Nem látta el kislányát egy alkoholista anya, és naponta elmondta neki, hogy megbánta, hogy megszülte őt

2020. július 1., 12:45

Szerző:

Kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség egy 52 éves nő ellen, aki alkoholizmusa miatt teljesen elhanyagolta iskolás leányának nevelését - írja az ügyészség.

A vádlott kapcsolata 2010-ben romlott meg gyermeke apjával, mivel alkoholista életmódot folytatott, így a 2004-ben született kislányt az apánál helyezték el. A gyermeket az apa börtönbüntetése idejére az apai nagyszülő fogadta családjába, de 2016-ban az édesapa szabadulását követően a kislány visszakerült szüleihez.

Az anya nem járt dolgozni, naphosszat otthon italozott, a kislánnyal pedig egyáltalán nem törődött. Az asszony nem mosott, nem takarított, a gyerek élelmezését sem látta el. Ellenben

szidalmazta, trágár kifejezésekkel illette őt, és naponta elmondta neki, megbánta, hogy megszülte.

2019-től a vádlott alkoholfüggősége súlyosbodott, ittassága miatt már a mosdóba sem tudott kimenni.

A távoltartás hatálya alatt álló nővel szemben az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.