Teljesen elbontották egy kikötő ikonikus épületét Balatonfüreden

2020. november 9., 21:25

Szerző:

Hétfőre teljesen lebontották a tavasszal még felújítandónak ítélt volt OMFB Jacht Klub épületét Balatonfüreden – írja az Építészfórum. A portál próbálta elérni a Veszprém Megyei Kormányhivatal Építésügyi Főosztályát is, sikertelenül.

Az Építészfórumon korábban Dávid Dóra balatonfüredi építész írt bővebben a 20. század egyik ikonikus alkotásáról. Ő még arra utalt, hogy az épület bontása csak megalapozatlan pletyka, a helyi városvezetés pedig a jövőben inkább felújítaná az épületet. Sajnos azóta új irányokat adhatott a jelenlegi fejlesztő, a hatóság pedig úgy tűnik, megadta a bontási engedélyt. Így a Teherelosztón (korábban pedig a Magyar Televízió 4-es stúdióján) kívül Virág Csaba egy másik rendkívüli alkotása pusztult el ma.

Tegnap 16:25

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Tegnap 15:42

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.