Az Együtt bemutatta 106 egyéni képviselőjelöltjét

2017. június 3. 16:22

Az Együtt – a Cselekvő Ellenzék elnevezésű országos kampánykörútjának lezárásaként – szombaton bemutatta 106 egyéni képviselőjelöltjét.

A közlemény szerint Szigetvári Viktor, az Együtt választmányi elnöke a rendezvényen azt mondta, 2018-ban forradalomnál kevesebbre, de rendszerváltásnál többre van szükség.

Bezárkózás helyett nyitott nemzetpolitikára, félelem helyett szabad köztársaságra, gyűlöletkeltés helyett biztonságra, nyomor helyett igazságos piacgazdaságra van szükség – fogalmazott Szigetvári Viktor.

Juhász Péter, az Együtt elnöke beszédet mond a jelöltbemutató gyűlésen
MTI Fotó: Illyés Tibor

„Ugyanakkor az erősebb jóléti állam semmiféleképpen nem jelentheti azt, hogy a tisztességes, jobb módú, adott esetben gazdag embereket ellenségnek tekintjük" – mondta.

Szigetvári Viktor megemlítette azt is, hogy Bajnai Gordont, az Együtt alapítóját nem lehet olyan emberekkel egy napon említeni, akiknek a magyar történelem szemétdombján van a helyük.

Juhász Péter, az Együtt elnöke – a közlemény szerint – azt mondta, ha elindul az együttműködés a demokratikus oldalon, le lehet váltani a Fideszt 2018-ban. Az elnök szerint, az Együtt számára nem a Parlamentbe kerülés a tét, hanem a kormányváltás, amihez szükség van együttműködésre.

„Közösen kell helyreállítanunk a demokráciát, szabaddá tennünk a médiát és a rezsim bukása után igazságot tennünk" – fogalmazott.

(MTI)