Alapításának 80. évfordulójáról emlékeznek meg a bezárt Magyar Nemzet újságírói

2018. augusztus 24. 20:48 - szerző: 168 Óra

Nyolcvan éve, 1938. augusztus 25-én jelent meg a Pethő Sándor alapította Magyar Nemzet első száma, ebből az alkalomból szombat délután 17 órakor a Magyar Hang - A Túlélő Magazin című hetilap megemlékezést tart a budapesti Pethő Sándor utcában - írja az esemény Facebook-bejegyzése, amelyet az idén április 8-i országgyűlési választás után két nappal bezárásra ítélt napilap egykori dolgozói hirdettek meg.

Az eseményen beszédet mond Jeszenszky Géza egykori külügyminiszter és történész, valamint az alapító Pethő Sándor dédunokája, Pethő Tibor újságíró. A megemlékezésen a napilap szellemiségét továbbörökítő Magyar Hang újságírói mellett a Magyar Nemzet egykori munkatársaival is találkozhatnak az érdeklődők.

Korábban felmerültek olyan hírek, hogy az évforduló napján jelentik be a lap kiadói jogainak új tulajdonosai, hogy újraindítják a napilapot, immár kormányhű szellemben. Ezt az információt egyelőre senki nem erősítette meg.