Tizenegy millió forintba került a török elnök gondtalan városnézését zavaró autók elszállítása Budapesten

2019. november 12., 16:36

Szerző:

Biztonsági okokból összesen 271 „gépjárművet” szállíttatott el a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti osztálya Recep Tayyip Erdogan november 7-i látogatása előtt – árulta el a Népszava kérdésére a rendőrség. Ez több kocsi, mint amit Vlagyimir Putyin október végi érkezésekor elvittek, akkor

216 autót kellett eltüntetni.

A konkrét árat nem árulta a hatóság, de a lap talált egy dokumentumot, ebből több is kiderülhet a költségekről. Eszerint a BRFK még 2018 decemberében kötött három évre szóló szerződést autók, kamionok és munkagépek elszállítására az ATC Aircom Kft-vel, nettó 138 millió (évente 46 millió) forint értékben. A Kft. állami rendezvény, demonstráció, delegáció helyszínéről is vihet el autókat.

Budapest nyüzsgő főutcája az Erdogan-látogatás idején
Fotó: Twitter/Peter Murphy

A szerződés alapján az ATC Aircom Budapest közigazgatási területén belül személyautót 40 ezer forintért, 3,5 tonna feletti teherautót 140 ezer forintért, buszt 190 ezer forintért szállít el, vagyis ha személyautókkal számolunk, az ATC Aircom

10,8 millió forintért vihette el az autókat Erdogan konvojának közeléből.

A szabályosan parkoló, de rendezvény miatt áthelyezett autók esetében a cechet az állam, vagyis az adófizetők állják. A kocsik megtalálása és visszaszerzése azonban így is sok bosszúsággal járt a budapestieknek.