A győri ellenzék előválasztáson döntheti el, ki induljon a polgármesteri posztért, amit Glázer Tímea is jó ötletnek tart

2019. november 6., 14:49

Szerző:

A választópolgárok legszélesebb támogatását élvező jelölt megtalálása érdekében vetette fel Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes (Momentum), hogy előválasztást lenne érdemes tartani Győrben az ellenzéki pártoknak. A polgármesteri poszt szerdán üresedett meg, miután az orgiahajós botrányban érintett, fideszes támogatással megválasztott Borkai Zsolt bejelentette lemondását.

Mérce megkereste Glázer Tímeát, aki az októberi választásokon az ellenzék jelöltjeként alig több mint 600 szavazattal kapott ki Borkaitól, hogy nyitott lenne-e az előválasztásra, amire a képviselő igennel felelt.

Borkai Zsolt ellen tüntettek Győrben
Fotó: Krizsán Csaba

Az előválasztás Győrben azért lehet stratégiailag jó döntés az ellenzéktől, mert a Fidesz támogatása nagyon erős a városban, tehát csak annak a jelöltnek lehet érdemi esélye, aki a botrány miatt a Fidesztől elpártolt szavazókat, illetve az ellenzéki bázist is meg tudja szólítani.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.