Az utolsó dobás – Ellenzék néma karanténban

2020. október 29. 08:30 - szerző: Buják Attila

Mondják, a leglassúbb folyó is eléri egyszer a tengert. Az ellenzéki szerveződésről szóló diskurzus kilenc évre nyúlik vissza. Sokan bizonyító erővel bíró bukásként, mások a várható konfliktusokat feldobó, tanulságos elővizsgaként értékelték az egyesített ellenzék közös borsodi fellépését. Bizonyos értelemben mindegy, hogy ez siker-e vagy balsiker, maradt-e, eltűnt-e a kétharmad. A kocka el van vetve. Dezertálni, kiszállni csak politikai megsemmisülés árán lehet. Ha ez a dobás sem nyerő, nincs ismétlés. A jelenlegi ellenzéki politikusnemzedék az utolsó sanszait is elveszíti. Ezért célszerű rögzíteni, milyen kondíciókkal indulnak.

„Mélységes mély a múltnak kútja. Ne mondjuk inkább feneketlennek?” Sokáig kell kutatnunk, hogy az előzményekre rátaláljunk. A technikai koalíció ötletét 2011-ben egy ma is aktív politikai szereplő, Karácsony Gergely még LMP-s képviselőként vetette fel. A gondolat éveken át kísértette a baloldali értelmiséget. Politikai tervezők szorgosan ismételgették, kellene egy alkalmi (technikai) koalíció (a baloldal pártjaival, és ha lehet, a Jobbikkal kibővítve), amely a főhatalmat meghódítva helyreállítja az alkotmányosság szerkezetét, hogy a kormányzásról azonnal lemondva a résztvevők immár „tisztán” mérkőzzenek meg. A gondolat már akkor gyermetegnek látszott. Túl az ős-Jobbik múltján, rasszista kilengésein, a forgatókönyv túlságosan népmesei volt. Viszonylag kevés politikust láttunk, aki a munkáját befejezetté nyilvánítva méltányosságból, demokratikus hajlandóságból lemond a hatalomról. Emlékeink szerint maga a Jobbik még tiltakozás formájában is csak fél szóval reagált. Ennél zsírosabb koncra vágyott, a Fidesz természetes váltópártjának tekintette magát, ugyanakkor kétfrontos háborút vívott: a bűnös nyolc év örököseivel és a NER egyre fojtogatóbb rendszerével. A baloldal pártjaival, liberális maradványaival való kooperáció szóba sem jött.

A gondolatba a baloldal is beleborzongott.

Karácsonyt értelmiségi körökben naiv álmodozónak minősítették, ez még szolidabb megfogalmazás volt. Lepergett 2014, kétharmaddal, 2018, harmadik kétharmaddal, a csapda pedig működött: az ellenzék pártjai hatékonyan közömbösítették egymást. A vesztesek nyolcévnyi öncsalás után kimerítették tartalékaikat. A közönség 2018-ra el is fordult egyre inkább kiszáradó, tehetetlen pártjaitól.

Fotó: Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

A helyzet mára gyökeresen megváltozott. 2019 októberében Hódmezővásárhelyen, „a jobboldal sokáig bevehetetlen erődjében” választási riporton jártunk. Márki-Zay küzdött a városházáért Lázár emberével. A délelőtt lassan csordogált, sütött a nap, az utca néptelen volt, az álmosan kódorgó járókelőkkel alkalmi exit pollt bonyolítottunk le.

– Hogy kire? Hát Márki-Zayra, persze – mondta egy fiatalember komoran.

– Miért?

– Nekem minden jó, ami ezeknek rossz. Így gondolom.

Mások is nyilván így gondolták, mert aznap este a választási kiskocsmát, ahol Márki-Zay hívei ünnepeltek, mámoros hangulat uralta. A túlvégen, egy másik kricsmiben, a bukott kormánypárt hívei darvadoztak.

– Már rég nincs baj a választókkal, ők tudják, mit akarnak – mondta egy volt politikus. – Már 2018 áprilisában megértették, nincs más kiút: kétpárti rendszerre formázott struktúrában két párt versenyezhet. Mivel az ellenzék pártjai a semmiben lebegnek, csak egymásban kapaszkodhatnak meg.

Ez már 2018-ban megmutatkozott. Akkor szintén Hódmezővásárhelyen sokkoló meglepetés volt, hogy az ismeretlen, Amerikából jött fiatal marketinges (egykori Fidesz-szavazó), Márki-Zay, MSZP-s aktivisták háttérsegédletével, csöndes jobbikos támogatással győzhetett. Ez, ahogy később kiderült, vészjósló impulzus volt.

– Megértettük Hódmezővásárhely üzenetét – nyilatkozta az LMP akkori társelnöke, Szél Bernadett.

Az azt követő zavaros kampányhetek viszont azt igazolták, semmit sem tanultak, semmit sem értettek meg.

Az újabb katasztrófa ellen szánalmas deklarációkon, zavaros egyeztetéseken kívül semmit sem tettek.

Az interneten valószínűségi táblázatok, átszavazási modellek kavarogtak. Nem hitt a győzelemben a többség, amely a választás után a Kossuth téren konstatálta politikai ágenseinek megalázó és botrányos vereségét. Amit újabb alapos ruha követett az uniós választásokon.

Török Gábor politológus 2019-ben, az önkormányzati választás előtt mondta: ha az ellenzék újra kudarcos lesz, a jelenlegi garnitúrának befellegzett. Pedig a látszat 2018-ban, az országgyűlési választás után akár kedvező is lehetett volna. Gyurcsány frakcióhoz jutott (ő az egyetlen relatív nyerő), az MSZP gyászos kampány mellett értékes egyéni mandátumokat rabolt, az LMP, a Jobbik sosem kapott annyi szavazatot. Vona Gábor mégis lemondott. Az ellenzéki erőviszonyok nyár végére átrendeződtek. A bűnbakká előlépő LMP (pregnáns példákkal, számokkal igazolták, hogy állítólag rajtuk úsztak el értékes budapesti kerületek) gyakorlatilag eltűnt a palettáról. Vezetői is kiléptek a pártból. A Jobbik azonnal meghasadt. Az aktív nácik legjava Toroczkai zászlaja alatt (Mi Hazánk) kötött ki. Az MSZP a bejutási küszöbön tántorgott, ma már egy tisztújítást sem képes botránymentesen lebonyolítani, vezető médiaszereplőik, nem először, nevetséges kamuvideókkal szégyenülnek meg. A kampányból időben kiszálló Momentum ezzel szemben megerősödött. Gyurcsány pártja „az ellenzék vezető ereje” lett. Az erő kifejezés persze túlzó. Miféle erő tizenhat százalék?

Fotó: Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A kudarc anyagi oka cseppet sem fokozta az ellenzék iránti szimpátiát. Mivel a kampányfinanszírozás sávosan oszlik meg, közös jelöltek indítása százmilliókba kerülhet. László Róbert, a Political Capital választási szakértője nyilatkozta a sajtóban: „2018-ban még határozottan látszott, hogy a visszalépéseknek a kampányfinanszírozási sávok szabnak határt.” Ez több persze, mint kicsinyesség.

Az ideológiai hasadás a Jobbik és új szövetségesei között fű alatt máig megmaradt. Bizonyos dolgokat nem lehet sem feledni, sem eltörölni. A cukisodási kampány idején beszélhetett a sajtó báránybőrbe bújt farkasokról, lopakodó fenevadakról, ez a párt sikereit a legkevésbé sem korlátozta. A jelenlegi átfutózott, megfogyatkozott Jobbik most a vidék, a falvak pártjaként, szociális keservek panaszládájaként nyolc százalék körül tart, és tovább fogyatkozik. A cigánytéma látványosan lekerült a műsorról. Ennek híján a párt (ez volt a legfőbb mondanivalója) félkarú óriás. Ha az ellenzék korlátait nézzük, beszélhetünk a Gyurcsány-faktorról is. A szövetség félelmeit ez a két szempont okozza, miközben a háttérben ott áll az Állami Számvevőszék, hogy tetszés szerint megvonja a működési forrásokat.

A 2019-es októberi fordulat, a mellbevágó győzelemhalmaz, a főváros elfoglalása mégis azt jelzi, hogy a választók, ha van életképes együttműködés, Gyurcsányon és a Jobbikon is túlteszik magukat. Az említett vásárhelyi fiatalember nyilván ma is a Fidesz ellen szavaz. És persze nyilván ma is vannak az ellenzék számára bevehetetlen körzetek. (Győr, Nagykanizsa, Debrecen, Kaposvár, Kecskemét, Zalaegerszeg.) A másik oldalról úgy tűnik, hogy a centrális gazdasági régió, az ország szíve, Nyugatra húzó része, Budapest és az agglomeráció a Fidesz számára elveszett.

A közös indulás ma már megkérdőjelezhetetlen választói akarat, aki ebből kilép, aki bojkottálja, maga vési nevét a fejfára.

Nem is kell az ellenzéket kapacitálni. Az értelmiségi háttértábor fanyalogva, de végül elfogadta a helyzetet. A szövetséget a részvevők relatív (vagy objektív) gyöngesége hozta össze. „Hódmezővásárhely tanulsága” két éve fennáll. Minél jelentéktelenebb egy párt, annál buzgóbb szorgalmazója a „fenntartások nélküli”, kölcsönös bizalomra épülő, egységes indulásnak. Igazi fenntartásai, részfeltételei csak a két életképes résztvevőnek, a DK-nak és a Momentumnak vannak. A DK lassítaná a szerveződés menetét, remélve, hogy majd erősödni fog. A Momentum jövő őszre halasztaná az előválasztásokat.

A bontakozó „olajfa-koalíciónak” számtalan technikai gondja lesz. Ezek főleg a kormánypárt kifürkészhetetlen szándékaiból fakadnak (lásd keretes írásunkat). Török Gábor az InfoRádióban úgy vélte, hogy a borsodi kísérlet a vereség ellenére is biztató. Talán még szerencsés is, hogy a várható veszélyek éles kontúrral kerültek napfényre. Az antiszemita múltjával terhelt, egykor vérjobbikos jelölt, a nyomorgó végvidék, az agyontámogatott nemzeti úrhölgy, aki néhány hét alatt több tucatszor kapott képernyőt, a koncentrált kampány kormányrésztvevőkkel – minden feltétel együtt volt. A botrányos körülmények ellenére az összefogás nem bomlott fel. A választók pedig bizonyították, legalább annyira utálják a kormányt, mint amennyire idegenkednek Bíró Lászlótól.

Fotó: Fotó: MTI/Komka Péter

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
2020. október 23.

2022 teljesen más lesz

– Nem kellett nagy mutatvány ahhoz, hogy kiszámítsuk, a szavazatok összeadódnak – állítja Török Gábor. – Matematikai értelemben a szövetség életképes, működik.

A másik szempont, hogy Borsod hatos körzetének ellenzéki szavazói (ez a börtönben ülő Mengyi Roland vadászterülete volt) a győzelemhez kevesen voltak. Másfél év múlva várhatóan az ehhez hasonló billegő körzetek döntenek.

Az együttműködés rendszerében több bizonytalanság is van. Az aknákat a Fidesz telepítette vagy fogja telepíteni. A közös lista, dupla vagy megosztott lista kiválasztása a meglévő ellenszenveket semlegesítheti. Két listánál az ellenzéki tömb kettéoszlana „a 20. és a 21. század pártjaira” (MSZP, DK, Párbeszéd, illetve Momentum, LMP, Jobbik összeállításban). Akinek nincs ínyére Gyurcsány, a másodikra, aki nem állhatja a Jobbikot, az elsőre szavaz. De a résztvevők nem hiszik, hogy erre szükség lesz.

A legvalószínűbb megoldás a közös lista, vagy a közös választási párt.

Závecz Tibor, a Závecz Research kutatója szerint a közös lista lényege a lélektani hozadék. A választó szívesen veszi, ha nem kell számítgatni, kalkulálni, ha egyetlen tömb áll szemben a másikkal.

Az együttműködés döntő eleme a tervezett előválasztások rendszere. A szigorúbb elképzelés szerint 106 egyéni kerületben minden egyéni jelöltnek meg kell mérkőznie. Az MSZP a vegyes megoldás híve. Van, akiről az előválasztás döntsön, másokról megegyezés. Miért induljon előválasztáson, aki négy éve mandátumot szerzett? Ezen az alapon azonban lesz, aki megküzd az indulásért, s lesz, aki besétál a parlamentbe. Vitathatatlan, hogy a választó szereti, ha megküzdenek érte, ha leutaznak hozzá, ha szóba állnak vele. Az előválasztás megforgatja, ismertté teszi a nevet is. Aki előválasztást nyer, eleve győztesként, nyerő emberként jelenik meg. Az előválasztások rendszere a pártokat is átmozgatja, energiákat szabadít fel. A veszély az, hogy a Fidesz – tanulva abból, hogy Karácsony esélyeit mégiscsak ez a procedúra érlelte meg – az aktivistahálózatát bevetve belezavar az előválasztásba. Sokan kétlik, működik-e a rendszer országos szinten. Előválasztást lehet tartani a fővárosban, Újpesten, Angyalföldön, megrendezhető Miskolcon, Pécsen is, de miként kapcsolódik be Kadarkút, Kozármisleny, Sárisáp, Letenye? Sokan az SMS-szavazás mellett törnek lándzsát. Az előválasztás igazi hozadéka az aprófalvak bevonása lenne. A falvaké, ahol élő politikust húszévenként látnak.

Tény, hogy a tervezett koalíciót a résztvevők gyengesége tartja össze. Domináns alakja nincs. Egy idő után mégis kínos lesz, hogy a hatalomra aspiráló ellenzéknek máig nincs „mértani közepe”, elfogadott kormányfőjelöltje. Súlyánál, ismertségénél fogva a vezető hiányát a kérdéstől eddig elzárkózó Karácsony tölthetné be, noha a felvetést többször is elhárította. Jelentkezők persze lennének, s az idő haladtával egyre többen lesznek. Az eddigi két vállalkozó Pálinkás József, az Orbán-kormány volt minisztere, egykori MTA-elnök és Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester. Közülük Pálinkásnak talán lenne pártja, de nincs politikai háttere.

Fotó: Fotó: Merész Márton

Márki-Zayt sokan támogatják, neki viszont nincs pártja. Abban az elemzők egyetértenek, hogy Márki-Zay jelenléte oldaná az ellenzék fővárosias jellegét. Egyesek azt is feltételezik, hogy az idő és a kivárás a titkos ász, Dobrev Klára esélyeit növeli. Ezt talán ajánlatos elkerülni. Mint annyi másban, a megoldás nyilván itt is a csodafegyvernek tartott előválasztásban keresendő. De ezt sem szabad elsietni. Minél előbb kerül nyilvánosságra a név, a Fidesznek annál több ideje marad, hogy levadássza a riválist.

A hatfejű ellenzék legnagyobb gyengesége a program riasztó hiánya. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a tragikus COVID-járvány az ellenzék nagy témáira – oktatás, egészségügy – terelte az ország figyelmét. Minden kritika, minden tragédia a hiányokat hangsúlyozza. A válságtudat erősödése, a szociális katasztrófa szintén az ellenzék kezére játszana. Hogy ez az ellenzéket aktivizálta volna, a legkevésbé sem mondható. Annál bővebben ömlik a panasz az ellenzék leszorított helyzetéről, sanyarú sorsáról. Csakhogy ezt már ismerjük, mást se hallunk évek óta.

A magas labda fel van adva. Ha nincs, aki lecsapja, majd lecsapjuk magunk.

 

Aknák és listafóbiák

Ha minden ellenzéki párt a közös listán, de saját nevén indul, a bejutási küszöb ötről tizenöt százalékra emelkedik. Aggodalomra az adhat okot, hogy kétharmados többségével a Fidesz ezt átalakítja. Az is kérdés, ki alakíthat ilyen esetben frakciót. Ha nem több párt szövetségeként, hanem közös halmazként indul az ellenzék, nem világos, tudnak-e pártonként különálló frakciót alakítani. A kétlistás indulás hátránya, hogy bonyolulttá teszi az egyéni jelöltállítást, s magát az előválasztást. Huszonkilenc jelöltet a pártszövetségnek minimum ki kell állítania nyolc megyében és egyet Budapesten. Hogy ezt két közös listával megtehessék, le kell osztani az egyéni választókerületeket, ami ellentmond az előválasztás demokratikus jellegének. A törekvés, hogy mindenütt tarthassanak előválasztást, osztott listákkal nehezen működik. Ha mégis kiszámolták, nincs garancia arra, hogy az adott kereteket a Fidesz nem alakítja át.

A cikk eredetileg a 168 óra hetilap 2020. október 28-i számában jelent meg.