Az Onódy-ügy – „Hiába van tele a notesze befolyásos politikusok nevével, senki sem áll ki mellette”

2017. október 3. 19:10 - szerző: Szénási Sándor

1964-ben valósággal megrázta a közvéleményt Onódy Lajos letartóztatása. Sokan tudták róla, hogy ő találta ki a híres Mézes Mackó büfét, de az üzletember híres volt politikai kapcsolatairól is. A Hruscsov leváltása körüli hatalmi viharok azonban elsodorták, több évet ült börtönben. Miért történt ez így, és hogyan került ártatlanul az ügybe Bara Margit, a neves színésznő? Erről szól a Sorstöröttek című regényes történet, amelynek szerzőjét, Odze György írót kérdeztük.

– Onódy Lajos nem puszta ügyeskedő, ő tényleg teremt, szállodaipart, mozgó büfét, Mézes Mackó cukrászdát, de hogy hagyják dolgozni, le kell kenyereznie a vezetőket, akár orgiákkal is. Lelkileg kapitalista, ma milliárdos lenne. Ő lenne a szocializmus igazi, csalva alkotó, korrumpálva fejlesztő hőse?

– A háború után az akkori főpolgármester kinevezte az Extra Cukorka- és Csokoládégyár vezetőjének, néhány év múlva már egy országos „népellátó” vállalatot vezetett, majd ő irányította Budapesten a Táncpalotát, az Abbáziát, a Casino éttermet, szóval a sikeres vállalkozásokat, tehát a korát megelőző elszánt, országos hírű üzletember volt. Kevesen tudják, hogy ő hozta be a Balatonra a moteleket is, amelyeket 1958-ban a brüsszeli világkiállításon látott meg. Nagy keservesen meggyőzte a magyar vezetőket, hogy jó üzletet csinál, és végül a magyar művészvilág divatos találkozóhelyei lettek. Az ő ötlete volt a Mézes Mackó is Budapesten, a Belvárosban. Igen, kapcsolatba került a politikai vezetőkkel, de igazából nem tudott közéjük kerülni, pedig mindent megtett, amit tehetett: ajándék hidegtálakkal, finom italokkal lepte meg őket. Ők ezt elfogadták, de Onódy inkább csak egy hasznos eszköz volt a szemükben.

– Könyve szerint Hruscsov leváltása és egy balos fordulat reménye okozta Onódy vesztét, főleg Biszku Béla akarta kicsinálni. De miért? Az egyik orgiázó, Gáspár Sándor, a későbbi fő szakszervezeti vezető kézben tartása volt a cél? Vagy a keménykezű akció­­val azt akarta bizonyítani Moszkvának, hogy alkalmas Kádár-utód lenne?

– Akkor nagy volt a bizonytalanság, sokan úgy érezték, hogy Hruscsov bukásával a kemény vonal jön, és Kádárnak is mennie kell, ezért gondolta Biszku, hogy eljött az ő ideje. Voltak is titkosnak mondott tárgyalások Moszkvával, de ezek végül is nem vezettek eredményre. És persze Gáspár, a párt budapesti első titkára – mint mindig – esélyes lehetett a posztra, tehát a botrány, amiben szerepe volt, a legjobbkor jött a keményvonalasoknak. És egy ilyen hangulatban politikailag kiválóan felhasználható volt egy híres üzletembernek – ami majdnem szitokszó volt annak idején – az államot megkárosító ügylete. Onódynak pedig rá kellett jönnie, hogy hiába van tele a notesze befolyásos politikusok nevével, senki sem áll ki mellette.

Fotó: Odze Orsolya

– A perben végül csak Onódyt ítélték el, de nem azért, mert korrumpált, hanem mert állítólag nem tudott elszámolni a vállalat pénzével, amit komolyan nem is tudtak bizonyítani. Ez nekem nagyon kelet-európai: sosem arról van szó, ami a valóság, semmi sem az, aminek láttatják, de az, aminek láttatják, persze nem véletlen.

– Ez pontosan így van. Nyilvánvaló, hogy koncepciós per volt, de meg akarták mutatni az országnak – és persze a keleti világnak is –, hogy keményen elbánnak az efféle alakokkal, akik kiváltságokat kapnak, és pél­­dául állandó kilépő van az útlevelükben, ami akkor nagy dolognak számított. A balosok azt gondolták róla, hogy betör abba a zárt világba, ahová csak az juthatott be, akit a hatalom beengedett a saját játszóterére, és elfogadta a játékszabályokat.

– Onódy sorsából azt is ki lehet olvasni, hogy a legbiztosabbnak tűnő életmódszer, a hatalom lekenyerezése, a behódolás, a tökéletes azonosulás is kevés lehet. Ha fordul a szél, a kegyenc repül, és sosem fogja megérteni, miért.

– Valóban, ő sem figyelte a széljárást, pedig voltak erre utaló jelek, de akkor ő nagyon magabiztos korszakában volt. Másrészt ez minden korban így van, a hatalom szereti, ha megfelelő üzleti háttere van, kellenek hűséges emberek, akiket még hűségesebbekre le lehet cserélni, és ezeket az embereket mindig kézben lehet tartani. Akárcsak manapság. Az is tanulságos, hogy bár a balos politika börtönbe küldte Onódyt, és Kádár ezt egy kis káderáthelyezéssel minimális áldozatként elfogadta, Gáspárékhoz nem nyúlt senki, és a fő cél, Kádár menesztése sem sikerült.

– Így lett Onódy a politika kálója. Az ügy másik szereplője, Bara Margit viszont tökéletesen ártatlan volt. Miért keverték a színésznőt egy olyan ügybe, amely nélküle is szolgálta a hatalom érdekeit?

– Az én forrásaim szerint Onódyt Gáspár vette rá a hétvégi gödi orgiákra – mellesleg szovjet példára –, amelyekhez akkor könnyű volt fiatal művésznőket és légi utaskísérőket találni egy lakás vagy egy nyugati autó megszerzésének re­­mé­­nyé­­ben. Természetesen figyelték őket, és az egyik elmosódott fényképen Bara Margitot vélték felfedezni.

– De hát voltak nagyon is felismerhető lányok, igaz, nem olyan híresek. Miért épp egy sztárt akartak beáldozni?

– Hogy miként keverhették bele ezt az egyszerű, Erdélyből indult parasztlányt a történetbe, arról ő maga így vélekedett 2002-ben a Magyar Nemzetben megjelent interjújában: „Csak olyan ember indíthatta el ezt a szóbeszédet, csak olyan találhatta ki, aki bejáratos volt a pártközpontba. Például valamelyik kolléga, aki szívesebben látta volna a feleségét az én helyemen.” Az, hogy valójában ki jelentette fel, soha nem került nyilvánosságra, de vannak erről elméletek. Az azonban, hogy a legfelső vezetés szinte pillanatok alatt letiltotta a Nemzeti színpadáról, még az akkori világban is példátlan volt. 

– Valódi karaktergyilkosság történt, a kádárizmus kisipari módszereivel, de nagyon hatásosan. Még a hetvenes években is hallottam a pletykát, hogy a meztelen színésznőt hogyan kenték be csokoládéval az orgiákon. De ilyet a lapok nem írtak le. Akkor hogyan terjesztették el?

– Abban az időben a pletyka helyettesítette a bulvárt. Szinte mindenki hallott ezt-azt, és hivatalos források híján mindenki el is hitte. Az emberek utánakiabáltak az utcán, obszcén leveleket, gyalázkodó telefonhívásokat kapott. Még jött egy filmszerep, felkínáltak neki egy állást a József Attila Színházban, de neki ehhez már nem volt kedve. Férje, Gyarmati Dezső – nem mellesleg az úszónő Székely Éva korábbi férje – megkapta a kolumbiai vízilabda-válogatott szövetségi kapitányi tisztét. Bara Margitnak ez a szabadság ösvényét jelentette.

– Hogy egy író milyen témát vesz elő, gondolom, nem független a közérzetétől. Miért jutottak eszébe ezek az ötvenhárom éves történetek?

– Mert a korok és eszközök változnak, az emberek, a politikusok nem. Az Onódy-­ügy szereplői, ha körülnéz, ma is itt vannak közöttünk, körülöttünk. Azt hiszem, ez a lényeg. És még egy dolog: regényt írtam, nem történelmet. Nagyon sok emberrel beszéltem, akik közel álltak az eseményekhez, sokat is olvastam, tudom, hogy sokszor nem a levéltárak és az iratok tükrözik a valóságot, hanem a kor vezetőinek telefonbeszélgetései, egy-egy találkozás a kor fontos hivatalainak folyosóján. Biztosan lesznek, akik másképp látták a történteket, vagy másképpen akarják látni. Korábban, akkor, amikor Elbert János haláláról írtam, sokan kétségbe vonták, hogy igazam van. Én mindig azt válaszoltam: mindenki megírhatja a maga történetét, a maga verzióját. Én mindig azt írom, amit igazságnak gondolok, de miután író vagyok, és nem történész, azért mindig hozzáteszem: így is történhetett volna.