Az volt a legérdekesebb Orbán beszédében, ami nem hangzott el

2019. március 15. 15:08 - szerző: Lakner Zoltán

A Weber-látogatás után és a Fidesz tagságát tárgyaló európai néppárti frakcióülés előtt tartott ünnepi beszéd célja elsősorban a hívek lelkesítése volt. Bárhogy lesz, Orbán lesz.

A miniszterelnök március 15-i beszédének a legérdekesebb része az volt, amit nem tartalmazott. Nem váltak be a jóslatok, miszerint Orbán a nemzeti ünnepen a Néppárt arcába vágja a Fidesz kilépését és csatlakozását valamelyik populista pártcsaládhoz. Fékezett habzású brüsszelezés nélkül azért, persze, nem múlhatott el a ritka rövid beszéd.

A miniszterelnök emlékeztetett arra, tíz hét múlva európai parlamenti választásokat tartanak, amit természetesen háborúként és történelmi sorsfordulóként értelmezett. Rendszerint mindent ekként szokott értelmezni. A választás „új kezdet”, amikor megállíthatjuk Európa hanyatlását, hogy „Európa újra az európaiaké legyen”. Ezt kétszer is elmondta. Ezúttal nem beszélt arról, hogy Brüsszel „fel akarja hígítani, ki akarja cserélni Európa népességét, odadobja kultúránkat, életformánkat”, de nem kétséges, hogy tavalyi szavai továbbra is érvényben vannak. Csak most egy kicsit elmaszatolta őket, hiszen éppen bocsánatkérő üzemmódra kapcsolt.

Idén csak egy konkrét brüsszelezés hangzott el, arra utalva, hogy amikor Brüsszelből Lengyelországot támadják, minket is támadnak – és nyilván fordítva. Ám a „birodalomépítőknek” erős lengyel-magyar kötelékkel kell számolniuk, amikor ellenünk törnek. Kiegészítő értelmezésért megint csak bizalommal fordulhatunk a korábbi március 15-i szövegekhez, melyek szerint „Brüsszelt meg kell állítanunk” (2017), „ha a népvándorlást meg akarjuk állítani, előbb Brüsszelt kell megfékeznünk” (2016), valamint „most sem hagyjuk, hogy Brüsszelből vagy bárhonnan bárki is diktáljon nekünk” (2011). Az évszámokból képet alkothatunk arról, azaz, képet alkothatna az Európai Néppárt, hogy pontosan mióta zajlik Orbán Brüsszel-ellenes propagandája, amit nekik három héttel ezelőtt sikerült észrevenniük.

Március 15. - Állami ünnepség a Múzeumkertben
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Mivel azt is megtudhatta a hallgatóság a magyar miniszterelnöktől, hogy „az élet egy nagy romantikus kaland, ami igaz barátok nélkül fabatkát sem ér”, az ünnepség fényét tovább emelte a lengyel kormányfő jelenléte. Morawiecki nevét ezúttal sikerült eltalálni, nem úgy, mint tavaly, a Fidesz választási győzelmének éjszakáján.

Az 1848-1849-es magyar-lengyel barátság és bajtársiasság kétségtelenül a közös történelem legszebb lapjaira való, ezt mindenki nagyra tartja. De amikor a lengyel miniszterelnök arról beszélt, hogy közösen harcolunk az igazságért, a jövőnkért, s hogy ebben a küzdelemben a magyar turul és a lengyel sas vezet bennünket, akkor itt és most ennek megvan a maga politikai üzenete. A lengyel és a magyar kormány közös érdeke, hogy a jogállamisággal kapcsolatos uniós vizsgálódásoknak vállvetve ellentartson. S kihallhatjuk azt is, hogy a ma még eltérő európai pártcsaládokhoz tartozó lengyel és magyar kormánypárt demonstratívan közös platformra helyezkedik.

Tipikus orbáni politika: közös választási kampány egy másik pártcsaláddal a sajátja ellen, ahogyan évek óta zajlik a geopolitikai helyezkedés a saját szövetségi rendszerével szemben, annak legfőbb ellenfelével, Oroszországgal karöltve. Amikor a magyar miniszterelnök olyanokat mond, hogy „jól ismerjük a kéretlen elvtársi segítség természetrajzát, és felismerjük akkor is, ha nem váll-lapos egyenruhába, hanem jól szabott öltönybe bújik”, mint azt 2012-ben mondta március 15-ét megtisztelve, akkor Orbán furcsa módon sosem Putyin miatt aggódik. Megjegyezhetjük, az orosz kapcsolat komoly problémákhoz vezethet a lengyelekkel fenntartott stratégiai szövetség kapcsán. Arról aztán nem is szólva, mi lesz, ha Morawiecki pártja ősszel esetleg elveszíti a lengyel parlamenti választást.

Addig azonban Orbán talán Morawiecki nevében is mondhatta, „azt kívánjuk Európa népeinek, hogy hulljon le a szemükről a hályog, szabaduljanak meg a farkasvakságtól”. E történelmi szemműtét célja, hogy a szabad és egyenlő nemzetek láthassák és élhessék a saját sorsukat, szemben azzal a fátummal, amit „a liberális európai birodalom” mér rájuk. És innen már tényleg mindenki értheti, hogy liberálisok, Brüsszel, Soros. Továbbá bevándorlás, hiszen ez is nemzeti ünnepre való téma. Orbánnál mindenképp, mivel az ő fejében a szabadságküzdelem kulcsévszámaiként a következők sorakoznak: 1848, 1956 és 2015. A kormányfő, ily módon, a rá jellemző szerénységgel önmagát is elhelyezte a magyar históriában.

Március 15. - Állami ünnepség a Múzeumkertben
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Mindazonáltal, az végül is nem derült ki, Orbán mire készül az európai színtéren. Ahogyan az sem, mennyire tudja befolyásolni még egyáltalán a folyamatot, amely akár a legnagyobb európai pártcsaládból való kiszorulásához is vezethet.

Manfred Weber a budapesti látogatása után már arról beszélt, hogy az eredeti három feltétel sem lehet elég, Magyarországnak az Európai Bíróság döntéseit is be kellene tartani. Vagyis, megint napirendre kerülhetnek a magyar demokrácia állapotával kapcsolatos problémák. Hiába, a Néppárt gyorsasága felülmúlhatatlan ezen a téren is. Bár nehéz elvonatkoztatni a „ha nem akarsz megoldani egy problémát, hozz létre egy bizottságot” politikai aranyszabálytól, egy esetleges néppárti delegáció mégiscsak valamiféle állandó büntetésben tartaná a Fideszt.

Egyúttal egyre tisztábban hallható a pártcsalád üzenete, hogy a Néppárt többsége, ha talán most ki nem is zárja majd a Fideszt, de nem a populistákkal együttműködésben képzeli el a kontinens irányítását.

Ebben a helyzetben Orbán számára ennek a március 15-nek a legfontosabb célja a sajátjai megerősítése, híveinek lelkesítése volt. A miniszterelnök kétszer is közös szavalatra ösztönözte hallgatóságát, az ünnepi eseményt pedig a Kossuth-nóta zárta, amit a Fidesz már ugyanúgy kimazsolázott a saját használatára a nemzeti kincsestárból, ahogyan 2002-ben a kokárdát kampányszolgálatba állította.

Saját rendszere kilencedik évében Orbán már nem aggódott amiatt, hogy „Magyarország gyengeségének forrása a hatalmat gyakorlók elkényeztetett, és kiváltságos klikkje, az új arisztokrácia, amely teljesítmény és felelősség nélkül élvez kiváltságokat”, ez csak 2007-ben zavarta. Most a „birodalmak árnyékában, civilizációk útkereszteződésében” arra készítette fel híveit, hogy bármi megtörténhet, de nekik akkor sem lesz más dolguk, mint őt követni.

„Minél tovább húzza a régi hatalom, annál nagyobbat buknak, amikor eljön az igazság pillanata. Márpedig el fog jönni, ahogy eddig mindig eljött a történelemben”, mondta Orbán 2009-ben, és bár más szavakkal, lényegében most is erről beszélt. Tíz évvel ezelőtt Gyurcsányra gondolt, idén Brüsszelre, és még véletlenül sem saját magára.