből. A Magyar Telekom 2,5 milliárd forintért árulta az épületegyüttest, az, hogy Tamburmajor Invest Kft.-nek mennyit fizetett érte, nem ismert. Egy 10 ezer négyzetméteres komplexumról van szó, körülötte négy futballpálya méretű, part menti területtel.

Music Hungary konferencia Egerben Varga Lajos 2016-ban Hajdu Jánossal, a Terrorelhárító Központ (TEK) főigazgatójával
Fotó: MTI/Komka Péter

Varga Lajos 40 százalékos tulajdonosa a Tamburmajor Invest Kft.-nek, rajta kívül a Hungexpo vezérigazgatója, Ganczer Gábor, illetve az építőiparban érdekelt KÉSZ Holding tulajdonosa, Varga Mihály 25-25 százalékkal, Vertán György informatikai vállalkozó pedig 10 százalékkal van benne a cégben.

Ami a Valton Sec Kft.-t illeti, a Varga Lajos, illetve Bessenyei István tulajdonában lévő cég árbevétele 2018-ban 6,4 milliárd forintról 7,37 milliárdra emelkedett. Ennek döntő része, 4,6 milliárd forint objektumvédelemből származott, a cég és a Fidesz közelségéről pedig sokat elárul, hogy Rogán Antal kabinetminiszter és és a felesége közös villakomplexumba költözött a Bessenyei István-Sarka Kata házaspárral. (A Rogán-házaspár 2019 októberében elvált, a miniszter volt az, akinek költöznie kellett.