Angela Merkel: Európa megköveteli, hogy néha átugorjunk a saját árnyékunkat

2019. augusztus 19., 11:15

Szerző:

Hétfő reggel helikopteren magyarországi látogatásra érkezett Angela Merkel német kancellár, aki Orbán Viktorral együtt részt vesz a Páneurópai piknik, vagyis a magyar határnyitás 30. évfordulója alkalmából rendezett soproni ünnepségsorozaton. A két politikus először egy 10 órakor kezdődő zártkörű ökumenikus istentiszteleten vesz részt a belvárosi evangélikus templomban – a harangjai tíz órakor kondultak meg –, amelyet Erdő Péter bíboros és Balog Zoltán református lelkész, volt humánerőforrás-miniszter celebrált, Ezután a magyar miniszterelnök és a német kancellár is beszédet mondott, utána leülnek egy kétoldalú tárgyalásra és kiállnak a nyilvánosság elé egy nemzetközi sajtótájékoztatóra. Ebédelni is együtt fognak a városházán, ahol pazar menü várja őket.

A Páneurópai Piknik 30. évfordulója – Angela Merkel
Fotó: KKM/Kovács Márton

Angela Merkel helikoptere Sopron határában szállt le. a német kancellárt Szijjártó Péterr külgazdasági és külügyminiszter fogadta. Látogatása miatt az utat biztosító Terrorelhárítási Központ útlezárásokkal és forgalomkorlátozásokkal készül reggel 7 és délután 4 óra között.

hvg.hu szerint az ökumenikus istentisztelet előtt a TEK-esek egy elhagyott táskát hoztak ki a templomból, hogy átvizsgálták.   

Az ökumenikus istentiszteleten nem lehet fotózni vagy videózni, az újságírók csak egy médiaközpontból, képernyőn követhetik, ami történik. A szervezők vigyáztak arra, hogy újságíró politikusnak a közelébe se kerülhessen. A templomot csak egy bejáraton lehet megközelíteni, az épület környékét hermetikusan lezárták, a környékbeli utcákba sem lehet bemenni.

A Páneurópai Piknik 30. évfordulója – Angela Merkel
Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Erdő Péter az ökumenikus istentiszteleten Szent István életművét dicsérte, hozzáfűzve: – Keresztényként értéknek kell tekinteni a saját nemzetünket, de éppúgy a más nemzeteket is. Balog Zoltán németül folytatta a szertartást, Istennek köszönve meg a szabadságot és hogy szolidárisak lehetünk másokkal. Felszólította a jelenlévőket, hogy ne csak a szívüket, hanem a pénztárcájukat is nyissák meg, és támogassák a német-magyar ifjúsági szervezet számára rendezett gyűjtést.

Orbán Viktor a hálával és a nagyrabecsüléssel kezdte, méltatva azt a német kancellárt, aki 14 éve, négy ciklus óta vezeti Európa legerősebb államát, de Németországon túl hosszú idő óta dolgozik Európáért, az európai nemzetek együttműködéséért, Európa újraegyesítéséért. – Nagyrabecsülésünket növeli, hogy tudjuk, Európát újra és újra, vitáról vitára,a konfliktusról konfliktusról, napról napra újra kell egyesíteni. Európa alapját a független és szabad nemzetek adják, ezért Európa egysége soha nincs kész, azt mindig újra meg kell alkotni – kockáztatta meg a magyar miniszterelnök, nyilván afféle bókként fűzve hozzá, hogy Magyarországon a hölgyeket a lovagiasság szabályai szerint eleve kitüntető figyelem övezi, a kemény munkát folytató hölgyek előtt pedig a magyarok messziről megemelik a kalapjukat. Ezután arról beszélt, hogy Magyarország a német újraegyesítés adta lendülettel „masírozott be” a NATO-ba és az Európai Unióba, a kétoldalú  kapcsolat régebbi, mint a Páneurópai piknik vagy a közös vereségeink. – A magunkfajta szabadságharcosok a kettészakított Európa idején is tudták, hogy csak egy Európa van. Hittünk benne, és újraegyesült. Újraegyesült, mert hittünk benne. Ma is ezen múlik minden – zárta a beszédét.

Angela Merkel ezután visszaemlékezéssel kezdte a 30 évvel ezelőtti eseményekre, világraszóló eseményként aposztrofálva a 30 évvel ezelőtt történteket. Szerinte a Páneurópai piknik az 1989-es események szimbóluma lett, azé, hogy a szabadságvágyat nem lehet elnyomni, és mi mindent érhetünk el együtt. – Mi németek nagy hálával gondolunk arra, Magyarország mivel járult hozzá Európa egyesítéséhez. Sopron a példája annak, mi minden elérhetünk mi európaiak, ha kitartunk az értékeink mellett – nyilatkozta a német kancellár. Figyelmeztetett, hogy Az európai békeprojekt nem önfenntartó, Európa csak annyira lehet erős amennyire egységes. Megköveteli, hogy néha átugorjunk a saját árnyékunkat. Erre emlékeztetnek – fűzte hozzá – a nálunk védelmet kereső emberek, és hogy milyen harcot kell folytatnunk a menekülésüket kiváltó okok ellen. – Harminc éve itt, Sopronban világtörténelmet írtak. Vielen Dank! Köszönöm szépen! – zárta a beszédét németül és magyarul Angela Merkel.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.