Az ellenzék biztonsági játéka

– Tartósnak tűnik a szoclib világ mélyrepülése: sem erős szavazóbázis, sem szellemi holdudvar, sem innováció. Miért?

– Mintha a GPS-be nem írták volna be a címet. Keringenek, nem jutnak el sehova. Az ellenzéki tábor, a magukat baloldalinak vagy liberálisnak mondó pártok mélyrepülése abból adódik, hogy nincs világos öndefiníciójuk, kiérlelt álláspontjuk. De még ha lenne, akkor sem látszik igény vagy szándék arra, hogy ezeket határozottan képviseljék. Biztonsági játék zajlik. Még mindig azt gondolják, hogy elég Orbánt kritizálni, pedig a passzív, a pártoktól távolságot tartó választókat kellene megszólítaniuk. Ők nem azért nincsenek az MSZP, a DK vagy mondjuk az LMP szavazói között, mert ezek a szervezetek nem támadják eléggé Orbánt, hanem azért, mert alkalmas üzenetek híján nem tudnak azonosulni velük.

– De ott a zöld LMP, amely meg van győződve arról, hogy nemcsak színt, hanem újfajta politizálást is hozott. Vagy a PM, az alapjövedelem ügyének élharcosa.

– A PM elképzelése inkább tűnik szalmalángnak, mint következetesen képviselt álláspontnak. A témával nincsenek jelen a közbeszédben. Az LMP antikapitalista, globalizációkritikus, zöld, aztán újbaloldali eszméket valló pártként indult. Most pedig azt mondják, fideszesebbek akarnak lenni a Fidesznél. A régi Orbán-pártra szeretnének hasonlítani, amely 1998 és 2002 között a polgár szót a szavazóbázis öndefiníciójává emelte. Ám ez fényévnyi távolságra van az LMP gyökereitől. Egy ilyen váltás igencsak megzavarhatja a szavazóbázisukat.

– Az LMP racionális megfontolásból választhatta ezt az utat: a Fideszből kiábrándult, liberális voksolókat akarják megszerezni.

– Az LMP pont a liberálisokkal szemben határozza meg magát. Ha hasonlóságokat keresünk, inkább a Jobbik megfontolásaival vethetjük össze a stratégiájukat. Vonáék, miközben megtartanák a radikális – homofób, idegenellenes – politikájukat, pont annyira húzódnak a mérsékelt közép felé, hogy a kormányzóképesség, a politikai szobatisztaság látszatát keltsék. Eközben arra várnak, hogy a Fidesz kormányzása összeomoljon, és őket válasszák a jelenlegi kormánypárt hívei. Az LMP a régi Fidesz stratégiáját próbálja másolni. Annak idején a nagy MDF a rossz kormányzás és arrogancia miatt hiteltelenné vált és szétesett, a politikai családot váltó Fidesz a szavazóikat könnyen át tudta csábítani. Ugyanerre kis esélye van az LMP-nek, az önállóság deklarálásában viszont helyesen járnak el – ellentétben a 2014-es összefogás szereplőivel. Amíg a bizonytalan szavazók nem kapnak egyértelmű választ arra, hogy voksolhatnak-e egyáltalán az adott ellenzéki pártra, ott lesz-e a neve a szavazólapon, vagy inkább újratöltik a 2014-es összefogósdit, nem lesz változás a támogatottságban.

– Az öndefiníció-kereséshez talán segítséget adhat az The Economist elemzése. A lap szerint a világban a bal-jobb politikai felosztást végleg felváltotta a nyitottság-bezárkózás ellentét. A falépítőkkel nehéz szembeszállni, de erősebb retorika, okosabb politika és taktika kell.

– Nem tudom az ellenzéki pártok táborát a nyitottság-bezárkózás törésvonal mentén elhelyezni. Sokfajta érzelem és számítás mélyíti a szakadékokat a politikai erők között. Amikor a Fidesz azt mondja, be kell zárni a kapukat, ezt az ellenzék nem azért opponálja, mert másképpen gondolkodik a világról, mert ő a nyitott kapuk híve lenne. Azért támad, mert számára az eszköz lett a cél: le akarja váltani a kormányt.

– Az Együtt, a PM és az LMP szerint más a baj: szemükben az ősgonosz az MSZP. Úgy gondolják, hogy az egy megújulásra képtelen, hiteltelen és korrupt párt, ami monolitként fekszik az útjukban. Hiába böködik, hiába szurkálják, nem mozdul.

– Ha dekódoljuk, ez a kritika nem az MSZP-nek szól: nem más, mint „birkanépezés”. Fogadjuk már el, hogy vannak emberek, akik a szocialistákra szavaznak! Megint kezdődik a zsarolás, hogy a pártvezetők között olyan technikai megoldás szülessen, melynek eredményeképp egy összefogásban a szocialista szavazók ne csak a pártjukat, hanem a kisebb szervezeteket is támogassák. Pedig az lenne a cél, hogy a pártok – megszólítva a passzív szavazókat – növekedjenek. Teljesen mindegy, hogyan osztjuk el a ma meglévő ellenzéki szavazókat: kevesen vannak a kormányváltáshoz, de talán még a kétharmad megakadályozásához is. Aki azt hajtogatja, hogy az MSZP útban van, tűnjön el, csak azt éri el, hogy a szocialista szavazók egy része elbizonytalanodik és hátat fordít a pártjának. Ez pedig nem segíti a kormányváltást.

– Van abban igazság, hogy egy megújulásra képtelen párttal, amely visszahozza régi, leszerepelt, vállalhatatlan embereit, veszélyes együttműködni: hiszen a kapcsolat a partnert is erodálhatja, az ő hitelességén is csorba eshet.

– És mi a cél: bele szeretnénk szólni az MSZP személyzeti politikájába, vagy a saját növekedésünkért is teszünk valamit? Sok a baj a szocialistákkal. Elöregedett a párt szavazóbázisa, politikusai nem akarnak bátor mondatokat mondani. Az MSZP viszonya a többi ellenzéki párthoz eközben olyan, mint a bombaszakértőé: akárhányszor telefonálnak neki, hogy bomba van a plázában, ő mindannyiszor kimegy és körbenéz. A szocialistákat minden útelágazásnál azzal zsarolták meg, ha nem állsz be közénk, nem adod nekünk a követőidet, akkor Orbán Viktor hatalmát segíted. És az MSZP mindig beadta a derekát. A 2012-es szocialista párt önmagában is akkora volt, hogy esélye lett volna leváltani a Fideszt, ám betörték előbb Bajnai Gordon, aztán Gyurcsány Ferenc ultimátumai. Így az MSZP egyre rosszabb helyzetbe került, és végül leginkább ő viselte a felelősséget a 2014-es kudarcért.

– A bátorság hiányzott, az önbizalom, vagy az értelmiség is a felelős, mert rákényszerítette a szocialistákat egy rossz megállapodásra?

– A szocialista párt 2006 és 2010 között annyira erodálódott, impotenssé vált, hogy kiszolgáltatott helyzetében könnyű volt a nyilvánosság fórumain megzsarolni. Önértékké tették az összefogást, kizárólagos alkalmassági feltétellé a vezetői karizmát. Pedig az MSZP legfontosabb győzelmét azzal a Medgyessy Péterrel aratta, aki párttag sem volt, és nem tudott meggyőző, nagy beszédeket mondani. Ám pontosan azt képviselte, amit a korábbi MSZP: szürke, de konszolidált, nyugodt, biztonságos világot. A Fidesszel szemben a szocialistáknak nem a vezérelvű, hierarchikus működés volt az erősségük. Az MSZP vitatkozó, de megállapodásra kész, közösségi irányítás alatt álló baloldali párt volt, és akkor bukott meg, amikor az elveit feladta.

– Bár sokan beárazták Orbán győzelmét, és inkább 2022-re gyúrnak, elkerülhetetlennek tűnik, hogy talán már ősszel megszólaljon az összefogáskórus. Megismétlődhet 2014?

– Ha a pártok már most bejelentenék, hogy önálló listát állítanak, és az egyéni körzetekben megegyeznek arról, kit indítanak, akkor megkönnyítenék a szavazók dolgát. A választók okosak: ha gyengébben muzsikál a kedvencük, akkor a kormányváltás érdekében a másodlagos preferenciájuk alapján átszavaznak egy esélyesebb ellenzéki pártra.

– A koordinált egyéni jelöltek–külön lista megoldással az a probléma, hogy nehéz lesz a nagyoknak békében megegyezniük egymással. Ha a kisebb pártok (például az Együtt, a PM) kapnak a listaállításhoz szükséges 27 egyéni helyet, a nagyok (az MSZP, a DK) hogyan osztják el igazságosan a maradék 79 indulási lehetőséget egymás között? Ha nem tudnak megállapodni, és mindenki mindenki ellen indul, tuti a bukás. Ráadásul ez az ellenzékben többeknek érdeke is lenne.

– Verseny lesz. Addigra kiderül majd, hogy kinek kell adni indulási lehetőséget, és kinek nem. A mai állás szerint az ellenzéki pártok közül az önálló listaállítás feltételeinek csak az MSZP és a DK felel meg. Miért kell ragaszkodni az egyszázalékos pártokhoz, ha azok négy év alatt sem jutottak előbbre? Mit féltünk, és mikor jön el a pillanat, amikor elkezdünk kockáztatni? Mikor kezdenek az ellenzéki pártok zsarolás és ócsárolás helyett elvek, programok alapján küzdeni a szavazókért? Van persze egy másik verzió is, a választási párt létrehozása. De ha ezt választják, már ma el kell kezdeni megszervezni: össze kell hívni a pártkongresszusokat, dönteni a megszűnésről és beolvadásról. Megjegyzem, ma nem látom a lehetőségét annak, hogy ilyen párttal nyerni lehessen. Összeegyeztethetetlenek a mai ellenzéki pártok programfoszlányai.

– Okos felvetés, hogy az ellenzéki pártok előválasztáson mérkőzzenek meg egymással, vagy inkább olyan ötlet, ami szétforgácsol, sebeket ejt?

– Jó módszer, de csak abban az esetben, ha a felek tartják magukat az előzetesen egyeztetett szabályokhoz. Tartok tőle, hogy az ellenzéki térfélen többen azt mondanák: nem az számít, hogy az adott helyen kinek van több szavazója, hanem az, szerintük kinek a jelöltje jobb. Cirkusz lenne, sebeket okozna, ami fölösleges, ha az érintettek nem fogadják el a verseny eredményét.

– Ha győz a Fidesz, konszolidálódik az Orbán-rendszer. A fotelben hátradőlő ellenzéki politikusok mellett az MSZP-ben és a DK-ban is vannak olyanok, akik úgy gondolják, a jelenlegi ellenzéki pártoknak 2018 az utolsó esélyük. Azt mondják, ha nem lesznek képesek leváltani Orbánt, mennek a levesbe, és a szavazók új pártokat keresnek maguknak. Mi a tétje 2018-nak?

– Ha veszít az ellenzék, az Orbán-kormányzás Orbán-rendszerré válik. Nem tudjuk, a Fidesz benntartja-e az országot az unióban és meddig megy el a keleti önkényuralmakkal való kacérkodásban. De ha 2018-at követően még többen simulnak bele a rendszerbe, az komoly változást hozhat az ellenzékben. Nehéz lesz megkérdőjelezni annak az elkötelezettségét, aki eztán is baloldali, liberális közszereplőként akar működni. Kevésbé lesz ugyanis biznisz, és veszélyesebb is lesz ellenzékinek lenni. Egyébként már ma szükség lenne újfajta politikai pártokra, becsatornázni minél többet azok közül, akiket a jelenlegi szervezetek nem tudnak vagy nem akarnak elérni. Szükség lenne egy újbaloldali, egy életmód-liberális és egy mérsékelt konzervatív, kapitalista pártra is. Már most mozgalmakat kellene létrehozni, új válaszokat adni. Nehéz feladat, de ez lehet a kiút.