Bakondi: Az ingyenes vakcina is ösztönzi a migrációt

A koronavírus-járvány és az ingyenes vakcina is ösztönzi az illegális migrációt - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 csatornán.

2021. január 27., 11:50

Szerző:

Bakondi György hozzátette: a járvány miatt tömegek veszítik el a munkahelyeiket, így a jobb megélhetés reményében egyre nagyobb számban kísérelnek meg fejlettebb országokba, ezen belül az Európai Unió tagországaiba eljutni.

A tavalyi érkezési adatok figyelemreméltó növekedést mutattak, és ennek hatására számos országban határozott intézkedéseket tettek a tömeges illegális migráció szabályozására, illetve megállítására - közölte.    

Hozzátette, új útvonalak vannak kialakulóban Libanon és Ciprus, valamint Mauritánia és a Kanári-szigetek között, ahol 2020-ban 900 százalékkal emelkedett az érkezők száma 2019-hez képest. Tavaly a közép-mediterrán térségben 154, a Nyugat-Balkánon pedig 78 százalékkal nőtt az illegális bevándorlók száma 2019-hez viszonyítva.

Bakondi György a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta azt is, hogy a növekvő számok és a soros portugál elnökség ellenére sem látszik változás az Európai Bizottság által vitára bocsátott, „nem működő gyakorlatokat tartalmazó” migrációs politikában.

(MTI)