Az összes közhivatali dolgozó öltöztetését tervezi kezébe venni az Orbán Ráhel közelében feltörő állami divatügynökség

2019. szeptember 4. 19:00 - szerző: 168 Óra

A Magyar Divat és Design Ügynökség tervei között szerepel, hogy a közigazgatásban dolgozóknak egységes ruhát készítsenek – értesült a HVG az ügynökségi munkára rálátó forrásoktól.

Bata-Jakab Zsófia
Fotó: Magyar Turisztikai Ügynökség

A Magyar Turisztikai Ügynökség égisze alatt futó céget több mint egymilliárd forinttal támogatta meg a magyar kormány, amit Orbán Viktor miniszterelnök lányának, Orbán Ráhelnek a barátnője, Bata-Jakab Zsófia vezet. A jelentős állami szerepvállalást Bata-Jakab korábban azzal indokolta a Magyar Nemzetnek, hogy

„Az állami szerepvállalás a divatban csak itthon tűnik szokatlannak, számos országban ez bevett gyakorlat”.

Az ügynökség jelentős szervezési feladatot lát el a legjelentősebb hazai divatbemutatókon, emellett mentorprogramot működtet. Rajtuk keresztül készülhetnek a Nemzeti Infokommunikációs Zrt. formaruhái, a feladatra fiatal tervezőket toboroznak.

A cég egyébként impozáns budai környezetben, az Istenhegyi úton egy villában rendezkedett be. Orbán Ráhel barátnője közel kétmillió forintos fizetést vehet fel.