Antiszemita, izraeli zászlóégető volt jobbikos írt az ellenzéki antiszemitizmus miatt aggódó Fidesz központi napilapjába

2019. február 14., 17:10

Szerző:

Miközben a Fidesz és médiája egészpályás letámadást indított a Jobbik (illetve a vele együttműködésre készülő baloldali ellenzék) ellen a párt ismert figuráinak rasszista, antiszemita múltja és kijelentései miatt, a Magyar Idők nevű központi pártlapból Magyar Nemzetté váló, a Fidesz médiaalapítványának tulajdonában lévő napilapban simán megjelenhetett egy közismert antiszemita, az egykor a Jobbikban a politizáló Lenhardt Balázs írása, aki volt pártját támadta. Amúgy nagyjából azzal, hogy elárulták az eszmét és már nem nácik.

444.hu vette észre, hogy Az elárult nemzeti lobogó címet viselő írásban Lenhardt azt írja, Vona Gábor volt pártelnök „megtagadta azt az ideológiát, amelyet képviselve a Jobbik 2006 után felemelkedett, és hideg technokrataként eladta a párt lelkét, és szerinte a párt saját magát szalámizza fel”.

Vagyis Lenhardt nem mást tett, mint a Fidesz lapjában bírálta a Jobbikot azért, mert Vona vezetésével eltávolodott a párt eredeti, rasszista és antiszemita eszmeiségétől.

Ennek fényében különösen érdekes felidézni Lenhardt Balázs korábbi tetteit és nyilatkozatait. A kormánymédia frissen debütált szerzője 2012-ben azt nyilatkozta a Kuruc.info-n, hogy „az MTK zsidó csapat, ezért nem szeretjük, jogunk van hozzá”.

Lenhardt Balázs

– Az MTK nem csupán alapítása, múltja, tradíciói miatt zsidó, de a jelene is az: Várszegi Gábor a klubtulajdonos és Deutsch Tamás, a Fidesz díszzsidaja a klub elnöke – írta hét évvel ezelőtt Lenhardt, aki szerint a Jobbik elárulta régi eszméit.

Parlamenti képviselőként Lenhardt adott be írásbeli kérdést „A holokauszt-iparnak mindig jut pénz?” címmel, egy másik alkalommal pedig „úgynevezett holokausztáldozatokról” beszélt a parlamentben, ami miatt a Tett és Védelem Alapítvány fel is jelentette.

Egy alkalommal pedig izraeli zászlót égetett a Külügyminisztérium előtt, miközben a közönségből zengett a „Mocskos zsidók”-rigmus.

Lenhardt Balázst 2012-ben a Jobbik kizárta a pártból, mert feljelentette a pártot és Szegedi Csanádot, amiért a Jobbikból való távozása után is ragaszkodott EP-képviselői mandátumához. Szegedi Csanád akkor lépett ki a pártból, miután fény derült zsidó származására.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.