Kilónként 40 ezer mikroműanyag-szemcsét találtak a Maros üledékében

2019. június 17., 19:43

Szerző:

A Szegedi Tudományegyetem Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszékének kutatói a Maros üledékeit Lippától Makóig vizsgálták. Kimutatták, hogy a mederből származó

egy kilogrammnyi mintában esetenként akár 40 ezer mikroműanyag-szemcse is található.

Összehasonlításként: egy korábbi vizsgálat az angliai Manchester melletti vízfolyások üledékeiben kilogrammonként legfeljebb 12-25 ezer ilyen szemcsét azonosított.

Pillepalack-szüret a Tiszán
Fotó: PET kupa

A folyókba került mikroműanyag lerakódhat a mederben és az ártereken is, és jelentős környezeti kockázattal járhat. Bekerül a talajlakó és a folyók fenekén táplálkozó állatok szervezetébe, majd a tápláléklánc révén az ökoszisztéma egészébe, így akár az emberi szervezetbe is. A felszínükhöz káros anyagok és szennyeződések kötődhetnek – írta a hvg.hu.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.