„Bajban lehet a demokrácia, ha már miránk van utalva” – Lázár kissé meg van riadva, Márki-Zay veszélyezteti a Fidesz uralmát

2018. január 25. 06:54 - szerző: Buják Attila

A véletlen baljós rendező, a legszebb terveket kuszálja össze. Hódmezővásárhelyen novemberben elhunyt a város vezetője, Almási István, emiatt az országos választási kampány ideje alatt, február 25-én időközi polgármester-választást tartanak a dél-alföldi városban. Ami korábban nem is lett volna veszélyes a Fideszre nézve, csakhogy ezúttal a semmiből bukkant fel egy független jelölt, akit két, helyben is aktív ellenzéki párt, az MSZP és a Jobbik is támogat. Ráadásul Márki-Zay Péter (civilben közgazdász villamosmérnök) több mint független. Valójában „csalódott jobboldali szavazó”, hét gyermek apja, hívő katolikus, az egyházközség világi elöljárója. Ha másfél hónappal a parlamenti választás előtt megszorongatják (netán legyőzik) Lázár emberét, az félelmetes precedenst teremt, kikezdheti a Fidesz sebezhetetlenségét. Mozgásba is lendült az ellengépezet. Hogy valójában miről is szól a polgármester-választás, csak akkor érthetjük meg, ha azt a kérdést feszegetjük: hova jutott Vásárhely a rendszerváltás óta?

Ahogy a világ a teremtéssel, az európai irodalom Homérosszal kezdődik, a hódmezővásárhelyi jobboldal genezise Rapcsák András polgármesterig nyúlik vissza. Hatalmas nyomait máig viseli a város. Van olyan főutcai kirakat (maga a Rapcsák sakk-kör), ahol arcmása reklámtáblán díszeleg, ufószerű gránitszobra a város központjában áll. Rapcsákból a Fidesz lassan mítoszt, jobboldali kultúrhőst formál. Két ellenzéki párt (az MSZP és a Jobbik) irodája a Rapcsák utcában áll, hogy aztán a kis, zsákszerű nyúlvány a Lázár utcába fusson. A helyiek ezt az irónia kedvéért rendre hozzáteszik. Mert az a Lázár „nem ez a Lázár”.

Ez a mostani (a János) kissé meg van riadva. Friss mérésekre vár, a választás akár meg is zavarhatja a terveket.

Nemrég járt Vásárhelyen maga Orbán Viktor, hogy a Modern városok program keretében odavessen pár választási milliárdot. A város zsákmánya, a tramtrain (vonat-villamos hibrid) Vásárhely és Szeged között jár majd. Templom is épül persze, és még sok egyéb. És ekkor lép elő a ködből Márki-Zay Péter világi egyházközségi elöljáró, energikusan, negyvenhat évesen, csalódott Fidesz-szavazóként, kifogástalan konzervatív pedigrével, idealistaként. Az ilyenek mindig veszélyesek. Azt sugallják, nincs minden rendben, Vásárhely nem is olyan boldog város, az is lehet, fuldoklik a korrupcióban, sok pénz jön ugyan be, de kevesen férnek hozzá.

Az emberek szívét nyilván melengeti, ha a városházát képviselő szakértő egy palotaszerű objektumot épít, ha látja Lázár vadászbirtokát, a gyarapodó helyi burzsoáziát. A minimálbéren tartott törzslakosság valamiért mégiscsak menekül. A sajtót már letarolta a hatalom. Vásárhelyiek mesélik, hogyan is zajlott egy kampány a rendszerváltás hajnalán. A jelöltek, mondjuk heten, betódultak az olvasókörökbe – ez valaha Vásárhelyen plebejus-munkás hagyománynak számított –, mindenki szót kapott, előadta a programot, heves szócsaták dúltak. ’94-től a rendszer megingott, elkezdődtek a lejárató kampányok.

Fotó: Kovalovszky Dániel

– Kilencvennégyben Rapcsák András rájött, nem jó a szisztéma. Betódul az a sok csóró senkiházi, mindenki mindenbe beleszól, megkontrázza, amit a főnök mond. A részletes vitát be is szüntette. Elővett egy papírost, széthajtotta, felolvasta. Vitatkozzatok, mondta utána, s kötelességeire hivatkozva villámgyorsan távozott – meséli Havránek Ferenc, az Európai Baloldal (a Munkáspárt Vajnai Attila-féle ága) helyi embere, a vásárhelyi közélet ősi résztvevője, régi városházi harcos. Havránek sokat látott, memóriája is kiváló. A híres mondást, Lázár védjegyét („akinek semmije sincs, annyit is ér”) állítólag egy vele folytatott vitában tette közkinccsé a polgármester. Maga Havránek realista, bizonyos értelemben becsüli is Lázárt. Előre figyelmeztet, ne higgyem ám, hogy Vásárhely nincs megrakva esküdt Lázár-fanokkal. Az „erőskezű vezető” vágyképének Csongrádban – Komócsin Mihálytól Rapcsákon át Lázárig – hatalmas kultusza van. Havránek meséli,

járt olyan lakásban, ahol a nappaliban úgy díszelgett Lázár fotója, mint egy Szűz Mária-kép.

Szerepének lényegével maga Lázár is tisztában van. Egy fogadóórán, amelyen Etelka néni a villanyszámla-problémával hozakodott elő, majd hálálkodva távozott, a tudósítást jegyző riporter meg is kérdezte: ez a magyar népképviselet? „Nem, ez a magyar feudalizmus”, mosolygott megértően Lázár. A korábbi polgármestert a pesti liberálisok a Gyurcsány-érában nagyra becsülték. Kockáztató alkat volt, aki városvezetőként meg merte oldani a roma szegregáció ügyét, iskolát záratott be, másikat nyittatott.

– Hogy mit csinált? – kérdezi Havránek Ferenc. – Azt állította vissza, amit a kommunizmus alatt is láthatott. A cigány gyerekekkel egy osztályba jártunk, sokukat máig ismerem.

És tegyük hozzá, erre a programra Lázár negyvenmilliót kapott Soros Györgytől.

Akkor még megvolt a harmónia.

– Sok mindent mondhatunk Lázárra, de hogy ne hozott volna egy szakajtó pénzt Pestről, azt nem. El is szórtuk egy csomó marhaságra. Sétálóutcára, tramtrainre, amire semmi szükség: óránként jár a busz Szegedre, a távolsági járatokat is számítva félóránként. Plusz ott a vasút. A múltkor jártam Szegeden, a klinikán. Innen, a Susánból egy óra alatt bejutottam.

Hogy a keleti városrészt miért hívják Susánnak, a helyiek is csak találgatják. Susványos? Ősmocsár? Vásárhely tényleg lápos. A Hódtó lelke átpárolog a tájon. A susáni kis házak homlokzatán az ide tévedőnek mobilszámok hirdetik: „Ez a ház eladó.” Nincs, aki lakja. Előőrsnek a családfő megy ki Svájcba a húsiparba, Angliába pincérnek. Egy év múlva követi a família. Vásárhely 55 ezer lakosról indult ’90-ben, a természetes fogyást is beszámítva ebből lett mára 46 ezer.

De ki tudja, ki él itt életvitelszerűen? A gyanú szerint jó, ha harminchatezer. A város exodusa megállíthatatlan. Épül, szépül és lassan kiürül.

A hirtelen jött enyhülésben némán szakad a fehér hódara. Az utca sáros, a bitumen toldozott-foldozott. Mint a magyar vidéki városok zömében, a központ itt is takaros, a külvárosban nagy a córesz. Feri bácsival a múltat idézzük. Hódiköt, Hódgép, Metripond, Alföldi Porcelángyár – Vásárhely iparának egy-egy halódó vagy halott bázisa. A valaha 1600 munkást foglalkoztató porcelángyárat a rendszerváltás után négy-öt részre aprították, német és francia tulajdonosok vásárolták fel. A csempegyártás megszűnt, a szaniter még működik. A többi gyárnak is maradtak romjai. Rapcsák látnok volt, a helyi ipari park határait úgy alakította ki, hogy lefedje a rozsdaövezetet. Lakóparknak a terület alkalmatlan, bontani kellene, a tulajdonviszonyok zűrösek. Töredékvállalkozások a romokon is maradtak, a pezsgés látszatát keltve. De magántőke Lázár alatt sem érkezett. Állami pénz annál inkább.

Fotó: Kovalovszky Dániel

Feri bácsi még idejében váltott, vállalkozóként, „szocialista kapitalistaként” kikecmergett a szoros állami felügyelet alól. A gépjavítással, alkatrészgyártással foglalkozó kisszövetkezetből cég lett, nyugdíjasként is ő a főnök. A maga módján szabad polgár, „megengedhette magának a morális luxust”, hogy kommunista maradhasson. Becsülik is. A városban máig szava van.

Elköszönünk, a múlt után vár a jövő embere, a fiatal Márki-Zay.

– Jó a jelölt – jegyzi meg az öreg. – Vásárhelynek ma ez kell. A konzervatív lázadó. Mondja meg Márkinak, ha találkoznak, a kommunisták gyűjtik neki az aláírásokat. Bajban lehet a demokrácia, ha már miránk van utalva – mosolyog.

Márki-Zay közelít a téren át. Telefonált, hogy késni fog. Be kellett rohannia a városházára, beadni néhány iratot. Hazafelé útba ejti a fodrászt, a kampányra készülni kell. Tegnap ATV, ma 168 Óra, de jön Péterfi Judit is (Hír TV), már Kecskemét körül jár. Kell a sajtó, mert ha a helyi médián múlna, Márki-Zay mindenhonnan kiszorulna. Két arasszal a föld felett jár, szinte fut, beszéde pergő. Azt mondják, ő ilyen. De az idő is felgyorsulhatott. Kamaszos arc, szinte már gyerekes, egy tízest letagadhatna. Komoly dózisban éri a nem várt népszerűség. Csakhogy a politikai népszerűség Vásárhelyen gyanús holmi. Nem mondható, hogy az emberek átmennek az utca másik oldalára, de finoman másfelé fordulnak. Előbb az állása szűnt meg,

nem rúgták ki, csak „megszakadt a munkaviszonya”. Tisztességes végkielégítést kapott.

Az utcájába telepített térfigyelő kamera ügye, ha akarom, igaz, ha akarom, nem. Kezdettől tervezett a város az utcába kamerát. Pár házzal talán előrébb rakták. A NER-ben az a zseniális (esetleg ördögi), hogy az efféle híreket, álhíreket nem erősítik meg, de nem is cáfolják. Elég, ha emberek „úgy hiszik”. Laci atya (Németh László) és a katolikus egyház sem Márkit, a hívőt támadta meg. Csak a pénz miatt aggodalmaskodott. A plébános azzal védekezett, hogy a parancs „legfőbb helyről” jött. A Jóistenre gondolhatott.

Márki-Zay mellett a főutcán szinte szaladunk. Folyamatosan pontosít. Nem az ellenzéket akarja egyesíteni, hanem a vásárhelyieket. Örül, ha rokonszenveznek vele, de a pártok azzal használnak igazán, ha nem szólnak egy szót sem. Ezt szentenciaszerűen is kifejti:

– Nem párton kívüli, hanem párt nélküli vagyok.

Márki-Zay konzervatív elkökezettsége vitathatatlan. Hét gyermek apja, mélykatolikus, templomjáró, egyházközségi elöljáró. Amerikából – ahol évekig dolgozott – akkor tért haza, amikor a legnagyobb gyerek (ma már egyetemista) gimnazistakorba ért. S a Gyurcsány-korszak is véget ért.

– Hogy is ne jöttem volna vissza? – értetlenkedik Márki-Zay. – Mindig így akartam. Vásárhelyen zajlott az életem, itt nőttem fel, itt voltam kamasz, itt lettem szerelmes, ezeken az utcákon sétáltam egy lánnyal, a későbbi feleségemmel.

Ehhez képest futó kaland Amerika.

Pártügyekben az első állomás az SZDSZ volt, a demokratikus ellenzék miatt. Majd jött a kiábrándulás Horn Gyula miatt. Aztán a Fidesz, zsinórban 2010-ig. 2014-ben, végszükségként az LMP-re szavazott.

– Ők hajtották legjobban a korrupciós ügyeket. De nekem nincs pártom

– mondja.

Kérdezzük, mit tesz majd egy polgármester a közgyűlésben tíz fideszessel szemben, oldalán négy ellenzékivel.

– Én nem „valakivel” szemben, hanem mellette ülök majd.

A válasz kifogástalan, de nehéz lenne tagadni, az MSZP és a Jobbik egyszerre karolta fel. T., a dél-alföldiek lelkületét ismerő, kiváló helyi laptudósító meg is jegyzi: igazi jobboldali ember Csongrádban „ilyet nem nagyon tesz”, nem áll össze a baloldallal, csak ha súlyos sérelem érte.

A sérelem maga – Márki-Zay szerint – a parttalan korrupció.

– Barátaimmal gyakran vitáztunk Horthyról, aki a jobboldal titkos, új vezércsillaga. Nem akarok most ebbe belemenni, de egyet mondhatok. Horthynak, amikor kormányzóvá választották, kétszázhúsz hold földje volt. ’44-ben, mikor megbukott, még mindig kétszázhúsz hold földje volt. Ez nem mondható el számos jelenlegi politikusról. Jobboldali keresztény állampolgár ezt szó nélkül tűri?

A mérnök szerint a korrupció addig működik, amíg valaki nemet nem mond. Márki-Zay Péter ezt a szerepet szívesen osztaná magára.

Megérkezünk a Bercsényi utcába. A házirend szigorú és szoros. A Márki-Zay gyerekek is takarítanak, le kell tenni az utcai cipőket, mert – ahogy apa mondja – „legfőbb kampánytámaszommal, a feleségemmel kerülnék politikailag szembe”. A család mozgékony és önjáró, egyik ismerősük meséli, hogy a lépcsőházban tizenhárom biciklit számolt meg.

Fotó: Kovalovszky Dániel

A családfő legnagyobb csalódása az orbáni Európa-politika. Az unió fő gyengesége szerinte az erőtlenség. Sokkal központibb szervezetre van szükség. Ötszázmillió európai akaratát kell egyesíteni, nem 28 kormányfőét. Jelenleg a félmilliárdot bármikor felülírja egy Berlusconi vagy egy Orbán pimasz vétója. Piacgazdaság, jogállam, demokrácia, európaiság – ez Márki-Zay politikai krédója. Majd elválik, számít-e ez a Tiszától keletre.

Indulunk. Búcsúzóul kapunk egy szórólapot, ha már a kézbesítő nem terjeszti, olvassuk el mi. (Aznap reggel az önjelölt, Hernádi Gyula anyagát valakik már városszerte nagyban terjesztették, úgy hallottuk, a fideszes jelölt, Hegedűs Zoltán anyagával együtt ment a terítés.)

A Rapcsák utcában két szomorú kapualj, két kényszerszövetséges. Az üvegvitrin felett piros műanyag szegfű, odébb egy árpádsávos lobogó.

A Jobbik főnöke nem fogad, az iroda üres. De telefonon bármikor bármit. Szorosan fogják. A Jobbikot Lázár már polgármesterként is rühellte. A főtérre tervezett gárdaavatást induláskor betiltotta. Az MSZP-vel sem idilli Lázár viszonya, de mégis békülékenyebb. Többen mondják, Lázárnak úgy kell az ellenzék, mint egy falat kenyér. Kis Andrea tanárnő, helyi MSZP-elnök ezt határozottan tagadja, de mosolyán és a falakon is átüt huszonhét év vereségeinek mélabúja. A vásárhelyi baloldal szereplése vereségek szakadatlan folyama. Most az egykori MSZP-ász, Hernádi doktor lett a békebontó. A sikeres szülész-nőgyógyász (valaha Lázár ellenjelöltje) váratlanul pattant elő a semmiből. Pártgyűlésen, Kis Andrea szerint, két éve alig járt. Most mégis felbukkant, hogy vásárhelyi baloldal cím alatt közzétegyen egy balos programot. Ennek lényege, hogy a városban számos dolog pozitív. Mennek a dolgok. Támogat minden haladó kezdeményezést.

Hernádi doktorral a Fekete Sasban futunk össze. Azt sugallja (nem mondja, csak sugallja), hogy Márki-Zay a Jobbik trójai falova. Úgy tudja, évek óta kapacitálják, szálljon már be egy választási kalandra. Az MSZP-t a doktor szerint ebbe a hintába ültették be. Ő megmentőnek jelentkezett.

– Rajtam múlik, hogy helyrehozzam a baloldal renoméját.

A városban ezt másképp látják: Hernádit, a baloldal becsülete mellett, az általa elnökölt, remek üzletnek és kapcsolati tőkének számító teniszklub ügyei foglalkoztatják.

Lázár állítólag többször is mondta, Hernádi nem veszélyes, neki is megvan a maga kis „teniszhomokozója”.

Van, aki vadászni szeret, van, aki szervát fogadni. A rendszer rendezetten működik.