Az Orbán-kormány 14 milliárd forintot költ futballpályákra 2021-ig

2019. április 10. 13:44 - szerző: 168 Óra

Az Orbán-kormány egyetért a Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Pályafejlesztési Programjának bővítésével, így a 2017-2021. években összesen 14 milliárd forint összegű támogatással segíti a program megvalósulását - áll a keddi Magyar Közlönyben megjelent határozatban – írja az mfor.

Átadták a fedett műfüves labdarúgópályát Debrecenben
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Eszerint 2020-ban és 2021-ben is évi 4,5 milliárd forintot kell Varga Mihály pénzügyminiszternek beépíteni a költségvetésbe Kásler Miklós, emberi erőforrások miniszer bevonásával. Kásler szerepe azért lényeges, mert az összeget majd az Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet javára kell biztosítani.

A 2017-ben kezdődőtt programban eddig 5 milliárd forintot költöttek el. 

Az MLSZ 1,6 milliárd forintot szánna élőfüves nemzetközi labdarúgópályákra, 3,6 milliárdot műfüves nemzetközi pályákra, 4 blokkos öltözőépületeket 1,6 milliárdból húzna fel, 1,2 milliárdból pedig 6 blokkos öltözőket építtetne.