Az Iszlám Államhoz akart csatlakozni két magyar fiatal, hazai börtönben végezték

2018. október 4., 16:21

Szerző:

Terrorcselekmény előkészülete, illetve terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés büntette miatt ítélt el két fiatal férfit a Győri Ítélőtábla. Az elítéltek csatlakozni akartak az Iszlám Államhoz.

A vádirat szerint a 26 éves F. Viktor I. rendű és a 22 esztendős Sz. Dániel II. rendű vádlott már 2015 előtt érdeklődést mutattak az Iszlám Állam terrorszervezet tevékenysége iránt. F. Viktor egy Fejér megyei kisvárosban, Sz. Dániel egy rábaközi településen lakott. Közös érdeklődésük az interneten hozta össze őket. Erőszakos, illetve harci cselekmények videóit nézték a világhálón, s a vádirat, valamint az első fokú ítélet szerint tisztában voltak azzal: az Iszlám Állam egy terrorszervezet, mely a szír állam alkotmányos társadalmi rendjének megdöntése érdekében fegyveres katonai akciókat hajt végre, személy elleni erőszakos bűncselekményeket követ el. 

F. Viktor levelezett egy Aba Isa nevű emberrel, aki hívta őt, hogy csatlakozzon az Iszlám Államhoz, vegyen részt egy szíriai város védelmében, cserében pénzt és megélhetést ígért neki. Miután 2015 elején elvesztette magyarországi munkahelyét, úgy döntött: Szíriába utazik és csatlakozik az Iszlám Államhoz. Vett is jegyet egy isztambuli repülőjáratra, s megegyezett Aba Isával, hogy várni fogja őt a török repülőtéren, majd elviszi Szíriába. Abu Isa azonban nem volt a repülőtéren, F. Viktor egy napon várt rá, majd egyedül indult el a szír-török határ irányába. Több napos utazás után jutott el a határon található Kilis városába, de a határt átlépni már nem tudta, mert a török hatóságok letartóztatták gyanús viselkedése miatt. 2015. március elején hazatoloncolták Magyarországra.

Az F. Viktort akkor már ismerő Sz. Dániel is ki akart utazni Szíriába, de erre nem volt pénze. Érdeklődését mutatja azonban hogy kivégzésekről szóló, s más propagandaanyagokat töltött le, sőt, saját felvételt is készített arról, hogy hűséget fogad az Iszlám Államnak és a kalifának. A Facebookon Mohamed M néven egy országgyűlési képviselő –neve a tárgyaláson nem hangzott el, de tudomásunk szerint Vona Gáborról van szó, aki feljelentést is tett – nyilvános közösségi profilján kommenteket helyezett el:

„Ennek a bolygónak az ura az Iszlám Állam lesz, csak idő kérdése mikor lesz a Kalifa az új vezérünk és kormányoz minket a dicsőségbe és világuralomba, Allah legyen velünk.”

„Hamarosan bekövetkezik a katasztrófa. Szerezni fogok egy kamiont magamnak, aztán futhatnak a hülye emberek.”

„Aki csak csatlakozni akar az Iszlám Államhoz, az írjon privátba.”

„Én vagyok a legnagyobb Magyarországon. Hamarosan megismeritek a nevem.”

Mindezeket két nappal az után, hogy Nizzában, a francia nemzeti ünnepen egy kamionos belehajtott az ünneplő tömegbe, s ezt a terrorcselekményt az Iszlám Állam vállalta magára.

Első fokon a Székesfehérvári Törvényszék az I. rendű vádlottat terrorcselekmény előkészülete miatt 4 év fegyházbüntetésre, a II. rendű vádlottat terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés miatt 2 év börtönbüntetésre ítélte.

Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, az I. rendű vádlott és védője enyhítésért, míg a II. rendű vádlott és védője felmentésért fellebbezett.

Másodfokon a Győri Ítélőtáblára került az ügy, ahol az ügyész a tényállást megalapozottnak tartotta, és szerinte helyes következtetést vont le a bíróság Székesfehérváron. A büntetés mértékét azonban kevésnek nevezte, szerinte F. Viktor esetében enyhítő körülményeket nem lehet figyelembe venni, hiszen  a saját pénzén elutazott a szír határra. Elszántságához nem férhet kétség, ha nem fogják el a törökök, akkor „az Iszlám Állam egy magyar harcossal gazdagodott volna." Sz. Dániel is csak azért nem utazott el, mert nem volt pénze, a neten viszont terrorfenyegetéseket tett közzé közvetlenül a nizzai tragédia után.

F. Viktor védője szerint védence nem embereket akart ölni, hanem tartozni szeretett volna valahová. Személyiségzavaraira, beilleszkedési nehézségére utal, hogy egy ennyi idős férfinak általában élettársa, felesége, barátnője, barátja, valamilyen közössége van, neki nem volt. Öngyilkosságot is fontolgatott, ami megintcsak  pszichés állapotáról árulkodik.

Az ügyvéd szerint a média is felelős azért, hogy védence erőszakos tartalmakhoz jutott a neten. Tett egy oldalvágást is, arra utalt, hogy védence cselekedete nem mérhető Ahmed H-éhoz, aki ugyanolyan mértékű büntetést kapott immár jogerősen, mint első fokon F. Viktor.

Sz. Dániel ügyvédje védence feltáró, részletes beismerő vallomására utalt. A szorongó, a konfliktusok kezelésében járatlan fiatal férfi netes fenyegetése nem érte el azt a szintet, amit letöltendő börtönnel kellene büntetni, vélte. Hozzátette: Sz. Dávid megváltozott, próbálja rendbe tenni az életét, munkája van, s településének polgármestere, valamint a munkaadó írásban is kiállt mellette. Sz. Dániel számára a szabadságvesztés felfüggesztését kérte az ügyvéd.

A tárgyaláson mindkét vádlott arról beszélt: megbánta tettét, új életet kezd. A szünetben Sz. Dániel mindvégig az ablakban állt, lehajtott fejjel, szótlanul.

Zólyomi Csilla tanácsa helyben hagyta az első fokú ítéletet. Indoklásában elmondta: a tényállást senki sem vitatta, a vádlottak beismerő vallomást tettek. A másodrendű Sz. Dániel büntetésének felfüggesztésére nem látott lehetőséget, függetlenül attól, hogy a fenyegetésnek volt-e realitása. Mindenképpen alkalmas volt a lakosság nyugalmának megzavarására, ráadásul a nizzai terrorcselekmény ismeretében, mondta a tanács elnöke. F. Viktor esetében is helyesnek találta a négy év fegyházat, ami így is egy évvel kevesebb a minimumnál, azonban a körülmények figyelembe vételével egyénesítették a büntetést, s a 4 évet is elegendőnek találták a büntetés céljainak eléréséhez.

Az ítélet jogerős.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Tegnap 15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.