Általános iskolásokkal próbálja megtölteni a stadionokat a kormány

2019. február 19., 10:35

Szerző:

Milliárdokat szán a kormány a diákok iskolán kívüli nevelésére a Lázár Ervin-program keretében. A tanulókat ingyen viszik állatkertbe, színházba, és a sok milliárdból felépített, de többnyire alig látogatott stadionokba is – írja a Népszava.

A Magyar Közlönyben jelent meg hétfőn az Orbán Viktor miniszterelnök aláírásával jegyzett kormányhatározat, amely alapján tanévenként egyszer ingyen viszik majd iskolán kívüli programokra az általános iskolásokat: cirkuszba, tánc- és színházi előadásokra, hangversenyekre, állatkertbe.

A Lázár Ervin Programra már idén 6 milliárd forintot szánnak, jövőre pedig 5,5 milliárdot. A költségeket a pénzügyminiszter biztosítja az Emberi Erőforrások Minisztériumának.

Ugyanebben a határozatban jelentették be a Sportlétesítmények a kultúra szolgálatában című projektet is, a két program így szervesen kapcsolódhat. Ennek célja, hogy történelmi és irodalmi produkciókat mutassanak be stadionokban, erre pedig idén 4 milliárdot, jövőre 1,6 milliárd forintot költene a kabinet.

A lap megjegyzi, hogy a kormányzati elképzelésben van logika, ugyanis ha már tízmilliárdos állami támogatással húznak fel alig látogatott komplexumokat, azoknak legyen a közönsége is.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.