Életveszély az Attila úton

2020. december 1. 07:48 - szerző: 168 Óra - forrás: Pesti Hírlap

Immár fél éve élet- és balesetveszélyes manőverre kényszerülnek a gyalogosok a budai Attila úton: egy néhány tíz méteres szakaszon a járdáról lelépve, az ötös busszal osztozva a külső forgalmi sávban kell baktatniuk, akár babakocsival is – írja a Pesti Hírlap

A 47-es szám alatti társasház elé idén márciusban húzták fel a palánkot. A lap forrása többször próbálta kideríteni a közös képviselőtől, miért kerítették el a járdát, miután állítása szerint a palánk mögött munka sosem folyik. Leginkább azt szerette volna elérni, hogy bontsák el a balesetveszélyes építményt, mivel az elmúlt fél évben mindössze pár alkalommal láttak ott munkásokat, akik veszélyesnek ítélt homlokzatdarabokat távolítottak el a házról. A társasház közös képviselője éppen erre, vagyis veszélyelhárításra hivatkozva tartja elkerítve a járdát. Ez abból az levélből derült ki, amelyet a lap az első kerületi polgármestertől kapott válaszként az üggyel kapcsolatos kérdéseire. 

V. Naszályi Márta azt is írta, hogy az önkormányzat munkatársai már márciusban észlelték és dokumentálták is a kerítés létezését, meg is keresték a közös képviselőt, aki ekkor hivatkozott először veszélyhelyzet elhárításra – amelyhez állítása szerint nem kell területfoglalási engedély, illetve ugyanezen ok miatt gyalogos forgalomtechnikai tervvel és hozzájárulással sem rendelkezett. A kerület ekkor értesítette a Fővárosi Önkormányzat I. kerületi ügyeket intéző kollégáját, ugyanis az Attila út hiába van az első kerületben, fővárosi kezelésű út, így ott intézkedési joga csak a fővárosnak van, a kerület mindössze dokumentálhat és bejelenthet. 

Miután elvileg véget ért a veszélyhelyzet, a kerületi önkormányzat munkatársai ismét kivonultak dokumentálni, de a kerítés még mindig állt, munkavégzés viszont továbbra sem folyt, így nem tudták meg, meddig szükséges még a lezárás. 

A kerületi hatóság részéről legközelebb szeptemberben tudtak kapcsolatba lépni a ház közös képviselőjével, aki ekkor még mindig fenntartotta, hogy veszélyhelyzet van, arra a kérdésre pedig, hogy miért nem dolgozik senki a helyszínen, azt felelte, nem talál olyan szakembert, aki az épület stukkóinak rögzítését vállalná.

A kerületi polgármester tájékoztatása szerint az ügy legalább két hónapja a Fővárosi Önkormányzatnál van, valószínűleg szankciókat fognak kivetni a társasházra.