A dzsentritempó fölforgatta a könyvpiacot – Túlélési gyakorlatok a Matyi-birodalom romjain

2017. október 8. 19:46 - szerző: Buják Attila

Hosszú futása januárban véget ért. Akkor jött a fekete péntek, először maradtak zárva az Alexandra üzletek, a Nyugati téri üvegcsodából kísértetpalota lett. Még mindig van, aki bízik Matyi Dezsőben („mintha száz élete lenne”), s talán az Alexandra-tulaj is meg van győződve arról, hogy hatvanboltos hálózata újraéled. Ám a boltokban ma már mások ülnek. Gyorsan lezajlott a váltás. A nagy nyertes a két ellenlábas, a Kolosi Tamás-féle Líra és a Balogh Ákos vezette Libri. Ez az év ráment az átrendeződésre. Ahogy egy öreg könyves mondta: „A Dezsőt is túl fogjuk élni. Helyét lassan benövi a fű.” A fő kérdés a félelmes jövő: hova vezet a nagy kereskedelmi láncok erőfölénye, elmerül-e a magyar könyvkultúra a gagyi tengerében? És hiába futnak-e a kis kiadók a pénzük után?

– Nem halálos csapás, de fájó és kellemetlen – mondják kiadói szakemberek. – Matyi Dezső színes alakja volt a történetnek, de pusztán mellékszereplője.

A Matyi-szerű self made maneket a spontán privatizáció idején a kereskedelmi infrastruktúra megsemmisülése emelte fel. A raktárpincékből folyóméterszám dobálták ki a fölösleges könyveket. Volt olyan bolt, amelyet porcelánkereskedésnek adtak el azzal a megkötéssel, hogy itt kell állnia két polc könyvnek. Közben mértéktelenül felszaporodtak az addig indexen lévő, feketén nyomott sikerkönyvek. Aranyidő volt. Maga Matyi „kempingasztalos kereskedőként” az ABC-k előtt ácsorogva indult. A pörgés annyira megszédítette, hogy felsőbb iskoláit be sem fejezte. Kimaradt a kereskedés miatt. 

Kocsis András Sándor, az MKKE (Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése) elnöke ebben a spontaneitásban, gyorsaságban látja a Matyi-varázs titkát.

– Iskolázatlan, ösztönös tehetség, aki a tudatlanok magabiztosságával tör utat, akinek az a fontos (a pénz mellett természetesen), hogy a bódé előtt állva rámosolyogjon Vámos Miklós.

A korai kilencvenes évek légköre nagy számban termelte ki a Matyi-féle üzleti sztárokat, iparosokat, kazánkirályokat. A sajtó is kényeztette őket. Százból kilencvenöt rövid úton belebukott az elképesztő növekedésbe. Hogy kiből lett kalandor, kiből üzletember, a szerencsén is múlott. A pécsi könyvkereskedő távrepülése huszonöt évig tartott.

Ami a minőséget vagy a szépséget illeti, kiadóként a „korai Matyi” sosem számított egy Kner Imrének vagy Tevan Andornak. Fő erénye a jó szaglás és a gyorsaság volt. Amint felfedezte a divatos agykontrollmániát, azonnal terítette is. A Magyar Narancs Matyi-portréja szerint az első kiadványok ritkán láttak korrektort, lektort. A papír durva, a fedél szinte karton, a képeken számolni lehetett a széteső pixeleket. Volt olyan távol-keleti témájú kiadvány, amelyen a hosszú magánhangzók felett hullámvonalak helyettesítették az ékezeteket. De megvették. Matyi kezdettől kedvelte a színes-szagos gyerekkönyveket. És megállíthatatlanul növekedett.

 

Gyilkos verseny

 

A folyamatosan szűkülő könyvpiacon egyre kegyetlenebb a verseny. Bár a könyv még ma is komoly üzlet, az MKKE által közzétett adatok szerint a példányszámok fokozatosan csökkennek. Egy Frei Tamás, egy Ken Follett ma is elmegy százezerben, de az efféle ínyencség egyre kevesebb. Egy hazai kiadvány akkor lenne rentábilis, ha legalább háromezer példányban fogyna. Bart István Rudolf trónörökösről szóló monográfiája 1984-ben kétszer is elment húszezerben, egy fiatal költő verseskönyve pedig elérhette a háromezret. Ma hatszázzal számolhat egy első kötetes költő. Az átlagpéldányszám az MKKE honlapján közölt statisztikák szerint (a tankönyveket nem számítva) 2015-ben 1700 volt, de 2011-ben még 2700. Viszont a forintban számolt összérték az 1997-es 25 milliárddal szemben 2015-ben a 45 milliárdot is meghaladta.

 

Beszélgetéseink zöme furcsa konklúzióval zárult. A pécsi szupermennek a kiadói világban akadnak haragosai, legfőképp károsultjai, ám az áldozatok nem kis része mégis megbocsátó. Hiába dühös, egyúttal szeretetteljes is. Úgy tekintenek Matyira, mint egy csínytevő, krakéler kamaszra. („A Dezső alapjában széltoló, a dzsentritempó sem idegen tőle – mondja az MKKE volt tisztségviselője, nagy öregje. – Úgy gondolja, a pénz arra való, hogy ő, Matyi Dezső lovakra, cukrászdákra, nőkre és focicsapatra költse. – Egy drímer, egy lúzer – mondja egy másik könyves. – De van stílusa. Olyan, aki mindig adott arra, elit iskolákban tanuljon a lánya, és mindig legyen lovardája.”)

Hogy a kiadók egy része miért megbocsátó, azt Péterfy Gergely, az MKKE igazgatója a játékelmélettel magyarázza. Minél nagyobb pénzeket kölcsönöztek a bankok, minél többet fektetett Matyi a növekedésbe, annál jobban nőtt a bizalom – szemben a normális közgazdasági logikával. A kiadók, ha józanok, már régen, 2008 körül kiszálltak volna. Már akkor arról suttogtak, hogy Matyi hamarosan bukni fog, de mivel évek óta húzódott ez az állapot, a könyvesek egyre mániákusabban bíztak benne.

– Mi is hibásak vagyunk – ismeri el az MKKE elnöke.

Más gyakorlatot képviselt Farkasvölgyi Bori, a tekintélyes, de „kis kiadónak” számító Medicina igazgató-tulajdonosa. A Medicina komoly érték, igazgyöngy a magyar könyvesvilágban. Épp azt a területet (a tudományos könyvkiadást) képviseli, amely a rendszerváltás után tragikus veszteségeket szenvedett. Nagy munkaigényű, gazdagon illusztrált szak- és tankönyveket ad ki. Mivel lassan fogynak, évekig fekszik bennük a pénz.

Farkasvölgyi Boriék azok közé tartoznak, akik egy vasat sem vesztettek az Alexandra csődjén.

– Nézze, rajtunk, kiadók hátán nőtt fel a sznob allűrjeivel. Rettenetes hiteleket markolt fel, melyeket a növekedés nem fedezett. Hogy jó vége nem lesz, öt-hat éve láttam. Nem fizetett, majd decemberben azt mondta, a karácsonyi forgalomból mindenkit kifizet. Dobott is valamit. És ment minden tovább.

A Matyi-féle csodapaloták költségvetése eleve elképesztő. Griff, Andrássy út, Divatcsarnok, az összes pláza – a bérleti díj, a kaució, a rezsi önmagában dermesztő.

– Látni való volt, hogy ezt a forgalomból képtelen kitermelni. Hogy miből finanszírozta a pécsi futballcsapatot? A kiadók pénzéből? Ma már senki sem tudja – mondja Farkasvölgyi Bori. – Nekem nem tartozik, én nem adtam az Alexandrának semmit. Pláne nem könyvet.

 

Kultúravesztés

– Természetesen nincs egységes könyvpiac. Más a humán- és a természettudományos művek, a szépirodalom, a ponyva vagy a szakácskönyvek piaca. És legfőképp más a nagykereskedelmi holdingok és a független kiadók helyzete – mondják kiadói szakemberek. – A kulturális válság átfogóbb a könyvkereskedelem fogyatékosságainál. A könyvnek, az irodalomnak ma nincs jelenléte a társadalmi nyilvánosságban, az írott és elektronikus sajtóban, elszigetelt kivételeket leszámítva megszűntek az irodalmi mellékletek, műsorok, nem beszélve a vitákról, a kritikákról. Európában ez egyedülálló kultúravesztés. A polgárosodás modern kori politikai és gazdasági bénultsága miatt az országot valamennyire összekötő identitás elsősorban nyelvi-irodalmi jellegű volt – a kultúra lett a polgárság otthona. Ez a veszteség tehát identitásvesztés. A kicsi és nem gazdag magyar nyelvterületen a tudományos könyvek tisztán piaci alapon, pártatlan, szakmailag szigorú támogatási rendszer nélkül el sem készülhetnek. Nélkülük pedig nem születnek meg a világ szellemi vérkeringésébe bekapcsolódni tudó magyar fogalmak, beszélgetések. Kimaradunk saját korunkból. Legfeljebb kiadóként próbáljuk lassítani a folyamatot.

 

Becslések szerint a birodalom csődje a kiadóknak 2,5-3 milliárdos veszteséget jelent. De Kocsis András Sándor szerint a szakmából, a teljes vertikumból 7-8 milliárdnyi forgótőke hiányzik. Mintha valóra vált volna az első elnök, Bart István víziója, ő a Corvina igazgatójaként a rendszerváltás idején azt állította: a magyar könyvkiadásban nincs és nem is lesz tőke. A kiadók – amelyek képtelenek forgótőkét akkumulálni – csak másodikok a sorban, a szerző a harmadik. Az első a terjesztő, a vásárló neki viszi a pénzt. A nagyobbik rész nála is marad. Ergo a könyvkiadás meg fog szűnni – jósolta.

– Ami a megszűnést illeti – mondja Bart István –, nem lett igazam szerencsére. Sőt minden veszteség ellenére még mindig elmondható, hogy a magyar könyv első a régióban. Ez nagyobb részt a szinte családi, baráti vállalkozásként futó kis műhelyeknek is köszönhető. A Matyi-csőddel ismét ők szenvedik el a legsúlyosabb veszteséget. A terjesztők ezen is nyertek.

A hírhedt bizományosi szerződéses rendszert, amely a Matyi által vélhetően alkalmazott machinációkat lehetővé tette, 1994 táján hat nagy kiadó vezette be. A kiadó letétbe adja a könyvet, melyet a terjesztő ütemesen, a forgalommal párhuzamosan törleszt. A terjesztő raktároz, a kiadónak erre nincs gondja. A könyvpiacon meghonosodott szokásrend szerint a kiadók 60–180 napos ciklusokban elszámolva kapják a pénzüket, pontosabban annak a kiskereskedelmi árréssel (53 százalékkal) megvágott részét. Mivel kiadó rengeteg van, országos terjesztőlánc pedig csak három (a Libri, a Líra és csődjéig az Alexandra), a terjesztők a feltételeket nyers izmozással kényszerítették ki. Túlságosan erőlködni sem kellett. Mivel jószerivel érinthetetlenek, a szerződésben foglalt feltételeknek sem mindig tesznek eleget. Néha hónapokig parkol náluk a pénz. A hírek szerint a Libri 45, a Líra 50 napra fizet. Az Alexandra 2008-tól a 90 napot is képtelen volt tartani.

Hogy mit kezdhetett Matyi birodalma a benne keringő bizományi pénzzel, arról legendák szólnak. De „csak” legendák. Tény viszont, hogy Matyi Dezső a kereskedésen kívül más ágazatokban is utazik: borászkodik, pincészetet tart fenn, pártolja a magyar lótenyésztést, különösen a lovas turizmust. Amíg tudta (2014-ig), az első osztályú pécsi futballklubot is finanszírozta. Egy időben a Zsolnayt is meg akarta venni. Hogy a könyvesek pénzét használta volna, azt Matyi mindig hevesen tagadta. De a könyves világ ma már gyanakvó. Az igazságot a felszámolóbiztosnak kell kiderítenie.

 

A válságot követően az újrarendeződés akár egy évet is igénybe vehet. A Matyi-birodalmat a két benyomuló rivális lassan, de biztosan elfoglalta.

– Tisztulási folyamat zajlik – mondja fegyelmezetten Kolosi Tamás (Tárki, Líra-csoport). Kolosinak 1993-ban nagy szerepe volt abban, hogy a szakma a bizományosi rendszert elfogadta. – Minden csődnél van néhány kiadó, amelynek a kereskedőcég adósa marad, ez likviditási problémákkal is járhat. (Lásd a Kolosi Tamással készült interjúnkat.)

Gőzerővel folynak a túlélési gyakorlatok. A Matyi által üresen hagyott térbe szinte önsúlyuknál fogva zúdultak be a nagy kereskedőláncok. Kolosi Lírája huszonnégy, a Libri nyolc-kilenc volt Alexandra bolt üzemeltetését vállalta. Sok könyves ugyanakkor aggódva említi, hogy a likviditási gondokkal küszködő kicsi kiadók, melyek a magyar könyvészet színeit, mélységét, tekintélyét jelentik, előbb-utóbb a nagyok zsákmányául esnek. Kolosi azzal nyugtat: korábban sem a kicsiket környékezte meg, sokkal inkább a nagyokat, a minél nagyobbakat.

Persze a gyors megújulás, a sima átadás-átvétel gyanút keltő. A szkeptikus könyvesek nem látnak átgondolt stratégiát az Alexandra boltok továbbvitelében. Régóta pedzegetik: van-e egyáltalán igény ennyi boltra, ilyen hatalmas kereskedelmi térre? Ha Matyi birodalma puszta rongyrázás, iszonyú tékozlás volt, miért kell folytatni? Szolgálhatja-e mindez a könyvkiadás érdekeit?

– Elárulok önnek valamit: a könyvkiadást azért találták ki, hogy az emberek pénzt keressenek – mondja a volt elnök, Bart István, egy életpálya summázataként.

Persze Matyi sem bukott el végleg. Három megmaradt kiadóját, az Európát, a Cartaphilust és az Alexandrát próbálja működtetni. Az Európát az egész magyar közönség félti, az Alexandra márkanevet kifejezetten szereti. Érdekes szituáció lesz, amikor Matyi, ezúttal beszállítóként, pénzért kuncsorog majd a Librinél a bizományba adott könyvekért.

A másik túlélési terápia nagyon is hagyományos: levél a miniszterhez. Kocsis András Sándor így kért kormányzati segítséget. Kocsis hatpontos javaslatcsomagja – melyet méla ásítás fogadott – azt indítványozza, hogy az állam, akár diszkontált áron, vásárolja fel a kiadók követeléseit. A könyvek valahol ugyanis megvannak, de egyetlen tárgyaló fél (az állam) esélyesebb a felszámolóval szemben, mint hétszázötven. Ja, és emeljék meg a könyvkiadás siralmas, hétszázmilliós támogatását. Ám ez sokak szerint veszélyes játék, a NER ugyanis nem az a rendszer – a tankönyvkiadás sorsa bizonyítja –, amely bármit is ingyen adna. Azt is kérik, hogy adjanak juttatásként a pedagógusoknak százezer forintos könyvutalványt. Az utolsó elem kifejezetten pimaszság: a focihoz hasonlóan engedjék be a Gutenberg-galaxisba a tao-pénzeket. Ez a javaslat azonban inkább szentségtörés. A könyv és a foci a NER-világban semmiképp sem passzítható össze. Nincsenek egy szinten.

 

A siker a gonoszság mércéje? – Kolosi Tamás: Az Alexandra csődje maga is tisztulás

 

Kolosi Tamás kivirult. A Líra-csoport főnöke, szellemi vezetője tele van tetterővel és életkedvvel. Szerinte tisztult a könyvpiac, egyértelműek a viszonyok. Habár néhányan sok pénzt veszítettek, hosszú távon majd többen nyernek.

 

– Magához tért a hazai könyvpiac a januári sokkból? Sokan azt mondták, ez már a vég.

– Ezzel szemben jelentős forgalomnövekedést figyelünk meg, mivel növekszik maga a fogyasztás is. Egyáltalán nem igaz, hogy a könyvszakma válságban lenne. A Matyi-birodalom csődjét a szakma viszonylag rövid idő alatt ki fogja heverni.

– De a kisebb kiadók, amelyeknek az a kis pénzük is bent ragadt, rosszul jártak.

– Minden csődnél akadhat néhány kiadó, amelynek a kereskedőcég adósa marad. Egy nagyvállalat csődje nagyobb adósságokat okoz. Tegyük azonban hozzá: ez a csőd már évek óta előre jelezhető volt, néhány kiadót ez nagyobb óvatosságra ösztönzött.

– Akad, akinek tízmilliós kiesés maga a felszámolás, a halál.

– Akinek tízmilliós kiesés maga a halál, arra azt mondom – elnézést, hogy a kollégákkal való teljes szolidaritás ellenére így fogalmazok –, hagyjon fel a vállalkozásával.

– Ami a választékot, a magyar könyvkiadás egyedi jellegét szűkíti. A fontos, bár nem túl sikeres könyveket nem fogják kiadni.

– Nehezen mondhatná, hogy a Magvető, a Corvina, az Athe­­naeum, a 167 éves Rózsavölgyi és Társa nem produkál minőségi kiadást, hogy csak a saját kiadóimról szóljak. Gyerekkönyvben a legtöbb magas minőségű könyvet mégiscsak a Móra, a Pozsonyi Pagony vagy a mi Manó Könyvek kiadónk produkálja.

– Pillanatnyilag három-ötmilliárd forint hiányzik a hazai könyvkiadásból.

– Ez is hamis beállítás. Erőteljes tőkekoncentráció zajlik.

– Melyben a Libri és az ön cégcsoportja, a Líra vezető szerepet visz.

– Kocsis András Sándor (MKKE) szokta mondani, hogy a rendszerváltás óta a könyvkiadásból hárommilliárd folyamatosan hiányzik. Kezdetben talán így volt, de ennek nagy részét az üzletág mára produkálta. Voltak válsághelyzetek 2008-ban és 2010-ben, de egészében ez a huszonöt év sikertörténet. Az Alexandra csődje maga is tisztulás. Bízom benne, hogy a könyvkereskedők egyre pontosabban fizetnek. Egyes kiadók talán bajban lesznek, lehetnek olyanok, amelyek akár százmillió körüli veszteséget halmoznak fel, de túl fogják élni. Pánikot, válságot ettől még nem látok. Ami a magyar könyvszakma strukturális problémáit illeti, a fő baj, hogy a politikával nem lehet egy könyves törvényt elfogadtatni.

– Mit foglalna törvénybe?

– Például azt, hogy az újdonságokat legalább egy, másfél évig ne lehessen akciós áruvá lefokozni. Ez a kettőt fizet, hármat kap rendszer az egész szakmát leértékeli.

– A Matyi-birodalom széthullása a megalománia vagy a felelőtlen gazdálkodás végeredménye volt?

– Mind a kettő. Hogy csak egyetlen példát mondjak, a Párizsi Nagyáruházban lévő üzlet szakmai hírek szerint évi hetven-nyolcvan milliós veszteséget okozott. Szerepet játszott ebben Matyi Dezső kalandos kedve, más területeken folytatott befektetései a borászattól a lovászatig.

– Kérdés, kinek a pénzét élte fel Matyi. A kis kiadókét?

– Részben, de ez csak a csőd kisebbik eleme. A nagyobbik részt a 12-13 mil­­liár­­dos bankhitel tette ki, ami már kezelhetetlen volt. Az a két-három milliárd, amit a kiadók pénzéből elvitt, ennek töredéke. Akit érintett, annak persze sok. De nem csak a kicsik pénze ragadt benn. Magam is ismerek két jelentős kiadót, amelynek Matyi cége több mint százmillióval tartozott.

– A jelenlegi válság nagy nyertese a Líra és a Libri.

– Reméljük, nyertesek leszünk.

– Egy csomó elárusító helyre be tudnak nyomulni.

– Amikor láttuk, mert számítani lehetett rá, hogy az Alexandra hamarosan összeomlik, mi, a Mórával közösen létrehoztunk egy céget, amely már tavaly novemberben tárgyalt a könyvesboltok bérbeadóival. Huszonnégy boltot sikerült megszerezni. A Libri is átvett nyolc-kilencet.

– Kiadókat nem vásárolnak?

– 1994-ben elsőként vásároltunk magyar kiadót, többek között a Magvetőt. Utoljára 50 százalékkal a Partvonal Kiadóba szálltunk be. De korábban mi vettük meg a Corvinát vagy a Generál Presst.

– Örök vita dúl az elit és a kommersz könyvkiadás viszonyáról. Sokan mondják, az önök terjeszkedésével a jövedelmező gagyi aránya nő.

– Szerintem az a gagyi, amit néhány kiadó mesterségesen próbál felértékelni. Én nem hiszem, hogy Kertész Imrétől Esterházy Péterig, Parti Nagy Lajosig, Tóth Krisztinától Darvasi Lászlóig gagyit adunk ki és forgalmazunk.

– Azt is felróják: önöknek köszönhető a már-már arcátlanul magas kereskedelmi árrés.

– Ez az árrés Európában mindenütt ennyi. A probléma nem is ez, hanem az őrült kedvezmény- és akciórendszer. Valaha negyven százalék fölött volt az átlag árrés. Fél százalék a vevőnek adott kedvezmény. Ez tíz év alatt ment fel ötven százalékra, amiből kilenc és fél akciókból és kedvezményekből áll össze.

– A szakma egy része önt és a másik nagyot, a Librit afféle fő gonosznak tekinti. Túlzott hatalmukat károsnak és veszedelmesnek tartják.

– Ha a siker a gonoszság mércéje, hajlandó vagyok ezt elfogadni. A hazai könyvszakmában kevés olyan megbízható, korrekt cég van, mint az én vállalkozásaim.

B. A.