Az Alkotmánybíróság szerint nem alkotmányellenes, ha egy törvényt házszabály-ellenes módszerekkel fogadnak el

Éppen akkor utasították el a plakáttörvény ügyében benyújtott alkotmánybírósági beadványt ezzel az indoklással, amikor a Fidesz-KDNP sorra fogadta el a jogszabályokat törvény- és házszabály-ellenesen.

2018. december 12., 13:57

Szerző:

Elutasította az Alkotmánybíróság (Ab) a településkép védelméről szóló, más néven plakáttörvény ellen benyújtott indítványt, amit 55 országgyűlési képviselő adott be közösen – közölte a testület. Álláspontjuk szerint

nem állapítható meg a támadott szabályozás közjogi érvénytelensége,

nem kétharmados tárgykörbe tartozik, világosan értelmezhető a piaci szereplők számára, és nem ütközik a véleménynyilvánítás szabadságába sem.

Az Ab közleménye szerint a kifogásolt rendelkezések előírásokat tartalmaznak a médiahirdetési felület értékesítőjére és a reklámozóra, ha a reklámozó a költségvetésről szóló törvényben nevesített, támogatásban részesülő személy. A rendelkezések célja – legalábbis a kormánypárti indoklás szerint – a plakátkampányok átláthatóvá tétele, valamint a korrupciós kockázat csökkentése, amely a nem átlátható árazási gyakorlatból fakadhat.

Az indítványozók álláspontja szerint a módosítás közjogilag érvénytelen, mert megalkotására a házszabályi rendelkezéseket sértő módon került sor. Emlékezetes, tavaly nyáron a Fidesznek épp nem volt kétharmada, ezért az egyébként kétharmadot igénylő módosítást egyszerűen betették a településképről szóló törvény módosításába, amivel az volt a kormánytöbbség célja, hogy a Fidesz vezetőit korrupcióval vádoló plakátok tömegei (aminek helyeit ekkoriban Simicska Lajos biztosított a Jobbiknak meglehetősen baráti áron) eltűnjenek az utcáról.

Az Alkotmánybíróság ezzel szemben kiemelte: önmagában a Házszabály valamely rendelkezésének megsértése nem eredményezi automatikusan a törvény közjogi érvénytelenségét. Az Alaptörvény sérelme akkor állapítható meg, ha a törvényhozási eljárás a Házszabály közvetlenül az Alaptörvényből fakadó rendelkezéseit sérti. Sőt, mivel a Házszabályban nincs a törvényalkotási bizottság eljárására vonatkozó szabály az indítványozó által kifogásolt körben, így jelen ügyben a Házszabály megsértése nem hathatott ki a jogszabály közjogi érvényességére.

Az áron alul szerzett plakátok

Az indítványozók a törvény megalkotásával összefüggésben kifogásolták, hogy ugyan a köztársasági elnök az eredetileg elfogadott törvényt visszaküldte az Országgyűlésnek az Országgyűlés viszont az eredetileg megküldött törvény szövegétől eltérő, új jogszabályt alkotott. A határozat hangsúlyozza, hogy a megfontolásra visszaküldött törvény újratárgyalása az Alaptörvényben foglalt kötelezettség. Mivel azonban a köztársasági elnök az eredetileg elfogadott törvényt azzal a kéréssel küldte vissza az Országgyűlésnek, hogy azt „teljes egészében tárgyalja újra”, nem ellentétes az Alaptörvénnyel a visszaküldött törvény átfogó módosítása – fogalmazott az Ab. 

Az indítványozók azt is kifogásolták, hogy a támadott szabályozás több eleme az Alaptörvény alapján a pártok gazdálkodásának sarkalatos törvényi szabályozási tárgykörébe tartozik. Az Alkotmánybíróság azonban arra „jutott", hogy a párt gazdálkodásával való, csak közvetett összefüggésre a sarkalatosság követelményét nem lehet kiterjeszteni. 

A kellő felkészülési idő vonatkozásában szerintük nem valósult meg a jogbiztonság sérelme, mivel a szabályozás nem tette lehetetlenné a jogszabályi rendelkezésekhez való alkalmazkodást. A normavilágosság kapcsán pedig az Ab állította, hogy a kifogásolt jogszabályi rendelkezés nem tartalmaz olyan kifejezést, amely az érintett piaci szereplők számára értelmezhetetlen lenne.

Az indítványozók felvetették az Alaptörvényben biztosított vélemény-nyilvánítás szabadságának sérelmét is. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a szabályozás szükségességét a közpénzekkel való felelős gazdálkodás és ennek átláthatósága megfelelően indokolta. A korlátozás nem tekinthető aránytalannak sem, mert a törvény az általában független felek közötti szokásos piaci árra mutató listaárat veszi alapul – állították a Fidesz-KDNP által jelölt, s megválasztott alkotmánybírók. 

Az indítványozók álláspontja szerint azzal, hogy a kormányhivatal jogosulttá válik a pártok által megkötött szerződések előzetes kontrolljára, illetve utólagos ellenőrzésére, jogosulttá válik a pártok gazdálkodásának ellenőrzésére is. A határozat ezzel szemben kiemeli: a párt gazdálkodása törvényességének ellenőrzésére az Állami Számvevőszék jogosult, a kormányhivatalok ellenőrzési tevékenysége pedig csupán a médiahirdetésifelület-értékesítő és a reklámozó – adott esetben párt – között kötött szerződésben alkalmazott ár megállapításának vizsgálatára, valamint annak alkalmazására irányul.

Mindezek alapján az Ab elutasította az indítványt. A határozathoz Pokol Béla alkotmánybíró különvéleményt, Stumpf István alkotmánybíró párhuzamos indokolást csatolt. 

10:00

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.