Az Orbán-kormány javítaná a saját hibáját, gyorssegélyt kap hat, a csőd szélén imbolygó egyetem
Tavaly, az utolsó kormányülések egyikén a kormány döntött az „egyes állami fenntartású felsőoktatási intézmények hosszú távú gazdaságos és hatékony működésének biztosítása céljából történő támogatásáról” című előterjesztésről.
A lapunk birtokában lévő, a kabinet által elfogadott dokumentum szerint a felsőoktatásért is felelős humántárca hat, már a csőd szélén imbolygó állami felsőoktatási intézmény esetében gyorssegélyt csikart ki. Az előterjesztés célja az az állami felsőoktatási intézmények fizetőképességének helyreállítása, hosszú távú gazdaságos és hatékony működésük előkészítése, biztosítva ezáltal az alaptevékenységük ellátását.
„Hat állami fenntartású felsőoktatási intézmény – Dunaújvárosi Egyetem, Eötvös József Főiskola, Eszterházy Károly Egyetem, Kaposvári Egyetem, Nyíregyházi Egyetem, Soproni Egyetem – a demográfiai viszonyokból fakadó folyamatosan csökkenő hallgatói létszám, a finanszírozási rendszer rugalmatlansága (a hallgatói létszámváltozásra késleltetve reagál), az egyes képzések alulfinanszírozottsága (az önköltséget nem fedező költségkeret-maximum) és ennek következményeként a csökkenő állami támogatás mértéke miatt nehéz gazdálkodási helyzetbe került” – olvasható az előterjesztés okait taglaló bevezetőben.
Mint korábban már beszámoltunk, a súlyos pénzügyi gondok már a nyár folyamán ismertek voltak, emiatt az Emmi a hat érintett felsőoktatási intézmény „tényleges gazdasági helyzetének, belső gazdálkodási mechanizmusainak feltérképezése érdekében” kancellári munkacsoportokat hívott életre. Olyannyira nincs semmilyen elképzelése – sem szakembere – tehát az irányító minisztériumnak arra vonatkozóan, mi legyen ezekkel az intézményekkel, hogy a problémák megoldásán való gondolkozást ráhagyta más egyetemek kancellárjaira. Ők pedig arra jutottak – mi másra? –, hogy a 2018. év végére súlyos likviditási problémák elé néző hat érintett esetében gyorssegélyt kell kérni a kormánytól. Ez az összeg 2 milliárd 767 millió forint. Ezt szavazta meg decemberben a kormány.
A segély kapcsán felmerül a kérdés: mi szükség van egyáltalán kancellárokra, ha ilyen helyzet előállhat? A kérdés azért különösen fontos, mert Palkovics László 2017 őszén, még oktatási államtitkárként azt mondta, hogy az általa 2014-ben bevezetett „kancelláriarendszernek köszönhetően az egyetemek jelentős része már jól működik”.
Hozzátette azt is, hogy „az intézménykonszolidációs szakasz már lezárult, a következő szakasz pedig már a fejlődésé, a fejlesztésé lesz, és ehhez a szükséges források is megnyíltak”.
Ehhez képest állunk itt ezzel a 2,76 milliárdos intézménykonszolidációval. Ráadásul az érintett hat intézménnyel már korábban is gondok voltak, szinte minden év végén, így minden előre kalkulálható volt, a gazdálkodásukban semmilyen váratlan fejlemény nem történt. Nem sikerült tehát a kancelláriarendszernek semmit sem megoldania.
Ez a 2,76 milliárd forintos konszolidáció, túl azon, hogy megmutatja a kancelláriarendszer értelmetlenségét, demoralizálóan hat azokra az intézményekre, amelyek a nehéz körülményeik ellenére próbálnak jól gazdálkodni, nem pedig veszteséget felhalmozni. A Miskolci Egyetem például küzd azért, hogy ne legyenek mínuszai, spórol, átalakít, miközben ott van Nyíregyháza vagy Eger, amely úszik az adósságban, de sebaj, jön az állam, és betömi a lyukakat.
De nem csak a felsőoktatási szféra szorul konszolidációra. Orbán Viktor miniszterelnök a 2010-es hatalomra jutása óta káros következményekkel járó intézkedések tucatjait hozta a közoktatásban is. Az egyik ilyen intézkedése – a 18 éves tankötelezettség leszállítása 16 évre – olyan súlyos helyzetet teremtett, ami ma már a gazdaság működését is bénítja. Fiatalok tömegei kerülnek ki ugyanis úgy az iskolapadból, hogy nincsenek a munkaerőpiaci boldoguláshoz nélkülözhetetlen alapkészségek – írás, olvasás, számolás, nyelvtudás – birtokában, és végzettség nélkül kerülnek ki a közoktatásból.
Ez a káros hatás előre látható volt, nem volt olyan mértékadó oktatási vagy munkagazdasági szakértő, aki ne jelezte volna előre.
A legfrissebb statisztikák szerint a helyzet, mindenféle túlzás nélkül, drámai: a korai iskolaelhagyók aránya a 18–24 évesek körében a legfrissebb Eurostat-adatok szerint 12,5 százalék (az uniós átlag 10,6 százalék). És az elhibázott oktatáspolitika illusztrálására: míg 2000 és 2010 között a magas 13,9 százalékról 10,5 százalékra javult ugyanez mutató, 2011-ben újra emelkedni kezdett (ekkor 11,2 százalékra), és azóta is folyamatosan romlik.
Mára a kormány is felismerte: ha a gazdaságot már fojtogatja a képzett munkaerő hiánya, miközben fiatalok tömegei vannak képzetlenül a szociális segélyezés szerepét átvevő közmunkába fagyva, akkor valami gond tényleg lehet az oktatásban. Ám ahelyett, hogy összetett korrekciókat hajtana végre, például a szegregáció csökkentésével és a tankötelezettség 18 évre visszaemelésével, toldozgat-foldozgat, kísérleti programokat indít, és uniós projektekben akarja megoldani a rendszerszintű problémát.
Az egyik ilyen kísérleti programot nem is az oktatásért felelős Emmi, hanem a Palkovics László által vezetett Innovációs és Technológiai Minisztérium indítja Tanítsunk Magyarországért Mozgalom címmel. Az alapja egy harmincéves amerikai civil mozgalom, a Teach For America. A magyar változatot – amely amerikai ötletadójával szemben kormányzati és nem civil kezdeményezés – György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára jelentette be, még december közepén. A programot a december 5-i önkéntesek világnapja alkalmából az ITM és az Emmi hívta életre a Klebelsberg Központ és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája közreműködésével. A program célja a lemorzsolódás csökkentése, a továbbtanulási hajlandóság növelése, hogy a későbbiekben minél több hátrányos helyzetű fiatal kapcsolódhasson be sikerrel a munka világába. A kísérlet a 2019/20-as tanévben – Borsod, Szabolcs, Hajdú-Bihar és Baranya megyében – ötven település kisiskolájában indul el. Alappillére, hogy egyetemisták mentorálnak 7. és 8. osztályos iskolásokat, amiért havi 30 ezer forintos ösztöndíjat kapnak. Ha a mentorált diákok eredményei javulnak, és megállják a helyüket a középiskolai továbbtanulás során is, akkor a mentorhallgatók további juttatásra számíthatnak. Fontos elem, hogy a középiskolások is bekapcsolódhatnak a mentorálásba, a kötelező ötvenórás közösségi szolgálat keretében választhatják ezt a tevékenységet. A kezdeményezés sok szempontból előremutató, sokat ad a mentoráltaknak és a mentoroknak egyaránt. De a rendszerszinten közoktatási problémákat bizonyosan nem fogja ellensúlyozni.
