Az Átlátszó nem hagyja, hogy névtelenek maradjanak a köztévé törvénysértő őrei és az ehhez asszisztálók

2019. január 6., 14:22

Szerző:

A Varju Lászlóval szembeni erőszakos fellépés – amiről nemrég került elő egy eddig titokban tartott felvétel – is megerősíti, hogy a köztévé biztonsági őrei jogellenesen léptek fel az országgyűlési képviselőkkel szemben. Az Átlátszó kikéri az akcióban részt vevő őrök és minden érintett nevét. Mint írják: az nem kizárt, hogy büntetlenül lehet erőszakkal kidobálni mentelmi jogot élvező országgyűlési képviselőket közintézményből, de mindezt elkövetni és ezzel kapcsolatban semmit nem tenni szerintük névtelenül nem lehet. Ha nem kapnak érdemi információt, perelnek.

A parlamenti képviselőknek az MTVA épületébe való belépése egyértelműen jogszerű volt az Országgyűlésről szóló törvény szerint, a biztonsági őrök pedig a hivatalos személy elleni erőszak bűncselekményét követték el, illetve súlyosan megsértették a képviselők mentelmi jogait – emlékeztet a portál. Az érintett képviselők kérései alapján a rendőrök jogsértően nem intézkedtek, illetve jogellenesen nem engedték be őket a székházba. A feljelentés alapján a legutóbbi nyilvános információk szerint nem történt semmi.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.