Az Európai Bizottság közleményt adott ki arról, hogy az Orbán-kormány hazudik

2019. május 12., 09:00

Szerző:

Szombaton Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára, vasárnap pedig Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára állt azzal a nyilvánosság elé, hogy kritika és támadás érte az Orbán-kormány családtámogatási programját, a babaváró hitelprogramot. Rétvári Bence azt állította, hogy az az előzetes egyeztetési eljárásban Európa Bizottság kifogásolta, hogy a hitelt bankokon keresztül akarják folyósítani, amit érthetetlennek nevezett, hiszen a családi otthonteremtési kedvezményt (csok) is a bankrendszeren keresztül juttatják el a családoknak, és ez ellen nem emeltek korábban kifogást. Közlése szerint az Orbán-kormány elutasít minden családtámogatási programot érő kritikát, és azon dolgozik, hogy július 1-jén elindítsa ezt a támogatási formát is, amelyet a családvédelmi akcióterv egyik nagyon fontos részének nevezett. Dömötör Csaba a maga részéről már támadásról beszélt vasárnap reggel, hozzáfűzve, az Európai Bizottságnak főleg versenyjogi felvetései vannak, de valójában ez egy jogi köntösbe bújtatott támadás a családtámogatási program ellen. Ez csak még egy ok arra, hogy még egy ok arra, hogy a május 26-i EP-választások nyomán  irányváltást kényszerítsen az Európai Uniót – fűzte hozzá a politikus.

A két államtitkár a Magyar Nemzet szombati cikke nyomán kezdett el szirénázni, csakhogy – hívja fel a figyelmet a hvg.hu – az Európai Bizottság kiadott egy közleményt, amely cáfolja az állításaikat. Eszerint tévedés, hogy az Európai Bizottság megtámadta volna az úgynevezett babaváró hitelprogramot.

Először is, az előzetes  egyeztetési eljárást  a magyar hatóságok kezdeményezték, hivatalos bizottsági álláspont még nem is született, és vizsgálatot sem indult az ügyben. Másodszor – derül ki a közleményből – az állami támogatásra alkalmazandó EU-szabályok nem vonatkoznak a magánszemélyeknek adott támogatásokra,

csak az EU-s versenypolitika részeként a gazdasági szereplők közötti verseny torzulását hivatottak megakadályozni. Ezek az EUs szabályok nem kérdőjelezik meg az Orbán-kormány örvendetes családpolitikai céljait – hangoztatja az Európai Bizottság.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.