Elhalasztják az Apostol szuperkoncertjét, jövő márciusra tűzték ki az új időpontot

2020. augusztus 4., 07:00

Szerző:

A 2020. augusztus 28-ra meghirdetett Apostol 50 koncertet egy új időpontban,

2021. március 7-én tartják meg a Papp László Budapest Sportarénában

– tudatta a Facebookon a Broadway Jegyiroda.

„Az Apostol együttes és mi szervezők is a közönség érdekeit, legfőképp mindenki egészségét tartjuk szem előtt. Az a célunk, hogy minden jegyvásárló részt tudjon venni a koncerten, és mindenkinek ugyanazt a felhőtlen szórakozást, hangulatot, koncertélményt tudjuk biztosítani.

Ezért közösen úgy döntöttünk - bár a jelenlegi hatályos jogszabály nem tiltja, hogy az eseményt megtartsuk az eredeti dátumon -, hogy a koncertet egy olyan új, későbbi időpontban tartjuk meg, amikor azt már biztonságosan, zökkenőmentesen tudjuk lebonyolítani. Így később ugyan, de együtt, közösen, méltón ünnepelhetjük meg az Apostol zenekar öt évtizedes fennállását" – írták.

A már megváltott belépőjegyek az új időpontra érvényesek, így azzal a koncert az új dátumon látogatható. A rendezvényre vásárolt parkolójegyek is érvényesek az új dátumra.