Az MSZP, a Párbeszéd és a Momentum is beszáll az aláírásgyűjtésbe, hogy Magyarország csatlakozzon az Európai Ügyészséghez

A Fidesz szerint a csatlakozás Magyarország nemzeti szuverenitását.

2018. október 4., 19:54

Szerző:

Az MSZP, a Párbeszéd és a Momentum is támogatja a Magyarország európai ügyészséghez való csatlakozásáról szóló aláírásgyűjtést, amelyet Hadházy Ákos független képviselő, volt LMP-társelnök indított. Az ellenzéki pártok csütörtöki közös sajtótájékoztatójukon Magyarország korrupciós helyzetével indokolták az összefogást.

A XVIII. kerületi, lőrinci sportcsarnok előtt Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányi elnöke, a kerület országgyűlési képviselője újságíróknak azt mondta: azért kell csatlakoznia Magyarországnak az európai ügyészséghez, mert jelenleg az uniós források nem jutnak el az emberekhez, a pénzt ellopják. A politikus a sportcsarnok felújításának ügyét hozta példaként, mert szerinte a beruházás jelentősen megdrágult az eredeti tervekhez képest. 

Kérdésre válaszolva közölte: az MSZP és a Párbeszéd nemcsak a kerületben, hanem országos szinten is csatlakozott a kezdeményezéshez, amelynek során egymillió aláírást akarnak összegyűjteni.

Polt Péter legfőbb ügyész
Fotó: MTI/Mohai Balázs

Hadházy Ákos független képviselő, volt LMP-társelnök, az aláírásgyűjtés elindítója azt hangsúlyozta: az emberek ezzel a kezdeményezéssel nemet tudnak mondani a korrupcióra és igent az Európai Unióra. Kérdésre válaszolva arról számolt be, hogy hétfőig már mintegy 16 ezer aláírást sikerült összegyűjteniük. Külön kiemelte a Momentum segítségét, de azt is jelezte, hogy van olyan parlamenti párt, amely hivatalosan, országosan nem támogatja a gyűjtést, de helyi szervezetei aktívan részt vesznek benne.

Azt, hogy a sajtótájékoztató helyszínén az LMP is megjelent egy aláírásgyűjtő standdal, Hadházy Ákos kérdésre válaszolva úgy kommentálta: tudomása szerint az LMP országos elnöksége is az aláírásgyűjtés támogatása mellett van.

Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője a kezdeményezés támogatását azzal indokolta, ha Magyarország nem csatlakozik az európai ügyészséghez, akkor az Orbán-rezsim szétlophatja az országot. Berg Dániel, a Momentum elnökségi tagja pedig azt hangoztatta. ma a kormány a független intézményrendszer lebontásával és párkatonák kulcspozícióba ültetésével megnyitja az utat a korrupció előtt, ez ellen pedig minden valódi ellenzéki pártnak kötelessége tenni.

A Fidesz minderre a következő közleményben reagált: „Az ellenzék most sem a nemzeti érdekeket képviseli, hanem Brüsszelét. Brüsszel nemcsak a bevándorláspolitikában, a határvédelemben, hanem más területeken is  nemzeti hatásköröket akar megszüntetni és még több hatalmat akar magának. Magyarország nem csatlakozik az Európai Ügyészséghez, mert ez a kérdés nemzeti hatáskör, amelybe bármilyen brüsszeli beavatkozás a  nemzeti szuverenitást sérti.”

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.