Az Origo megvádolta Demeter Mártár,. hogy VIP ellátást kért a Honvédkórházban, pedig a politikus csak a gyógyíthatatlan beteg édesanyjával akart együtt lenni

2019. február 12., 21:51

Szerző:

Origo kedden szelőőztette meg, hogy Demeter Márta, az LMP társelnöke 2017-ben VIP-kártyát kért a Honvédkórház Speciális Rendeltetésű Centrum járóbeteg-ellátásának igénybevételéhez, amit a kormányzati szócsőként működő portál azért ítélt visszatetszőnek, mert a politikus mindeközben Facebook-posztban bírálta az egészségügyi intézményt, mert négymillió forintot kért tőle közérdekű adatokért. Hogy a kettő között mi az összefüggés, az Origo cikkéből nem derül ki, az LMP viszont jelentkezett egy közleménnyel, amely szerint Demeter Márta nem maga miatt kért VIP-kártyát:

„Válasz a Fidesz aljasságára 

Az elmúlt órákban a Fidesz embertelen támadást intézett Demeter Márta ellen propagandaportálján, az Origo.hu-n. Az LMP társelnöke nem vett igénybe VIP-szolgáltatást a Honvédkórházban. Mindössze arra kért lehetőséget, hogy gyógyíthatatlan beteg édesanyjával együtt tölthesse az utolsó napokat. Erre ugyanakkor az intézményben már nem kerülhetett sor.

A Fidesz kegyeletsértő, aljas eljárására nincsenek szavak.

LMP Országgyűlési Képviselőcsoportja”

– hangzik az MTI OS-ben megjelent közlemény.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Demeter Mártáról hétfőn derült ki, hogy megbukott a nemzetbiztonsági átvilágításon, mégpedig úgy, hogy korábban kétszer is átment rajta. A politikus emiatt elveszítheti a tagságát az Országgyűlés honvédelmi bizottságában, amelynek ő az alelnöke. Parlamenti képviselőt 1990 óta még egyszer sem fosztottak meg bizottsági tagságtól.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.