Akadémiai kutatók egész generációja távozhat – Magyarországnak biztosan rossz, ha a fideszes többség megszavazza az MTA-törvényt

2019. június 7. 06:00 - szerző: Barát József

Magyarországnak biztosan rossz, ha a képviselők megszavazzák azt a törvénytervezetet, amely szerint szeptember elsejével államosítják az MTA kutatóhálózatának ingó és ingatlan vagyonát, sőt még a döntést is, mit szabad kutatni, mit nem. Az Európai Parlament megválasztásának másnapján nyilvánosságra került tervezet alighanem még abban az illúzióban fogant, hogy a kormány európai befolyása erősödik a választás eredményeként. Ennek azonban az ellenkezője történt, így maga a kormány és annak klientúrája is jelentős forrásokat veszíthet, ha ragaszkodik az akadémiai kutatóhálózat bedarálásához. A Palkovics László vezette innovációs tárca által benyújtott javaslat szerint az MTA-t köteleznék arra, hogy a kutatóintézetekhez kapcsolódó vagyont ingyenes használatba adja a kormány alá rendelt új intézménynek, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózatnak. A forrásokról egy olyan grémium, a Nemzeti Tudománypolitikai Tanács döntene, amelyet a miniszter vezetne, sőt a tagokat is ő maga választaná ki.

– Az MTA a világ egyetlen olyan akadémiája, amelyet nem egy uralkodó vagy egy kormány, tehát nem az állam hozott léte, hanem egy nemzet. Egyesületként jött létre 1825-ben, amikor Széchenyi felajánlotta a tudós társaság létrehozására birtokainak egyéves jövedelmét. Helyzete tehát unikális.

Vagyis a majd’ kétszáz esztendő előtti civileknek üzent hadat a kései központi hatalom. Erre a momentumra Zsoldos Attila történész, akadémikus emlékeztetett, amikor lapunknak azokat az érveket sorolta, miért ütközik törvénybe az akadémiai vagyon elkobzása. Ennek fényében különös jelentőséget nyer a megállapítás, amelyet Lovász László tett az Akadémia melletti vasárnapi tüntetés résztvevőihez intézett üzenetében. E szerint az elmúlt év az intézmény megalapítása óta az egyik legnehezebb esztendő volt, miközben a történet vége még nem ismert, nem tudjuk, hogy a tudomány autonómiájának megőrzése érdekében tett erőfeszítéseket siker koronázza-e.

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a legutóbbi kormányinfón a 168 Óra kérdésére cáfolta, hogy alkotmánysértő lenne az akadémiai hálózat ingó és ingatlan vagyonának államosítása, hiszen mindaz már eleve állami tulajdon. Ezzel ellentétes azonban Fleck Zoltán jogszociológus professzor álláspontja: valójában egy autonóm köztestületről van szó, amelynek az Alaptörvény védi a működését. Ez a működés pedig csak akkor biztosítható, ha a testület szabadon rendelkezhet a vagyonával. Természetesen

az országgyűlési kétharmadnak megvan az ereje ahhoz, hogy akár alkotmánymódosítással szerezzen érvényt a kormányzati akaratnak, ezzel azonban túllép a jogállami kereteken.

Fleck Zoltán szerint az MTA története során a függetlenségét mindig csak olyan rezsim csorbította, amely megtagadta a demokráciát.

Fotó: Merész Márton

Lőrincz Viktor, az Akadémiai Dolgozók Fórumának egyik vezetője, nem mellékesen az MTA Jogtudományi Intézetének kutatója részletes érveléssel mutatta meg, hogy az akadémiai tulajdonnal a kormány miért nem rendelkezhet. Az MTA köztestület, amelynek lehet önálló vagyona, és polgári jogviszonyokban is részt vehet. Minthogy a kutatóintézeti hálózat vagyonának használatba vétele a törvényjavaslat szerint határozatlan időre szól, és a tulajdonos jogosítványainak döntő részét megvonnák az Akadémiától, az tényszerűen kisajátításnak minősül. Vagyont pedig csak kivételesen, a köz érdekében lehet elvonni, és kizárólag feltétel nélküli, teljes és azonnali kártalanítással. Kártalanítás azonban szóba sem került a Palkovics-tervezetben. A kutatás alkotmányos (alaptörvényes) szabadságát egyébként önmagában már a döntési jogkörökkel kapcsolatos túlnyomó állami befolyás is megsérti.

Természetesen előfordulhat, hogy egy esetleges perben a magyar bírósági rendszer – élén a Fidesz által jelölt tagokat felvonultató Alkotmánybírósággal – végül a kormánynak ad igazat. Ez a folyamat azonban Strasbourgban végződhet, ahol a kincstári álláspontnak vajmi kevés esélye van: a tudomány szabadságát és a tulajdont nemzetközi egyezmények is védik.

„Nem romlott el, ne piszkáld!” Ez lehet a szabad fordítása annak az Egyesült Államokban közkeletű szólásnak, melyet Balog Antal Rényi-díjas matematikus kutató írt a vasárnapi demonstráción a transzparensére. Rajta annak a képe, aki piszkálja: Palkovics Lászlóé, és ami nem romlott el – az MTA-é. Valóban:

az Innovációs és Technológiai Minisztérium eddig semmilyen bizonyítékot sem tudott bemutatni arról, hogy mi baj van az MTA kutatói hálózatával, és a tervezett kisajátítás miként szolgálhatná a közérdeket.

A kutatóintézetek tavaszi átvilágítása ugyanis azt bizonyította, hogy a rendszer hatékonysága nemhogy nem marad el más, hasonló adottságú országok kutatóinak teljesítményétől, de annál jobbnak is bizonyult. Nem véletlen, hogy az Európai Kutatási Tanács (ERC) pályázatain kiemelkedő magyar eredmények születtek, éppen az akadémiai hálózat és a CEU kutatóinak eredményeit dicsérve.

Zsoldos Attila szerint a tervezet megvalósítása káoszhoz vezetne, és ennek jelei máris mutatkoznak. Példaként a kormány által szorgalmazott Árpád-ház Programot említi, amely az Aranybulla évfordulójának méltó megünneplését és az Árpád-ház örökségének ápolását szolgálná. Az egyszer már megítélt kormányzati forrásokat az innovációs tárca azonban befagyasztotta, és pályázat benyújtására biztatta azt az intézetet, amelytől maga az államapparátus rendelte meg a projekt megvalósítását.

Palkovics az idei évre a nemzetközi, konzorciumi kötelezettségek teljesítését sem írta alá, veszélyeztetve közös kutatási programok jövőjét. Ez előrevetíti, hogy a bejáratott intézményrendszer felborulhat, amikor a minisztérium veszi kezébe a teljes irányítást. Megjegyzendő: az állami központosítás eddig nem hozott semmilyen sikert sem az oktatásban, sem az egészségügyben, legfeljebb közpénzek kivonását tette lehetségessé. Nem világos, miért sikerülne a centralizáció jobban a tudomány teljes hálózatának működtetésében.

Pléh Csaba, az MTA volt főtitkárhelyettese, pszichológus, nyelvész arra figyelmeztet, hogy a várható tiltakozáshullám, a hivatali rendszer átszervezése, új egzisztenciális kényszerek megjelenése és a hozzájuk való alkalmazkodás hosszú időre elvonná a figyelmet a kutatástól. Már persze azokét, akik itthon maradnának. A 168 Órának adott válaszában a világhírű tudós emlékeztetett: a tudományban nincs cseresor. Ez nem olyan, mint a jégkorong, ahol le lehet küldeni a pályáról az egész csapatot, és be lehet küldeni egy másikat. A politika világában meg lehet bízni új hivatalnokokat, de tudósnak nem lehet kinevezni senkit, színvonalas kutatókat kinevelni csak évtizedek munkájával lehet.

Előfordulhat persze, hogy az átalakítás valódi célja nem az, hogy a kutatók az eddiginél eredményesebb munkát végezzenek, hanem az, hogy a tudományos munkára, az innovációra szánt uniós források kormányközeli kezekbe kerüljenek.

Erre utal a Nemzeti Tudománypolitikai Tanács várható összetétele csakúgy, mint az az „innováció”, hogy kisebbségi tulajdonosként a kutatóhálózatok cégei a jövőben beszállhatnak magánvállalkozásokba. Ennek következményeként az uniós forrásokból kifejlesztett szabadalmak felhasználási joga magáncégekhez kerülhet. A magánprofitot tovább hizlalhatja az is, hogy a kormány a jövőben külön programokkal, kiemelten támogathatja a kutatás-fejlesztéssel és innovációval foglalkozó cégeket.

Örömteli hír is lehetne a bejelentés, amely a múlt heti kormányinfón hangzott el: a pénzügyminiszter javaslata alapján 32 milliárd forintnyi többletforrás kerül a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapba, így az 25 százalékkal növekszik. Megvalósulhat tehát a cél, amelyet a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal korábbi elnökeként még Pálinkás József fogalmazott meg: 2020-ra a GDP 1,8 százalékára nőhet a KFI-kiadás. Akadt, aki vitatta Pálinkás vezetési módszereit, de azt senki sem feltételezte róla, hogy akadémiai elnökként, majd az innovációért felelős hivatal irányítójaként a tudománnyal, a kutatással, fejlesztéssel szemben klientúraérdekeket védelmezett volna. Az Akadémia melletti vasárnapi tüntetésen már ő is a tiltakozók között vonult.

Lehet, hogy a többség érdekeivel szemben a politikai kinevezetteket szolgálná az átalakítás.

– De ki fogja akkor megírni, ki fogja elnyerni a pályázatokat a kormányközeli megbízóknak? – kérdezi Pléh Csaba. Támogatások megszerzéséhez kiegyensúlyozott tudományos kutatói hálózatra van szükség, hiszen elosztogatni csak olyan pénzeket lehet, amelyeket valaki már elnyert. A kérdést megtoldhatjuk: ki fog a túloldalon, az uniós grémiumokban a magyar kutatási rendszer támogatásáról dönteni? Zsoldos Attila figyelmeztet: az Akadémia intézetei által elnyert összegek olyan együttműködési szerződéseken alapulnak, amelyeket újra kell tárgyalni, ha a fenntartó változik. Több mint megfontolandó annak valószínűsége, hogy az átalakítással a magyar tudományosság megint kiiratkozik a nemzetközi együttműködésből.

Az Európai Bizottság szóvivője rekordgyorsasággal felelt a HVG kérdésére a múlt héten: a bizottság figyelemmel követi a magyar állami kutatási rendszerrel kapcsolatos fejleményeket, a finanszírozás és az önkormányzat ügyében is kiáll a kutatási szabadság és az intézmények autonómiája mellett. Az Európai Bizottság arra kéri a kormányt, hogy tartózkodjon minden olyan döntéstől, amely szűkíti a tudományos és az oktatási szabadságot az országban.

Tüntethetünk és mozgósíthatjuk nemzetközi kapcsolatainkat.

Több tudós is így felelt lapunknak arra a kérdésére, hogy ebben a helyzetben mit tehetnek a magyar kutatók az MTA intézményrendszerének védelmében. És saját magukért? Jellemző, hogy még a nyugdíj előtt álló Balog Antal is elgondolkodik azon, hogy nekivágjon a világnak. Sokan már meghozták a döntést, közöttük Takács Károly szociológus, aki 2014-ben még MTA-kutatóként nyerte el az Európai Kutatási Tanács kétmillió eurós támogatását. Néhány napja a svéd Linköping Egyetem honlapján jelentette be, hogy a CEU és a kutatói szabadság elleni rendszerszintű magyarországi támadások miatt Svédországba költözött. Az MTA kutatói hálózata elleni támadásoknak éppen az lehet az azonnali következményük, hogy a kiemelkedő kutatók nemcsak maguk költöznek el, de viszik magukkal az általuk elnyert pályázati pénzeket is. A legfontosabb támogatások nagy része ugyanis már nem intézményhez, hanem személyhez kötött.

Fotó: Merész Márton

„Az elmélyülő bizalmi válság többek között a nemzetközileg is versenyképes fiatal kutatók elvándorlásával és egy teljes tudósnemzedék elveszítésével fenyeget.” Ezt írták Orbán Viktornak címzett nyílt levelükben a Lendület kutatási kiválósági program tagjai, azt kérve, hogy a Palkovics-féle káros törvénytervezetet a kormány ne támogassa. A Lendület programot még Pálinkás elnöksége idején azért hozta létre az Akadémia, hogy külföldről hazahívja a legkiválóbb fiatal tudósokat. Azokat, akik az itteni, szerényebb anyagi viszonyok ellenére is készen állnak arra, hogy hazatérjenek, és a magyar tudomány javára kamatoztassák tehetségüket. Egyikük Takács Károly volt.

A lendületes tudósok levelükben a Palkovics-féle tervezet számos árnyoldalát felsorolják. Megállapítják, hogy a dokumentum mögött nem áll hatástanulmány, megvalósítása rombolná a tudományos versenyképességet. A tervezett törvény politikai kontroll alá helyezné a tudományos döntéshozatalt, ellentétben az önigazgatáson alapuló sikeres nemzetközi gyakorlattal, így a Palkovics által oly gyakran hivatkozott Max Planck Társaság működésével is. A fiatal kutatók álláspontja szerint a tervezet elfogadása esetén pótolhatatlan nemzeti értékek vesznek el, már rövid távon is helyrehozhatatlan tudományos, kulturális és gazdasági károk keletkeznek.

Orbán Viktor a lendületes kutatók egy korábbi levelére válaszolva azt ígérte nekik, hogy a tervezett átalakítás során érték nem veszhet el, a tudományos kutatás szabadsága nem sérülhet. Lapzártánkkor még nem tudhatjuk, hogy a miniszterelnök ezúttal is választ ad-e a világszínvonalat képviselő fiatal kutatóknak. Nem tudjuk azt sem, hogy intésük ellenére kitart-e miniszterének javaslata mellett, amelynek megvalósítása tovább rombolná a magyar kormány nemzetközi megítélését, ártana a magyar tudomány kapcsolatrendszerének, de még az uniós forrásokhoz jutás esélyeit is csökkentené. Hozadéka talán csak a presztízs védelme lenne: ebben a kérdésben már nem engedne a kormány, mint a közigazgatási bíróságok dolgában. Orbán reakciója alighanem azt is jelzi majd, hogy a kabinet számít-e még arra, hogy a Fidesznek van visszaút az Európai Néppártba. Vagy ez az esély már a múlté.