Az Emmi szerint azért kell megszüntetni a genderszakokat, mert nem gazdaságosak és nincs is igény rájuk

2018. augusztus 10. 18:29 - szerző: 168 Óra

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint a társadalmi nemek tanulmánya képzés más szakoktól vesz el erőforrásokat és rontja az egyetemek gazdasági stabilitását. Ezzel indokolta a tárca a Zoom.hu érdeklődésére, hogy miért szüntetnék meg a képzést mesterszakon.

Az Emmi válaszában azt írta, hogy joggal lehet feltételezni, hogy a szakot nem a munkaerőpiac igényeire reagálva hozták létre, és nem azért, hogy gyorsan és közvetlenül hasznosítható tudást kapjanak a hallgatók.

Annak ellenére válaszolták ezt, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetemen 2016-ban indult el a képzés, és a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság engedélyében a program koncepciója világos és releváns, tudományos háttere pedig biztosított.

A portálnak főleg gazdasági okokkal magyarázta a döntést a minisztérium, szerintük a munkaerőpiacon nincs szükség a szakon végzettekre. A tárcánál úgy látják, az is kérdéses, hogy az ilyen alacsony hallgatói létszámmal indított szakok mennyire gazdaságosak és fenntarthatóak.

– A képzés más szakoktól vesz el erőforrásokat, rontja az egyetemek gazdasági stabilitását. Az állami közfinanszírozású egyetemeknek mindezt figyelembe kell vennie, mivel ezen felsőoktatási intézmények célja a társadalmi és munkaerőpiaci valós igényeknek való megfelelés – írták.

Az ELTE-n kívül a CEU-n folyik ilyen képzés. Arra nem válaszolt a minisztérium, hogy végleg megszüntetik-e a képzést, és ha igen, akkor milyen határidővel. A hvg.hu információi szerint azok, akiket idén felvettek, még befejezhetik a képzést, de jövőre már nem hirdethetik meg a szakot.

A döntés előtt még Bencsik Gábor, a Magyar Krónika főszerkesztője is értetlenül áll.