Az MTA egyelőre megállította Palkovics Lászlót, az Orbán-kormány tavaly nyár óta semmit nem ért el

2019. május 3. 10:23 - szerző: Unyatyinszki György

Az Orbán-kormány tavaly nyáron vette napirendre a Magyar Tudomány Akadémia és kutatóhálózata finanszírozásának átalakítását, valamint tavaly októberben kormányhatározatban bízták meg Palkovics László innovációért és technológiáért felelős minisztert az átalakítás lebonyolításáért.

Ebből azóta semmi sem valósult meg

- összegezte pénteki cikkében a hvg.hu az eddigi folyamatot. A kormány egy tollvonással az Akadémia működési keretéből elvont 28 milliárd forintot, ami lényegében a kutatóhálózat működési költségeit jelentette, ezzel próbálva kikényszeríteni, hogy az MTA belemenjen valamilyen alkuba. Kormányzati cél, hogy a saját delegáltjain keresztül beleszólhasson a kutatások finanszírozásába, amely eddig kizárólag az MTA hatásköre volt a tudomány szabadságából levezethető alkotmányos jog szerint.

Az MTA Közgyűlése jövő héten újra szavaz Palkovics átalakítási javaslatairól, a portál szerint nem várható közeledés. A nyomásgyakorlás sikertelensége és a kormány számára kedvező kompromisszumok kicsikarását nem tudja felmutatni Palkovics.