Akár a Habsburg főherceg, a Semjént kitüntető vadászszervezet elnöke is egy fél kabátgombért bérel lakást a méregdrága Várnegyedben

2019. február 26., 08:42

Szerző:

Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg – Lázár János vadásztársa – finoman szólva is jutányos áron bérel önkormányzati lakást a budai Várban, csakúgy, mint az I. kerület polgármestere és családja, illetve számos más, Fideszhez közeli fontos ember. A 24.hu most talált még egy kiváltságost. 

Aki nem más, mint egy másik nagy vadász, Halmágyi-Takács István, a Safari Club regionális elnöke, aki a Halászbástyához közeli Országház utcában jutott hozzá egy eredetileg 84 négyzetméteres, majd

165 négyzetméteresre növelt bérlakáshoz, amiért az önkormányzat tájékoztatása szerint kevesebb mint 64 ezer forintot fizet havonta.

A Safari Club 2016-ban Las Vegasban Az Év nemzetközi törvényhozója díjjal tüntette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest, de Halmágyi előtte, mint a Safari Club International Közép-magyarországi Egyesületének elnöke személyesen tüntette ki a kormányfő helyettesét, ez alkalomból tiszteletbeli tagságot is kapott Semjén a szervezetben. 2018-ban a KDNP elnöke – saját svédországi vadászbotránya után – a Parlamentben látta vendégül a világszervezet vezetőjét. 

Halmágyi-Takács István, Semjén Zsolt és egy kitömött tetem 
Fotó: Safari Club

Különös, hogy az önkormányzat által Veres Dávidnak az I. kerület független önkormányzati képviselőjének  megküldött kimutatás nem 165, hanem 84 négyzetméteresként tartja nyilván a Safari Club elnökének lakását, amiért nem is 64 ezer, hanem mindössze havonta 32 forintot kell fizetnie. Az már az iratbetekintés alkalmával derült ki, hogy az ingatlant két ütemben 165 négyzetméteresre növelték meg a tetőtér beépítésével, noha a kerületi lakosok általában nem kapnak engedélyt a bővítésre.

A lap megkereste Halmágyi-Takácsort aki szerint azonban csak az önkormányzat tudja megmondani, hogyan számolja a lakbért. De – tette hozzá – ő a beépítés lehetőségéért is komoly összeget fizetett, aztán ő finanszírozta az építkezést is, ráadásul úgy, hogy mindez aztán az önkormányzat vagyonát gyarapítja.

Az Országház utcában egy – a szóban forgó lakásnál valamivel kisebb – 133 négyzetméteres lakást 889 ezer forintos bérleti díjért kínálnak kiadásra.

Az önkormányzat szerint ennek ellenére Halmágyi-Takács bérleti díja egyáltalán nem számít kirívóan alacsonynak. Közölték továbbá, nem igaz, hogy 84 négyzetméteresként tartanák nyilván a lakást, és az sem igaz, hogy a tetőtér beépítésével nem emelték a bérleti díjat. Azóta – mint írták – valamivel kevesebb mint 64 ezer forint a bérleti díj. Mindez azért érdekes, mert Veres Dáviddal még azt közölték, hogy a lakás 84 négyzetméteres, és 32 ezer forint a havi bérleti díja, ráadásul a városházán található aktában sem szerepelt a megemelt összeg.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.