Ennél azért jobb hazugságot érdemeltünk volna – reagált Gulyás Gergely alkoholos magyarázkodására Fluor Tomi

2020. július 17., 17:00

Szerző:

„Csalódott vagyok, és tehetetlen düh van bennem. Azt elfogadom, hogy veszélyhelyzet van, mi sem szeretnénk, hogy egy Wellhello-koncert után valaki megbetegedjen, ne adj isten meghaljon, de igazságtalannak tartom, hogy közben focimeccseket lehet rendezni. Azt érzem, hogy borzasztó béna magyarázat ezt az egészet az alkoholfogyasztásra fogni.

Ennél azért jobb hazugságot érdemeltünk volna"

– mondta a Blikknek Flour Tomi.

A zenész Gulyás Gergely csütörtököki magyarázkododására reagált, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint meccset azért lehet rendezni, koncert meg azért nem, mert a koncerteken alkoholt fogyasztanak az emberek (és ezek szerint a meccseken nem)

A Gulyás-féle megfejtés persze eleve nyilvánvaló baromság. De már csak azért is billeg, mert – mint arra korábban éppen a kormánypárti Ripost hívta fel a figyelmet – például a 2019/20-as szezonban, csak a Groupama Arénéban 119 308 korsó sört adtak el. A 610 forintba kerülő alkoholos ital a lap szerint 

a felnőtt szurkolók kezében szinte alapkellék a stadionban.

Hozzátennénk ehhez, hogy a NER legfényesebb futballszentélyében, A Puskás Arénában 45 büfé várja a vendégeket, és a gyorsabb kiszolgálás érdekében összesen hat darab különleges, gyors sörcsapoló gépet, azaz Beerjetet is üzembe helyeztek. Az érintőképernyőn keresztül vezérelhető sörcsapolót elég nagy tömegek kiszolgálására tervezték:

6 korsó sört akár 7 másodperc alatt képes csapolni, tökéletes minőségben, veszteség nélkül.

Persze bizonyos körökben a sör nem számít alkoholnak, és lehet, hogy az egyik ilyen pont Gulyás Gergely köre. Talán lélekben ő is székely, akik, mint ismert, úgy tartják, hogy 

„az asszony nem ember, a sör nem ital,  a medve nem játék."

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.