Aggódik a Magyar Tudományos Akadémia, az intézmény még mindig nem kapott hivatalos tájékoztatást az átalakításáról

2019. május 26., 11:35

Szerző:

Szombat este közösségi oldalán jelentette be a Magyar Tudományos Akadémia, hogy továbbra sem kapott hivatalos tájékoztatást az intézmény átalakításáról. A vezetőség ezért a kutatókkal együtt aggódik az MTA kutatóhálózat jövőjét illetően.

A Facebook-bejegyzésben a Lovász László által vezetett MTA az alábbiakat írta:

  • Az MTA semmilyen levelet, vagy dokumentumot nem kapott a tervezett átalakításról, vezetői maguk is a sajtóból tájékozódnak.
  • Az ITM hétfőre ígérte, hogy a dokumentációt a véglegesítést követően megküldi. Kedden délutánra személyes egyeztetést helyeztek kilátásba a minisztériumban.
  • Az MTA nem kapott hivatalos tájékoztatást arról, hogy a kormány tárgyalt-e az Akadémiát érintő előterjesztést, ilyen dokumentum véleményezésébe nem vonták be, pedig a jogalkotásról, valamint az MTA-ról szóló törvények ezt előírják.
  • Az MTA nem tud arról, hogy – amint ez egyes közösségi oldalakon megjelent – a miniszterelnök nevezné ki a kutatóhálózatot irányító testület tagjait, hogy elvennék az Akadémia vagyonát, vagy hogy megszűnne az MTAtv-ben foglalt alaptámogatás. Ezek a pontok ellentétesek lennének azokkal a javaslatokkal is, amelyeket az MTA és az ITM közösen létrehozott munkacsoportjai egyhangúlag tettek.
  • Az, hogy a Magyar Tudományos Akadémia az immár majdnem egyéves folyamatos tárgyalás és bizonytalanság közepette még működik, csakis az MTA tudós közössége és valamennyi dolgozója összetartásának köszönhető. Az MTA tudósai, kutatói rendületlenül végzik munkájukat, az elért tudományos eredmények magukért beszélnek.

 

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter már több alkalommal is azt nyilatkozta, hogy az MTA döntésétől függetlenül az Orbán-kormány elképzelései valósulhatnak meg, és ha szükséges, törvénymódosítással is végigviszi az intézmény átalakítását, és leválasztja a kutatóhálózatot az akadémiáról.

Az Akadémiai Dolgozók Fóruma ma a miniszter újabb nyilatkozatára, illetve az MTA bejegyzésére reagálva azt írta, hogy osztja a vezetőség aggodalmát, és elvárja, hogy a minisztérium tartsa tiszteletben az MTA és az ITM delegáltak megállapodásait, illetve azt, hogy a minisztérium kövesse a törvény rendelkezését. Eszerint ugyanis a kutatóhálózat átszervezése az akadémia közgyűlésének hatáskörébe tartozik.

A fórum tagjai felszólították a kormányt, hogy 

sikertelen innovációs politikája kudarcát és a magyar gazdaság versenyképességének rossz eredményeit ne a magyar tudomány kidolgozatlan és tisztán a politikai befolyás megszerzését szolgáló, előre látható módon sikertelenségre ítéltetett reformjaival akarja kompenzálni.

Megjegyezték azt is, hogy a folyamat romboló hatása már most statisztikailag kimutatható, mert elkezdődött a kutatók elvándorlása.

 

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.